Mi lett az elkótyavetyélt belvárosi ingatlanok sorsa?

Kiment pár ház az ablakon

  • Magyar Krisztián
  • 2017. december 28.

Belpol

Rogán Antal belvárosi polgármesterkedésének a hagyatéka a piaci ár alatt értékesített volt önkormányzati ingatlanok sora. Utánajártunk, hogy a botrány elülte után mit kezdtek vele a Fideszhez vagy azok politikusaihoz közeli új tulajdonosok.

Hosszú hónapokon keresztül uralta a sajtót – leginkább az Együtt politikusának, és lemondásáig V. kerületi képviselőjének, Juhász Péternek köszönhetően – a 2006-tól 2014-ig Rogán Antal vezette Belváros–Lipótváros Önkormányzatának ingatlaneladási botránysorozata. A közvagyon irreálisan alacsony áron, sokszor kormányközeli haveroknak – többek között Habony Árpád titkos miniszterelnöki tanácsadóhoz köthető körnek – történt szétosztása manapság viszont alig téma (bár a Magyar Nemzet nemrég kiderítette, hogy Rogán Antal személyi titkárának a feleségénél landolt elég olcsón egy önkormányzati lakás), a tucatnyi feljelentés után a Nemzeti Nyomozó Iroda lezárta az ügyet, mondván, nem történt bűncselekmény. A hatóságok nem tudtak vagy nem akartak mit kezdeni a helyzettel, gyakorlatilag kimondták, hogy el lehet adni az önkormányzati ingatlanokat jelentősen a piaci ár alatt, ha a kerület által hozott addigi rendeletek és szabályok erre lehetőséget adnak.

Az immár kormányzati propagandáért is felelős miniszter, Rogán Antal renoméja kissé megkopott, a népszerűtlenségi versenyben lezárkózott Gyurcsány Ferenc mellé, de a nyilvánosság előtt Orbán Viktor látványosan megvédte a volt polgármestert: a kormányfő 2016 novemberében úgy kommentálta az ingatlanügyeket, hogy politikai bulvárral nem foglalkozik, és szerinte a támadások Rogán pozícióját erősítették. A könnyen és olcsón jött ingatlanok tulajdonosai is fellélegezhettek idővel, hogy lekerültek a címlapokról.

A botrány elcsendesedése után megnéztük, mi lett a sorsa néhány mélyen áron alul és gyanús körülmények között értékesített ingatlannak. Kutakodásunk során találtunk egy-két olyan, korábban önkormányzati tulajdonban lévő lakást és üzlethelyiséget, amelynek a története eddig ismeretlen volt, így például kiderült, hogy Pintér Sándor belügyminiszter volt üzlettársa fiával, egykori és jelenlegi cégtársával együtt gyakorlatilag megszállt egy Kristóf téri ingatlant. Olyan cégre is rábukkantunk, amely alig néhány hónapig tartotta meg a felvásárolt üzlethelyiségeket, és megnéztük azt is, hogy mi lett a Rogán-utód Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesternek az önkormányzattól olcsón vásárolt lakásával, miután visszadobta azt a feladónak.

 

Lepapírozták

Az V. kerületi önkormányzat 2008 és 2013 között összesen 277 nem lakás célú ingatlant adott el pályáztatás nélkül – ezek között voltak üzlet- és pincehelyiségek, de még járda is. Milliárdokról mondott le az önkormányzat azzal, hogy a sokszor bennfentes vásárlók többsége – egy korábbi kerületi rendeletnek köszönhetően – kedvezményesen vehette meg az ingatlanokat, hivatalosan azért, mert már előtte bérlőként ők használták a helyiségeket, rendesen fizették a többször megemelt bérleti díjakat, vagy azért, mert átadták nekik az elővételi jogokat. De nemegyszer történt olyan, hogy a szükséges bérleti jogviszony hiánya ellenére is járt a – általában 30 százalékos – kedvezmény.

