Koalíciós megegyezés az egészségbiztosítókról: Mennek a tehénfoltba

  • Besenyei Zsolt
  • 2007. szeptember 27.

Belpol

A miniszterelnök szétcsapott a pártjában, és a szabaddemokratákéhoz közeli egészségbiztosítási modellt fogadtatott el a koalícióval. Pedig korábban maga is szkeptikus volt, az SZDSZ pedig beletörődni látszott a buktába. Hogy lett ebből egyezség? - ennek jártunk utána.

A miniszterelnök szétcsapott a pártjában, és a szabaddemokratákéhoz közeli egészségbiztosítási modellt fogadtatott el a koalícióval. Pedig korábban maga is szkeptikus volt, az SZDSZ pedig beletörődni látszott a buktába. Hogy lett ebből egyezség? - ennek jártunk utána.

Eljött az idő abbahagyni ezt a vitát - zárta rövidre az egészségbiztosításról másfél éve tartó koalíciós tárgyalásokat a miniszterelnök, így gyakorlatilag el is dőlt a dolog; a hétfő éjszakai egyeztetésre már csak a részletek maradtak.

Ki mit akart?

Pedig az utóbbi hetekben úgy tűnt, hogy az SZDSZ, ha a saját elképzeléseit nem tudja keresztülvinni, hagyja inkább az egészet, és esetleg 2010-ben gyürkőzik neki újra - eredeti formájában - az egészségügy piaci alapra tételének. Gyurcsány Ferenc múlt szombaton szocialista pártelnökként az MSZP választmányán, most hétfőn pedig a parlamenti frakción verte át tárgyalási mandátuma "felszabadítását". Az eddigi vitában a liberalizált egészségügyet inkább szkeptikusan szemlélő Gyurcsány fordulata annál is meglepőbb, mert második kormányának megalakításakor maga is az állami büdzsé hiányának drasztikus lefaragását jelölte meg azonnali, a deficit ismételt megugrásának megakadályozását pedig középtávú célként. Paradox módon az állami kézben működő egészségügy rentabilitását bizonyította az egészségügyi tárca elmúlt egyéves működése (lásd: Gyere, cipó!, Magyar Narancs, 2007. május 10.), erről szól a tavaly elhatározott és jelenleg is tartó - a közbeszédben kórházbezárásnak titulált - fekvőbeteg-ellátásbeli erőforrás-koncentráció, valamint ennek kiterjesztése a járóbeteg-ellátásra, és még inkább a gyógyszerkassza 2006-os csökkentése úgy százmilliárd forinttal. Így az egészségügyi büdzsé már az idei második negyedévtől néhány tízmilliárdos szufficitet könyvelhetett el - vagyis nem lett volna azonnali szükség a biztosítás liberalizálására és a vele járó magántőke-bevonásra. A kérdés eldöntése inkább a két koalíciós párt lobbicsoportjainak harca lett.

"Arról vitatkoznak a kollégák, hogy kik az erősebbek. Hogy elegünk van abból, hogy X meg Y diktál. Én meg azt mondom, hogy otthon tessék hisztizni" - mondta Gyurcsány a pártjának, holott néhány forrásunk szerint a még néhány hetes halogatás a szocialisták maradéktalan győzelmét hozhatta volna. A két párt szakértői viszonylag hamar megegyeztek a rendszer decentralizálásáról, s kompromisszumként abban is megállapodtak, hogy egyelőre minimális állami többséggel jönnek létre a biztosítók, és erős kisebbségi menedzsmentjogokat kapnak a magánbefektetők. Abban viszont megmerevedtek az álláspontok, hogy mekkora terület jusson az új szereplőknek (erről lásd: Saját nevező, Magyar Narancs, 2007. szeptember 6.). Az MSZP lobbistái könnyen belementek a rendszer területi darabolásába, hisz régi tervük a decentralizálás; abból viszont nem engedtek, hogy minden ellátottat kötelező legyen valakinek biztosítani, és nagy, a politika számára is kezelhető biztosítási egységek jöjjenek létre. A szabaddemokraták a tiszta piaci viszonyoktól indultak, ám hamar belátták, ez egészében úgysem vihető át.

Birkózás

A fárasztásra építő szocialista taktikával szemben az SZDSZ júniusban a koalíciós szerződés mellékletébe foglaltatta az egészségbiztosítási megállapodás kényszerét, jóllehet a traktátus kevéssé konkretizálta a legfőbb vitapontot, a biztosítási szegmensek méretét. A nyár eleji tárgyalásokon ugyan - szocialista nyomásra - hallgatólagosan megállapodtak, hogy öt-nyolc új szereplő léphet be. Akkor még az SZDSZ is elfogadni látszott az "amennyi biztosító, annyi terület" elvet, csak a nyár végére jöttek rá, hogy ez továbbra sem segíti az üzleti rivalizálást. A biztosítók könnyen feloszthatják maguk között az ellátottakat, míg utóbbiaknak nem lenne választási lehetőségük; Debrecenből például a miskolci vagy a fővárosi orvosokhoz kellett volna járniuk, ha nem találják kielégítőnek a helyi ellátást. Alternatívaként felvetették a "párducmintát": minden háziorvosi körzetben, de legalább kistérségenként versenyezzenek a biztosítók. Az MSZP ezzel szemben joggal érvelhetett, hogy a biztosítók elkapkodják majd a budapesti hegyvidékeket, ellenben az állam nyakán maradna például a beregi megyerész. Egyelőre annyi látszik, hogy a verseny - még ha korlátozott is - beindulása inkább a szabaddemokraták sikere, legalábbis ők vágnak jobb képet hozzá. Az MSZP hozzáértői egyértelmű kudarcként fogják föl az egyezséget, jóllehet a rendszerből következik, hogy ugyanúgy regionális méretű biztosítók állnak fel, legfeljebb nem feltétlenül egybefüggő, hanem "tehénfoltszerű" területeket kapnak.

