Kiemelt jelentőségű beruházás lett a Műcsarnok felújítása

  • narancs.hu
  • 2020. június 5.

Belpol

A felújítás költségéről és egyéb részletekről egyelőre nem tudni.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Műcsarnok teljes körű rekonstrukcióját és korszerűsítését a kormány a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint – írja a napi.hu. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb hatósági eljárás alól kivonják a beruházást, eszerint nem kötelező a felújításhoz beszerezni építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt, nem kell lefolytatni településképi véleményezési eljárást, nem kell foglalkozni településképi bejelentési eljárással, és nem kell készíteni közterület-alakítási tervet sem.

A rendeletben a felújítás költségéről és egyéb részletekről nincs szó. Azt lehet tudni, hogy 24 hónapnyi közterület-használattal számolnak az építkezés során.

A Magyar Művészeti Akadémia tulajdonában lévő épület felújítását már évek óta tervezik. Érdemi döntés 2018 végéig nem született róla. Az MMA 2018-as közgyűlésén arról volt szó, hogy 2019-ben kezdenék el a felújítást, ami a kiállítóterekben 2021-ig, a közönség elől elzárt részeken 2022-ig tartott volna az akkori tervek szerint. Ez azonban nem valósult meg.

Később arról is szó volt, hogy az épület az Eucharisztikus Világkongresszus egyik fő helyszíne lesz, ám az ehhez szükséges felújítás, melynek 2020 szeptemberéig kellett volna elkészülnie, szintén nem valósult meg. Ahogy arról mi is beszámoltunk, maga a kongresszus is elmarad.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.