Kihátrált az edelényi Fidesz elnöke Molnár Oszkár mögül

  • narancs.hu
  • 2019. október 12.

Belpol

Pedig Németh Szilárd nemrég még neki kampányolt.

A Fidesz hivatalosan Edelényben a független Molnár Oszkárt támogatja, azonban a párt helyi elnöke, Loj Balázs Facebook-posztjában egy másik jelölt, Fischer Ferdinánd mellett állt ki – vette észre a hvg.hu.

„Apa vagyok, férj, gyermek, testvér, barát, edelényi, fideszes. Első sorban pedig Ember. Ezért kérek mindenkit, hogy október 13-án, az edelényi önkormányzati választáson szavazzon FISCHER FERDINÁND független polgármester jelöltre!” – írta Loj.

Az eset már csak azért is érdekes, mert Németh Szilárd, a párt alelnöke és a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közelmúltban Edelényben kampányolt Molnár mellett. A polgármester-jelölt 2002-ben és 2006-ban a Fidesz színeiben lett polgármester, azonban 2010-ben megszüntették a tagságát, mert egy önkormányzati ülésen azt mondta: a roma nők szándékosan ártanak a születendő gyermeküknek a magasabb családi pótlék reményében.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”