„Több kormánypárti csoport párhuzamosan lobbizott a törvény ellen, hogy végül ki győzte meg Orbánt az utolsó pillanatban éjjel kettőkor, nem tudom. Mindenesetre szerintem ez arról szólt, hogy Demeter Szilárd elhitte, hogy bármiféle párton belüli egyeztetés nélkül át tud vinni egy ilyen súlyú koncepciót” – mondja a Narancsnak a kormány kultúrpolitikai csatározásait ismerő Fidesz-közeli forrás, aki szerint ilyen gyors és jelentős visszalépésre még nem volt példa. Szerinte mindez belső fideszes kultúrpolitikai harcra utal. Zubek Adrienn, a Független Előadó-művészeti Szövetség társelnöke, a hétfői – a Katona, a Radnóti és az Örkény Színház által is támogatott – A kultúra nemzeti alap szlogennel meghirdetett tüntetés egyik szervezője szerint a tiltakozás komoly eredményeket hozott: „Nem azt a törvénytervezetet adták be, amelyik elpusztította volna a fél színházi szakmát és szétverte volna a magyar kultúrát. Mégsem lehetünk nyugodtak, éber figyelemmel kell őrködnünk. Talán elindult most valami, az előadó-művészeti szakma szereplői és érdekvédelmi szervezetei elkezdenek összefogni és megvédeni magukat.”
A tüntetés előtti órákban a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, a „nemzeti kultúra megőrzéséért és a nemzeti identitás megerősítéséért felelősséget vállaló” salátatörvényben már valóban nincs szó a magyar kultúrafinanszírozás egyik legfontosabb, évi 10–11 milliárd forintot pályázatok útján szétosztó intézménye, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megszüntetéséről, de megszavazása után a kormány beleszólást nyerhet az ország legtöbb színházának vezetésébe, ideértve a színházigazgatók megbízását is.
Újabb kontroll
Mivel a most beadott törvényszövegben körülírva, de a kormánykommunikációhoz igazodva egyértelműen megjelenik indoklásként a Gothár-ügy („az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő előadó-művészeti szervezetekben”), az előzmények összefoglalását onnan kell kezdeni, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter november végén súlyos bűncselekményt, „balliberális kulturális oldalt” és „egy évig tartó eltussolást” emlegetett egy kormányinfón. December első napjaiban részletek szivárogtak ki a sajtóba egy benyújtás előtt álló törvénytervezetből, ami jelenlegi formájában megszüntette volna az NKA-t, a független, nemzetiségi és szabadtéri színházak működési támogatását, vétójogot adott volna a miniszternek az önkormányzati színházak igazgatóinak kinevezésében, és létrehozta volna a kultúrpolitikai csúcsszervként működő Nemzeti Kulturális Tanácsot. Kocsis Máté eközben azt nyilatkozta: a Fidesz–KDNP frakció azért fogja megszavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, mert „a Gothár-féle zaklatószínházak” akár „évekig is eltussolnak bűncselekményeket” – miközben a dokumentum szerint a javaslatot már a Gothár-ügy előtt is tárgyalta a kormány. Úgy tudjuk, Kocsis kijelentése még a Fidesz-frakciónak is sok volt, merthogy többségük meg sem kapta még a tervezetet. Az ezt követő napokban 50 ezer civil írta alá a tervezett intézkedések elleni online petíciót, egy videóban neves színészek és rendezők szólaltak meg: Pogány Judit a Kádár-korhoz hasonlította a helyzetet, Pintér Béla a kulturális élet szétveréséről beszélt, december 9-én pedig több ezren vonultak a Madách térre tiltakozásként. A felpuhított és egynegyedére zsugorodott törvényszöveget rendkívüli eljárásba vette az Országgyűlés, így lapzártánkkor joggal feltételezhetjük annak szerdai megszavazását.
