A fideszes polgármester szerint a fiatalokat nem érdekli a családalapítás, ezért nem működik a párt kommunikációja

  • narancs.hu
  • 2019. december 23.

Belpol

Répás József szerint 2 év alatt össze lehet kovácsolni egy pártot, ami „konstruktív szerepkörben ott tudna lenni az Országgyűlésben”. Pláne ha a Fidesz nem szerez kétharmadot.

„A legfontosabb, hogy ennél az új generációnál – amely mára felnőtt és érdeklődik a politika iránt, amelynek a 2002-es vereség és a 2006-os rendőrterror csupán történelem, amely számára az a természetes, hogy Európa kinyílt előttük, hogy stabil gazdasági jólét van az országban – kellene felmérni, mi az oka annak, hogy az, amit a polgári oldal képvisel, nem felel meg az elképzeléseiknek, miért van hiányérzetük” – fogalmazott Répás József, Kiskunlacháza polgármestere a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Szerinte törvényszerű, hogy a fiatalokban mindig ott volt és ott van a lázadó jelleg, a változtatási vágy, a radikális, ellenzéki szerepfelfogás. „Mi is ilyenek voltunk. Mi is hittük, hogy másképpen és jobban csináltuk volna a politikát. Ugyanakkor hiszem, hogy a fiatalok körében is van egy olyan réteg, amelynek a konzervatív, polgári oldal most is szimpatikus, elfogadható. Egyrészt őket is meg kellene erősíteni a hitükben, hogy itt maradjanak, nem csak azokkal kellene foglalkozni, akik másképp gondolkodnak. Másrészt pedig ennek a fiatal generációnak válaszokat kell adni” – tette hozzá.

Kommunikáció, szlogenek, imázs – ezek azok a dolgok, amiket át kellene dolgozni szerinte. „Azt látom – amellett, hogy maximálisan támogatom a kormány családcentrikus intézkedéseit –, hogy a mai tizen-, huszonéves generációt nem nagyon érdekli a csok, többségük még nem akar családot, ők utazni, világot látni akarnak, tanulni szeretnének. Nem a családalapítás az elsődleges életcél, amely leköti őket. Majd harmincéves korukban elgondolkodnak ezen, és ha akkor lesznek még lehetőségek, kihasználják. Ezt a generációt kellene megtalálni, megszólítani. Lehet, hogy érdemes lenne ebben a korosztályban több célzott kutatást elvégezni” – mondta Répás.

Szerinte, ha 2020-ben a Fidesz-KDNP meg is nyeri a választást, de nem jut 2/3-os többségre, akkor van egy olyan lehetőség, miszerint két év alatt felépül egy olyan politikai szervezet, amely „öt-tíz százalékkal kvázi konstruktív szerepkörben ott tudna lenni az Országgyűlésben”. „És itt most nem az ellenzéki pártokra gondolok” – teszi hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.