Kiengedték Czeglédy Csabát a börtönből

  • narancs.hu
  • 2018. december 15.

Belpol

És lakhelyelhagyási tilalom alá vonták. Eleget ült előzetesben.

A Szegedi Törvényszék kiengedte a börtönből Czeglédy Csabát, a tavaly nyár óta előzetesben ülő baloldali politikus hazamehetett, lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene.
írja a hvg.hu.

A szocialista politikust azzal gyanúsítják, hogy több mint 6 milliárd forint adót és járulékot csalt el bűnszervezetben, üzletszerűen, miközben diákmunkások közvetítésével foglalkozott.

A bíróság épp a múlt héten hosszabbította meg újra 30 nappal a letartóztatását, ami ellen Czeglédy fellebbezett. Úgy fogalmazott, ez teljesen indokolatlan, hiszen befejeződött a nyomozás, közel a vádemelés, nem tudná befolyásolni a büntetőeljárást és a karácsonyt szeretné a családjával tölteni.

A lapnak Czeglédy elmondta, hogy most erre rá bólintott a bíróság, elismerték, hogy már nagyon hosszú ideje áll a legsúlyosabb kényszerintézkedés alatt. Elmondta, hogy felhőtlenül még nem tud örülni a döntésnek, mert tavasszal egyszer már kiengedték, mivel indult a választásokon és a mentelmi joga miatt erre lehetősége volt, de utána egy nappal később vissza is vitték az előzetesbe.

Czeglédy kiengedésének köze lehet ahhoz is, hogy ügyvédje szerint eddig elkövetőként szerepelt a milliárdos költségvetési csalásban, néhány napja azonban a legfrissebb ügyészi indítványban már csak felbujtóként szerepelt.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.