A végső változat „a nemzeti kultúra erősítése érdekében” létrehozza a „kultúrstratégiai intézmény” címkét. A 17 kiemelt intézmény és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vezetőjéből áll majd a Nemzeti Kulturális Tanács, amelynek az lesz a dolga, hogy megszervezze „a kultúra kormányzati stratégiáját”, hiszen a nemzeti kultúra „a nemzeti identitás fennmaradásának letéteményese, amely a hagyományok, a kulturális szimbólumok és a közös emlékezet eszközeivel a nemzet megmaradását, jólétét és gyarapodását szolgálja”. A törvényalkotók figyeltek rá, hogy a tanácsban ne nagyon legyen nem igazán elkötelezett NER-káder, a két kakukktojás épp a később bekerült MMA-elnök Vashegyi György és a Néprajzi Múzeumot vezető Kemecsi Lajos. Az intézmények között van a Nemzeti Színház, az Operaház, a Cirkuszt, a Müpát működtető két kft., a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az idén létrehozott Magyarságkutató Intézet, a Hagyományok Háza – érdekes, hogy az „emlékezetpolitikai ágazatban” nem szerepel a Terror Háza és Schmidt Mária, ahogy az is, hogy feltűnő kimaradók vannak táncművészeti és komolyzenei téren: sehol a Nemzeti Filmharmonikusok vagy a Nemzeti Táncszínház.
A tanács „a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait biztosítja”, elnökét a kormány nevezi ki. A NER-agytröszt tehát kultúrpolitikai javaslatokat tesz és véleményezi a „kulturális fejlesztési terveket”. Feladatköre egyelőre homályos, így az egész törvénytervezet egy torzó hatását kelti, bár további törvényekkel és kormányrendeletekkel még szabályozhatják a munkáját. A korábbi, kiszivárgott koncepcióban a tanács legfontosabb gyakorlati feladata az lett volna, hogy átveszi az irányítást az NKA fölött. A szövegben konkrétan az szerepelt, hogy „az állandó és ideiglenes szakmai kollégiumrendszer megszűnik, helyette a miniszter rendelkezik döntési jogkörrel a Tanács adott kulturális szakágazatért felelős tagja javaslatára, vagy ad hoc jellegű véleményező bizottság javaslatára figyelemmel”. Ez egyébként technikailag sem tűnik átgondolt ötletnek: az NKA 17 szakmai kollégiumában durván 100 – szakmai szervezetek, az MMA vagy miniszterek által delegált – tag dönt egy évben összesen mintegy 10 ezer pályázatról. A 2016-ban függetlenségét elveszítő és az akkor Balog Zoltán vezette minisztérium alá betolt NKA szabályozásának kivétele a törvénytervezetből azért is érdekes, mert december 4-i közleményében még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is az alap „megújulásáról” írt.
Színpad, kínpad
A 444.hu publikálta változatban szerepelt még a Magyar Nemzeti Kultúrközpont is, a végső változatban viszont se híre, se hamva. Ugyanakkor a „magyar könyvkultúra, irodalom, a kortárs magyar alkotóművészeti és könnyűzenei tehetséggondozás szervezeti kereteit” megteremtő, a Petőfi Irodalmi Múzeumot igazgató Demeter Szilárd által vezetett intézményt a tervezet szerint kormányrendelet hozná létre.
A végső törvényszöveg másik legfontosabb újítása az, hogy bevezeti a vegyes fenntartású vagy közös működtetésű színház fogalmát. Ez alapján az állami színház a központi költségvetésből jut a pénzéhez (ez a Nemzeti Színház), a tisztán önkormányzati színház az önkormányzattól (ilyenre nem tudunk példát). Ha viszont egy önkormányzati színház a központi költségvetésből is szeretne pénzhez jutni, mint eddig, akkor a közös működtetést kérvényezni kell, és a kormány dönthet róla, konkrétan a miniszternek kell aláírnia a megállapodást. Bár a közös működtetés során „garantálni kell a színház művészi szabadságát”, a miniszternek és az önkormányzatnak együtt kell meghatároznia a működtetés részletes szabályait, „ideértve a vezetői kinevezés módját”. Ebbe a közös fenntartású kategóriába esik a legtöbb magyar kőszínház: az önkormányzati fenntartás mellett a „települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása” címen 2019-ben országszerte 30 önkormányzat 49 színháza kapott költségvetési forrásból összesen 10 milliárd forint működési és művészeti támogatást (a táncművészeti és zeneművészeti szervezeteket nem számoltuk). A nemzeti minősítésű színházaknál (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) ez színházakra bontva félmilliárd fölötti tétel, de például a Békéscsabai Jókai Színháznál is 283 millió forint.