Ahhoz, hogy a válság után még csak éledező ingatlanpiac áraihoz képest is a töredékéért juthassanak hozzá a szerencsések a helyiségekhez, még egy fontos könnyítést tett az önkormányzat. A kiárusítási folyamat része volt, hogy a kerület értékbecslőkkel határoztatta meg az ingatlanok akkori árát, akik többször is vitathatóan alacsony értékeket szabtak meg, és számos esetben ezenkívül járt az önkormányzat által adott 30 százalékos kedvezmény. Az értékbecslések közül sokat a Város FM Kft. végzett el, ez a cég a nemrég elhunyt KDNP-s országgyűlési képviselő, Rubovszky György résztulajdonában volt. A politikus lánya, Jeneiné dr. Rubovszky Csilla már Rogán Antal második polgármesteri ciklusa idején is alpolgármester volt a kerületben, és 2014 után is megtarthatta pozícióját, apja halála óta pedig résztulajdonos a Város FM Kft.-ben.

A gyakran kormányzati személyek – köztük Rogán Antal – egyes köreihez, az önkormányzathoz vagy egyes önkormányzati szereplőkhöz köthető társaságokhoz is nagyon olcsón kerülhettek ingatlanok. Tipikus példa – többek között – a mostani kerületi vezető, akinek kedvezményes lakásvásárlásáról a Magyar Narancs írt először (lásd: Belvárosi históriák, Magyar Narancs, 2014. május 22.): Szentgyörgyvölgyi Péter még a Belváros–Lipótváros Városüzemeltető Kft. vezetőjeként bérelhetett egy 110 négyzetméteres szolgálati lakást, amelyet később alig több mint 19 millió forintért meg is vehetett, ezáltal jószerivel bagóért övé lett a Szerb utca 9. szám alatt található lakás abban az épületben, ahol korábban rendszeresen feltűnt Habony Árpád, és ahol több, a miniszterelnöki tanács­adóhoz köthető személy is él(t). Szentgyörgyvölgyi a kirobbant botrány után visszaadta a lakást, amelyet azóta nem értékesített másnak az önkormányzat; az ingatlan kerületi tulajdonban van, mint ahogyan a Szerb utcai ház lakásainak a többsége.

Jól járt Rogán Antal közeli ismerőse, Kertész Balázs ügyvéd is, aki korábban képviselő volt az V. kerületben, és a vagyonkezelő igazgatóságának elnökeként fontos szerepe lehetett az ingatlan­eladások előkészítésében. Kertész egyik cégének az Aulich utca 3. szám alatti ház harmadik emeletén van irodája – az ennek otthont adó ingatlan korábban önkormányzati tulajdonban volt, amelyet jóval áron alul értékesítettek Kertész Balázs későbbi üzlettársának, végül egy kis csavarral az ingatlan átkerült a Rogán Antal jogi jobbkezeként is ismert férfi cégéhez, a Monavis Consulting Kft.-hez, amely máig tulajdonosként szerepel a földhivatali nyilvántartásban. Először az Index írt arról, hogy az Aulich utca 3.-ban többször megfordult Habony Árpád és Rogán Antal is, majd lapunk is foglalkozott az ingatlan ügyével: kikértük a III. emeleti lakás adásvételi szerződését, azt, amelyiket akkor kötöttek, amikor az ingatlan önkormányzati tulajdonból átkerült magánkézbe, de a kerület nem adta ki – kezdetben ködösítettek, végül közölték, hogy nem is találják a dokumentumokat. A közelmúltban egy elsőfokú bírósági ítélet kimondta, hogy az V. kerületi önkormányzatnak ki kell adni a szerződést, annak mellékleteit, módosításait. (Erről bővebben: Hát nem elvitte a cica! – Újabb gyanús Rogán-közeli belvárosi lakásszerzés, Magyar Narancs, 2016. november 24.)

