Kiderült, mennyibe kerülhetett Novák Katalin névre szóló fürdőruhája

  • narancs.hu
  • 2023. július 24.

Belpol

Nem csak neki, a férjének is volt egy komplett szettje a Balaton-átúszásra. 

Novák Katalin köztársasági elnök a hétvégén részt vett a Balaton-átúszáson, a távot azonban nem egy szimpla fürdőruhában teljesítette, hanem egy névre szóló címeres-monogramos nemzeti trikolóros úszódresszben, amelyhez ahhoz passzoló névre szóló címeres-monogramos nemzeti trikolóros törülköző és széldzseki is dukált, ráadásul az államfő férje is hasonló szettben jelent meg. 

 
Novák Katalin a névre szóló úszódresszében
Fotó: MTI/Katona Tibor

A Gulyáságyú Média most kiderítette, hogy a dizájner fürdőruha az 575 nevű sportruházati márka gyártmánya volt, amelynek honlapján sima úszódresszt is lehet rendelni 16790 forintért, de a cég elsősorban egyedi csapatruházattal foglalkozik. 

Ilyen szolgáltatást bárki kérhet, ám ez jóval többe kerül a sima fürdőruháknál: az egyedi minta tervezése körülbelül 40-50 ezer forint (a cég honlapja szerint 5 és 100 ezer forint között), és maga a ruha legyártatása egy példányban is hasonló összeg. Így amennyiben Novák Katalin fizetett az úszódresszért, úgy körülbelül 100.000 Ft-ot kellett leszurkolnia érte, és ez még csak egy dressz ára. 

Íme néhány további fotó Novák és a férje úszószettjéről: 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.