A korábbi változat alapján még arról volt szó, hogy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter vétójogot kap a színházigazgatók kinevezésében – erről konkrétan már nincs szó, ugyanakkor a lehetőséget a törvény megteremti rá. Ugyanis a miniszter megteheti, hogy csak olyan megállapodást ír alá egy adott önkormányzattal a központi forrásokért cserébe, amely beleszólást enged neki az igazgatói kinevezés folyamatába. Ebből következik, hogy a kormányzatnak arra is lehetősége van, hogy egyes önkormányzatoktól vétójogot kér, másoktól pedig semmit.
A kormány a törvénytervezet pár vonatkozó mondatával leginkább a 13 teátrumot fenntartó Fővárosi Önkormányzattal szemben hozza helyzetbe magát – úgy is mondhatjuk, hogy sarokba szorította Karácsony Gergely főpolgármestert, akinek innentől 13 színház közös működtetésének mikéntjéről kell tárgyalást kezdenie a kormánnyal. A tárgyalások eredményeként a kormány megbízottjai jogköröket kaphatnak a színházak működtetésében. Ha a főváros nem szeretné, hogy színházai kevesebb pénzből működjenek, akkor csak úgy úszhatja meg a tárgyalást a kormánnyal, ha saját költségvetéséből betesz a fenntartásukba mintegy 3 milliárd forintot – ugyanis ennyi állami támogatást kapott 2019-ben összesen a 13 fővárosi színház, például 384 millió forintot a Katona, 262 millió forintot az Örkény, 237 millió forintot a Trafó, 250 millió forintot az Újszínház, és 556 millió forintot a Víg. Egyes színházi szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy az új helyzet fővárosi színházbezáráshoz is vezethet a jövőben.
Mindennek fényében talán nem véletlen, hogy a kulturális területért felelős főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet az először kiszivárgott törvénytervezet függetleneket halálra ítélő passzusait úgy kommentálta a 24.hu-nak, hogy a megmentésük „mindenképpen széles körű összefogást igényel és nemcsak a főváros részéről, hanem a kultúra mecénásainak is meg kell mozdulniuk”. Karácsony Gergely a végső törvényváltozat nyilvánosságra kerülése után a tüntetésen kérte mecénások segítségét, és így fogalmazott: „Küzdelmes évek állnak előttünk.”
De van még egy lehetőség Karácsonyék előtt. Erre nyilvánosan egyelőre csak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője utalt a köztévében 9-én reggel, hogy ti. az új polgármestereknek, elsősorban Karácsonynak érdemes lenne szelektálni. Vagyis ha egyes színházakat meg akarnak menteni, akkor másokat adjanak át tisztán állami fenntartásba. Az üzenet világos: a főváros mondjon le bizonyos színházakról, és más teátrumok fenntartására csoportosítsa át az önkormányzati pénzt – ezzel megvédhetné egyes fővárosi színházak autonómiáját, és a kormány is meg tudná menteni a számára kedves igazgatókat. Szolnokon például ellenzéki többségű lett a közgyűlés, miközben a város kiemelt helyet foglal el a Fidesz kultúrpolitikai törekvéseiben, mivel ott a Fideszt nyíltan támogató Balázs Péter az igazgató. De említhetnénk Budapesten az Újszínházat vagy a József Attilát is, ahol a Fidesszel szimpatizáló igazgatókat neveztek ki az elmúlt években: Nemcsák Károlyt és Dörner Györgyöt. Márpedig ha lejár az igazgatók mandátuma, akkor a Fidesz szerint borítékolható, hogy ezeket a „kulturális hadállásokat” elveszíti. Csakhogy ez hatalmas visszalépés lenne az ellenzéki önkormányzatoknak, amelyek most az iskoláik, a kórházaik, a hivatalaik feladása után a színházakról, vagy azok egy részéről is lemondhatnának.