Nem minden esetben van egyértelmű politikai szál a történetben, de az szinte biztos, hogy a legnagyobb kedvezmények többségéhez kellett valami bennfentesség, amellyel akkor is sokat lehetett kaszálni, ha a tulajdonos rögtön továbbadta az ingatlan(oka)t, de ha várt, és kihasználta a fellendülő piac kínálta lehetőségeket, egy kisebb vagyon is összejöhetett. Egy ideig úgy tűnt, hogy utóbbira lehet példa a Sas utca 17. Kft. ügylete is, amely a cégnévvel azonos címen vett meg egy 310 négyzetméteres üzlethelyiséget. Ezt addig az akkor a Lázár és Fiai Kft. néven működő, most CBA L és F Kft. néven futó cég bérelte, de a nekik járó kedvezményt valamiért a Sas utca 17. Kft. is megkapta, így mindössze 51,5 millió forintot kellett fizetniük az ingatlanért 2011-ben. Évekkel később 430 millió forintért árulták az üzlethelyiséget, de meggondolhatták magukat, mert az ingatlan még mindig a Sas utca 17. Kft. tulajdona.

Egy offshore hátterű vállalkozás is hálás lehetett az V. kerület nagylelkűségéért: a ciprusi tulajdonban lévő Basic-Loft Kft. a József Attila u. 12. szám alatti egykori Jaguar-szalon 271 négyzetméteres helyét vette meg az önkormányzattól potom 62,9 millió forintért. Csak viszonyításképpen: ma a kerület központi részén talán egy 50–60 négyzetméteres üzlethelyiséget lehetne venni ennyi pénzből. A még most is tulajdonos Basic-Loft úgy kapott az amúgy is gyanúsan alacsony önkormányzati árból még 30 százalékot, hogy a vételi lehetőség kihirdetése előtt nem is bérelte hat hónapja az ingatlant, holott ez feltétele lett volna a vételi kedvezménynek.

Dorottya utca 8.

Dorottya utca 8.

Fotó: Sióréti Gábor

 

A kerületi ingatlanbáró

Pintér Sándor belügyminiszter egykori üzlettársához, Rack Lászlóhoz és családjához is tapadtak a volt önkormányzati ingatlanok: magánszemélyként a Dorottya utca 3.-ban a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezménnyel vehetett meg egy 135 négyzetméteres üzlethelyiséget 48,68 millió forintért. (A férfi múltjáról és kormányzati kapcsolatairól az Átlátszó írt alapos cikket.) Rack a Váci utca 40. szám alatti, 510 négyzetméteres pincehelyiséget is megvette az önkormányzattól mindössze 155 millió forintért. A feleségével közös cégén, az RL Finance Ingatlanközvetítő Kft.-n keresztül több értékes ingatlan is Rack érdekeltségébe került: 2009-ben a Kristóf tér 6. alatti, 100 négyzetméteres üzlethelyiségért csupán 25,5 millió forintot kellett fizetniük. Ez a nevetségesen alacsony ár úgy jött ki, hogy az önkormányzat eleve alacsony, 36,4 millió forintos forgalmi értéket szabott meg, és ebből még engedtek 30 százalékot. Az RL Finance 2010-ben szintén jókora kedvezménnyel, 53,5 millió forintért vett egy 139 négyzetméteres önkormányzati ingatlant a Dorottya utcában. Itt egy olyan külföldi hátterű cég mondott le az elővásárlási jogáról, amelyet a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda képviselt. Az irodát még az a Tuzson Bence alapította, aki most kormányzati kommunikációért felelős államtitkár annál a Miniszterelnöki Kabinetirodánál, amelyet Rogán Antal vezet. Tuzson már nem tagja az időközben nevet is változtató ügyvédi irodának.