Az mindenképpen nóvum, hogy az SZDSZ három éve - a Medgyessy-leváltáshoz vezető eseménysorozat óta - először vetette be érvként a koalíció létének fontolgatását, ami az utóbbi hetekben kulcselemét képezte a liberális belső beszélyeknek. A koalíciós erőviszonyok azt vetítették előre, hogy ha az MSZP ragaszkodik az álláspontjához, akkor minden bizonnyal a saját képére formálhatta volna a rendszert. Ezt tekintetbe véve az elmúlt néhány hétben nem akadt olyan szabaddemokrata politikus, aki belső fórumokon a politikai közeljövő analizálásakor ne abból az előfeltevésből indult volna ki, hogy az MSZP nem enged a hét régiót tartalmazó álláspontjából - legfeljebb a politikai következmények megítélésében oszlottak a vélemények. A legradikálisabb elképzelés az SZDSZ-identitás kulcselemének tekintette a több-biztosítós modell kiharcolását, elmaradása esetére a koalíció felmondását is kilátásba helyezte. A vélekedés leginkább Horn Gábor ügyvivő, koalíciót koordináló államtitkár nevéhez köthető, aki erre több nyilvános megszólalásában utalt. A Narancsnak Horn - már a megállapodás után - fenntartotta azt a véleményét, hogy az SZDSZ-nek addig kell a koalícióban maradnia, ameddig folytatódnak a reformok, azaz van esély a lényegi liberális programpontok keresztülvitelére. A koalíció rapid felmondása azonban egyelőre nem kapta meg a kisebbik kormánypárt befolyásos testületei tagságának a támogatását; viszont komolyan szóba került, hogy lemondanak az egészségügyi tárcáról. Az augusztus-szeptemberi SZDSZ-es hezitálásokat kapiskáló sajtóhírek tárcacserét emlegettek, ám ennek nem volt relevanciája: több liberális hangadó elképzelése az volt, hogy ha nem érnek el sikert a biztosítási tárgyalásokon, akkor demonstratívan lemondanak a minisztériumról, ám nem kérnek cserébe semmit. Ez mondjuk egy éven belül megalapozta volna a koalícióból való kiválást is, és a kisebbségi MSZP-kormány támogatását. E vélekedések okát több forrásunk is inkább azzal magyarázta, hogy az SZDSZ felmérései jelenleg a 2010-es kiesést valószínűsítik a parlamentből, és a liberális hajlandóságú választók is az egészségügyet jelölik meg elfordulásuk indokaként. Ezt Horn Gábor úgy árnyalta nekünk, hogy nem az egészségügyi reformmal van kifogásuk a potenciális szavazóknak, hanem a vitából van elegük.

Asztalra csapott

E vita legalább ennyit ártott a szocialistáknak is: prominens forrásaink nem a koalícióért hozott áldozatként, sokkal inkább a nagyobbik kormánypárt támogatottságát amortizáló ügyek egyike (a másik, de politikailag kevésbé kezelhető a Zuschlag-botrány) felszámolásaként értékelték, hogy Gyurcsány átverte a megállapodást az MSZP-n. Annak ellenére, hogy a néhány héttel ezelőtti tapolcai frakcióülésen a kormányfő-pártelnök kötött mandátumot kapott, mely szerint ragaszkodnia kell(ett volna) a regionális biztosítókhoz, és ellentartani az SZDSZ párducmintás elképzelésének. A szoc. eü. lobbi céljai között alig titkoltan szerepelt a tárca átvétele is - ami végül nem került szóba. Információink szerint Gyurcsány ajánlatot a gazdasági minisztériumért tett (a külügyet és az igazságügyet egyszerre cserélte volna), de azt is csak tessék-lássék, előre közölve párttársaival, hogy nem erőltetné, ha az SZDSZ ellenállna.

