Kicenzúrázták Orbán nevét Beton.Hofi koncertfelvételén a közmédiában

  • narancs.hu
  • 2023. február 24.

Belpol

„Belehalok, milyen szabad ország ez”.

Kulisszák mögött – az A38 hajón Beton.Hofi címmel került fel Beton.Hofi koncertje a mediaklikk.hu oldalára, ám Bagira című dalának azon részletét, amelyben Orbán Viktor neve is elhangzik a közmédia weboldalalára feltöltött felvételen nem hallani, pár másodpercre ugyanis elnémul a koncertfelvétel. 

A cenzúrázott felvételt először a 24.hu szúrta ki, azonban nem sokkal később a Telex egyik olvasója arra is felhívta a figyelmet, hogy csütörtök este az M2 Petőfi TV-n is lement az adás, ugyancsak cenzúrázott formában.

A teljes adás elérhető a közmédia Médiaklikk oldalán, amit a 37. perctől érdemes figyelni, ugyanis Beton.Hofi itt ér a dalszövegnek azon részéhez, ami a következőképpen szól:

„Be-be-belehalok, milyen szabad ország ez

Anyámnak írok sms-t és az Orbán les”

A felvételen jól hallható, hogy mind a két sornál a közönség fejezte be a mondatot, de az Orbánra vonatkozó résznél az egész felvétel elnémul. Egyértelműen kihallani, hogy utólagosan vették le a hangot a felvételről ennél a résznél, hiszen a miniszterelnök nevét megelőző „az” szónál még egy visszhangot is lehet hallani a háttérben, azt az érzetet keltve, mintha a videó része lenne a hangkimaradás.

A 24.hu az MTVA sajtóosztályát és Beton.Hofi menedzserét is megkereste az ügyben. A kormánymédiától egyelőre nem érkezett válasz, a rapper szakmai csapata pedig nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

(Címlapképünk forrása: Beton.Hofi Facebook-oldala)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.