Egy másik patinás belvárosi, a Kristóf tér 7–8. alatti épületben is több olyan ingatlana van Rack Lászlóéknak, amely korábban az V. kerületi önkormányzat tulajdonában volt. Igaz, ezeket még Rogán Antal polgármesteri időszaka előtt, 2000 és 2003 között értékesítette a kerület, és elég kacskaringós úton, több cég közbeiktatásával landoltak Racknál vagy a fiánál: ketten öt különböző helyrajzi számon jegyzett kisebb-nagyobb üzlethez, irodához, raktárhoz jutottak hozzá. Arról nincs információnk, hogy egykor mennyiért vált meg az ingatlanoktól a kerület, az adatokhoz úgy jutottunk hozzá, hogy végigböngésztük az épület helyrajzi számait, és a tulajdonosok között megtaláltuk Rack Lászlóékat. Az üzletembernek étterme is van itt: tavaly bevásárolta magát a Kristóf téri Cyrano éttermet működtető Gastro Kristóf Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-be, és ugyancsak tavaly – szintén a Kristóf tér 7–8.-ban – négy másik ingatlanban (három lakásban és egy irodában) vett fele-fele tulajdonrészt két férfitól, akik közül az egyiknek Rack érkezése előtt tulajdonrésze volt a Gastro Kristófban, másikuk pedig ma üzlettárs a cégben. Rack László az V. kerülettől szerzett ingatlanjai többségét máig megtartotta, családi cége, az RL Finance viszont már értékesítette a Kristóf tér 6.-ban korábban az önkormányzattól megvett üzlethelyiséget.

Rack László testvére, Rack Antal is hozzájutott egy értékes önkormányzati ingatlanhoz, a férfi R.A. Trade nevű kft.-je a Váci utca 10. alatti üzlethelyiséget szerezte meg 66,5 millió forintért. A Nol.hu szerint a 280 négyzetméteres ingatlant korábban kedvezményes áron bérelte az a WBPF Hungary Sportegyesület, amelynek a vezetője akkor Habony volt felesége, Kaminsky Fanni volt. A WBPF ruházta át az elővásárlási jogát az R.A. Trade Kft.-re.

Egy Maráczy Endre nevű férfi is dörzsölhette a markát több kerületi ingatlanbiznisze után. Ő a Fehérvár FC (jelenleg Videoton) focicsapat korábbi ügyvezetője, akit 2011-ben elítélt és pénzbírságra kötelezett a Székesfehérvári Városi Bíróság a klubnál történt adócsalás miatt. Az akkor Maráczy érdekeltségébe tartozó L.V. Regal Ingatlanberuházási és Kereskedelmi Kft. egy 713 négyzetméteres üzlethelyiséget vett meg versenyeztetés nélkül a Váci utcában. Itt a vételárra nem derült fény, annyit lehet tudni, hogy az önkormányzat által meghatározott övezeti átlagárnál 28 millió forinttal olcsóbban cserélt gazdát az ingatlan. A szintén Maráczyhoz köthető L.V.L.S.H. Kft. jutott hozzá a Károly körút 22–24.-ben lévő 1500 négyzetméteres üzlethelyiséghez 2011 nyarán, ezen a szinten nevetséges, 240 millió forintért. Az L.V.L.S.H. Kft. nem sokkal azelőtt alakult meg, hogy az önkormányzat kijelölte az ingatlant eladásra. Ma az ingatlanok közül a Károly körúti egy Maráczyhoz közeli másik cég tulajdonában van, a Váci utcai üzlethelyiséggel kapcsolatban általunk felkutatott helyrajzi szám a földhivatalban valamiért egy másik címre mutatott – az ügyintéző sem tudta, hogy miért.

 