Az egészségbiztosítás állami kézben tartása ennél kisebb ellenállásba ütközött volna, de Gyurcsány saját pártja eü. lobbijának (Kökény Mihály, Vojnik Mária, Schwarz Tibor és Havas Szófia képviselők) leverését választotta; kiszólása - hisztizni meg otthon kell - nem általában, hanem konkrétan nekik szólt, s a Havassal folytatott éles vitájára utalt. A csatát korábban az egészségügyes szocialisták vívták a koalíciós partnerrel, az MSZP erős emberei (a tárgyaláson részt vevő Kiss Péter, Lendvai Ildikó és Katona Béla) nem kötelezték el magukat. Az orvos szakértők azonban hiába utasították el a kompromisszumként bedobott megyei (a regionálisnál kisebb, a körzetinél nagyobb) szisztémát, amely - mint az informális, szakértőket negligáló egyeztetéseken kiderült - az utolsó vállalható felső méret volt az SZDSZ-nek; kiderült, hogy az MSZP-frakcióban a gondoltnál is kisebb Schwarzék támogatása. Tehát nem csoda, hogy a képviselőcsoport döntő többséggel oldotta fel a kötött tárgyalási mandátumot. Éppen emiatt tűnik alaptalannak az a fenyegetés is, miszerint az MSZP nem szavazná meg a hétfői egyezséget, esetleg módosításokkal bombázná szét az október harmadik hetében az Országgyűlés elé kerülő törvényt. A részletekről egyébiránt keveset tudni, annál is inkább, mivel az egészségbiztosítás privatizálásának pontos módját az év végéig kell kidolgozniuk a szakértőknek, immár a szaktárca felügyelete alatt.

"Politikai garanciát nem tudunk adni"

(Horváth Ágnes egészségügyi miniszter)

Magyar Narancs: Az egészségügyi reformban mit jelentenek ezek a gyakran hallott kifejezések, mint tehénfolt, párducminta vagy gilisztaborda?

Horváth Ágnes: Hagyjuk ezeket a kifejezéseket, a fontos, hogy megszületett a megállapodás az egészségbiztosítási reformról$ Pontot kellett tenni a koalíciós vita végére. Sikerült kompromisszumot kötni az SZDSZ tisztán magánbiztosítókra alapozó, versenyelvű koncepciója és az MSZP területi elven szervezett, állami rendszere között. A mostani megállapodás szerint mindkét elvárás teljesül: kétszintű verseny alakulhat ki, egyrészt a biztosítottakért, másrészt a szolgáltatók között, ugyanakkor lesznek területek, a megyék, ahol egy-egy pénztár kezdetben meghatározó szereplő lesz. Így egyensúlyba kerül a két párt két fő célja: a verseny és a szolidaritás.

MN: Az SZDSZ és az egészségügyi tárca sikerként értékeli a megállapodást?

HÁ: Mindenképpen. Sikerült elérnünk, hogy a reform folytatódjon, és ne regionális biztosítók jöjjenek létre, mert akkor nem lenne verseny. Elfogadtuk a biztosítottak minimumát és maximumát is egy-egy pénztár esetében. Az alsó határ körülbelül félmillió, a felső 1,5-2 millió fő. Ennek az a jelentősége, hogy az alsó határ a biztosító számára jelent garanciát a működési biztonságra, a fölső pedig a biztosítottaknak a monopóliumok kialakulása ellen. A 2009. január elsejétől felálló rendszer első tíz hónapjában mindenki eldöntheti, hogy melyik biztosítót választja, és utána évente felülvizsgálhatja a döntését aszerint, hogy melyik pénztár kínál jobb feltételeket a számára. Aki pedig nem választ, az automatikusan a lakóhely szerinti biztosítóhoz kerül.

MN: Huszonkét biztosító jön létre, ebből négy Budapesten. Van egyáltalán ennyi jelentkező?

HÁ: Ennyi nem is kell. A minimum létszám miatt legfeljebb 13-14 biztosítóval számolunk, de sokkal jobban szeretnénk, ha 6-8 szereplő lépne a természetbeni egészségügyi ellátások piacára. Ezek nyílt eljáráson, a szakmai minimumgaranciák feltételével licitálhatnak egy-egy megyéért. A biztosítók jobb ellátást nyújtanak majd az állampolgároknak, mivel versenyeztetik a fekvő- és járóbeteg-ellátást nyújtó szolgáltatókat, a gyógyászati segédeszközöket és gyógyszereket gyártókat.

MN: A biztosítók - ha hitelt adhatunk a sajtóban megjelent híreknek - kifogásolták, hogy a kormány nem tud politikai garanciát adni egy esetleges jobboldali kormányzás esetére.

HÁ: A Fidesz álláspontja, miszerint újra állami tulajdonba vennék az egészségbiztosítást, az ötvenes éveket idézi: 1952-53-ban államosították az addig tisztán magánkézben lévő biztosítókat. Reméljük, hogy akkor sem váltják be a fenyegetésüket, ha kormányra kerülnek: nem a politikai nyilatkozatok, hanem a felálló rendszer társadalmi elfogadottsága lesz a döntő.

MN: Da ha mégis beváltják?

HÁ: Politikai garanciát a dolog természetéből adódóan nem tudunk adni. Ellenben a nem kívánt forgatókönyv esetén a pénztárak számára nyitva áll a jogi eljárás útja, a szerződésben rögzített módon választott bíróság előtt érvényesíthetik a magyar állammal szembeni kártérítési igényüket. Ez persze nem jelent garanciát a haszonra: azt csak akkor tudnak szerezni, ha jól működnek, és az emberek elégedettek.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.