Jó a Habony a háznál

A Károly körút 26. alatt lévő, 212 négyzetméteres üzlethelyiségért 52 millió forintot kellett fizetnie a Classic Immo Kft.-nek úgy, hogy csupán egy hónapnyi bérleti jogviszony után megkapta a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezményt. Ez az értékesítés több szempontból is kiemelt szerepet kapott a belvárosi ingatlanügyek vizsgálatánál: a Classic Immo mögött áttételesen megjelent Pápa Marianne, akinek első férje az a – már elhunyt – Szetlik Ferenc volt, akinek testvére Szetlik Mária, Habony Árpád édesanyja. Pápa Marianne-ról a fideszes Kocsis Máté állította a nyilvánosság előtt, hogy együtt élt Portik Tamással is, de ezt ő később cáfolta. A Károly körúti ingatlanról az is nyilvánosságra került, hogy a Classic Immo a vásárlás után egy évvel, 2012-ben eladta az üzlethelyiséget, és a bizniszen 50 millió forint haszon keletkezett akkor, amikor még nem is pörgött a maihoz hasonlóan az ingatlan­piac. E miatt az ingatlaneladás miatt indított még polgármesterként vizsgálatot Rogán Antal, amelynek a végén menesztették Rónaszéki László jegyzőt; utóda Sélley Zoltán lett, aki a vagyonkezelő vezetőjeként szintén tisztában lehetett az ingatlanértékesítésekkel. (Rónaszékit egy másik, vesztegetési ügy miatt idén szeptemberben – nem jogerősen – egymillió forintos pénzbírságra ítélte a Fővárosi Törvényszék hivatali visszaélés bűntette miatt. A volt jegyző és az elsőrendű vádlott fellebbeztek.)

A kiárusítás egyik legnagyobb ásza az OS17 Ingatlanforgalmazó Kft., amely minimum hét ingatlanra csapott le a kerületi közvagyonból. Vettek önkormányzati ingatlanokat a Zrínyi utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Hercegprímás utcában, a Károly körúton és a Királyi Pál utcában is. A Hercegprímás utcában egy 706 négyzetméteres helyiséghez 125 millió forintért jutottak hozzá úgy, hogy a kerületi önkormányzat 33 millió forint kedvezményt adott a vásárláskor. Ennél is jobban örülhettek a Károly körúti biznisznek, itt 189,7 millió forintért lett az övék egy 865 négyzetméteres üzlethelyiség 2010-ben – ez 219 ezer forintos négyzetméterenkénti árat jelent ott, ahol most ennek a négyszerese sem lenne túlzás.

A cég mögötti szálakat korábban az Index bogozta ki, és kiderült, hogy Habony Árpád itt is feltűnik a távolban. Az egyik tulajdonos, Tusán László ugyanis korábban érdekelt volt egy olyan kft.-ben, amely Eduard Usikov ukrán üzletemberé. Usikov lányáról korábban terjedtek olyan hírek, hogy Habony Árpád barátnője volt, a férfi pedig a 2000-es évek óta tevékenykedik Magyarországon, ingatlanban is utazik. Arról, hogy Eduard Usikov és Habony Árpád jó kapcsolatban lehet, a hvg.hu írt, amikor a portálhoz eljutott egy 2014-es fotó, amelyen a titkos tanácsadó állítólag az ukrán férfit és családját várta a budapesti repülőtéren. Nem sokkal azelőtt az adóhatóság Usikov több cégénél is házkutatást tartott, amit azzal magyarázott az ukrán férfi, hogy az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti háború miatt kerülhetett a célkeresztbe, hiszen ő jóban van Habonnyal.

Az OS17 másik tulajdonosa sem kispályás: Fintha-Nagy Ádámot a Concordia és Kulcsár Attila peréből is ismerhetjük, védőügy­védként szerepelt, de felügyelőbizottsági elnök is volt a Synergon Informatikai Zrt.-ben, ahol még a 2010-es időszak előtti állami megrendelései miatt felmerült a sikkasztás gyanúja, de a nyomozás végül eredménytelenül zárult. A fentieknél is fontosabb adalék, hogy Fintha-Nagynak meglehetett a közvetlen kapcsolata az önkormányzathoz: az Átlátszó szerint a kétezres évek közepén a mostani jegyző Sélley Zoltánal együtt volt tagja egy magánnyomozó vállalkozás, a Presidente Kft. felügyelőbizottságában.

A földhivatali adatbázisban azt láttuk, hogy az OS17 önkormányzattól vásárolt ingatlanjainak egy része nemrég vásárlás útján került át a Fundus Vagyonkezelő Zrt.-hez, amely Fintha-Nagy tulajdona. A Fundus idén olyan Zrínyi utcai ingatlant is megszerzett, amely az önkormányzattól először Fintha-Nagy üzlettársaihoz került, akiknek pedig nemrég az OS17 passzolt át korábbi kerületi ingatlanokat.

 

Szálloda is épül

Nem csupán első ránézésre tűnt gyanúsnak Rogánék egy 2010-es húzása, amellyel értékesítették az önkormányzati tulajdonú Belváros–Lipótváros Ingatlanfejlesztési Zrt.-t egy luxemburgi alapnak. Itt a zrt. által tulajdonolt öt komoly ingatlan volt az érték, amelyek között szerepelt a Dorottya utca 8. szám alatti épület is. Ennek az ingatlannak az árát eladás előtt 776 millió forintról 582-re csökkentette az önkormányzat, és négyzetméterenként alig több mint 180 ezerért kelt el. (Már az akkori átlagár is minimum 300–400 ezer körül mozgott, amely mostanra jócskán emelkedett.)
A Blikk 2014-ben azt írta: nem lehetett tudni, pontosan kik álltak a luxemburgi vállalkozás mögött, de az kiderült, hogy Serfőző Péter, Giró-Szász András egykori kormányzati kommunikációs államtitkár sógora lett az ügyvezető. Később Giró-Szász bevásárolta magát a Safe Port Project Kft.-be, ahol Serfőző cégtársa lett – ez a cég ekkor résztulajdonosa volt annak a Dorottya 8 Hotel Kft.-nek, amelyről kiderült, szállodát alakít ki a Dorottya utcai épületből. Időközben Giró-Szász András eltűnt a hotelt építtető vállalkozásból, amely átkerült Kenyeres Sándor milliárdos, a Mammut bevásárlóközpont fejlesztőjének és lányának érdekeltségébe.

A 121 szobás szálloda már épül, de az eredeti felújítása helyett inkább lerombolták a korábban kötelezően megtartandó épületnek nyilvánított ingatlant, amelyet Medgyaszay István építész tervezett 1914-ben. Pedig először csak átépítésről volt szó, ezt erősítette egy 2014-es önkormányzati előterjesztés, amelyet az akkor még kerületi polgármester, Rogán Antal jegyzett. Ebben a dokumentumban az is szerepelt, hogy a hotel földszintjét nem csupán a szállóvendégek előtt nyitnák meg, lenne egy állandó kiállítás is, amely az eredeti állapotok mellett bemutatná Medgyaszay munkásságát is. Végül az önkormányzat azért adott bontási engedélyt, mert állítólag a betonszerkezetet nem lehetett helyreállítani, és ezt az illetékes örökségvédelmi hatóság is tudomásul vette. Az első hírek még arról szóltak, hogy a hotel megépítésével a miniszterelnökhöz közel álló Garancsi István egyik cégét, a Market Építő Zrt.-t bízták meg, de a minap a helyszínen azt láttuk, hogy az építőipari óriás Swietelsky molinói voltak az építési terület utcafrontján.

Tanulságos a Helping Hungary Kft. története is: a cég úgy jutott hozzá 2014-ben egy-egy ingatlanhoz a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Október 6. utcában, hogy az akkori bérlők a vállalkozás javára lemondtak vételi jogukról. Előbbi helyen egy autósiskola működött a 30 négyzetméteres irodában, ezt 8,9 millióért vette meg a ma már végelszámolás alatt álló Helping, az Október 6. utcában pedig egy éjjel-nappali bolt volt a 192 négyzetméteres helyiségben, amelyért csupán 29,5 millió forintot kért el tőlük az önkormányzat. Mindkét ingatlanon – utóbbi helyen nemrég nyílt egy luxusruhabolt – gyorsan túl is adott a cég, csakúgy, mint egy szintén 2014-ben, mindösszesen 26,6 millió forintért megszerzett, 114 négyzetméteres Nádor utcai üzlethelyiségen.

Figyelmébe ajánljuk