Interjú

„Komoly ambíciók feszülnek egymásnak”

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke

Belpol

Augusztus 15-én véget ért az ellenzéki előválasztás regisztrációs időszaka, bő egy hónap múlva jön az első forduló. Molnár Zsoltot arról kérdeztük, hogyan jutottak el idáig a pártok, mit várhatunk az élesbe forduló előválasztási kampánytól és magától az előválasztástól.

Magyar Narancs: Pártigazgatóként, az MSZP budapesti elnökeként milyen szerepe volt az előválasztás kereteinek kialakításában és a jelöltekről, kölcsönös támogatásokról szóló egyeztetéseken?

Molnár Zsolt: Magyarország első előválasztását 2019-ben az MSZP kezdeményezésére bonyolítottuk le Budapesten; természetesen más pártok és civilek is segítettek, de – talán fogalmazhatunk így – a „lavinát” mi indítottuk el. Ezt követően az MSZP részéről koordináltam az előválasztás keretfeltételeiről szóló pártközi egyeztetéseket egészen késő tavaszig, a szabályok közös lefektetéséig. Ezután inkább logisztikai-informatikai feladattá vált az előválasztás megszervezése, ebben már nálam ilyen téren tanultabb kollégák vesznek részt. Budapesti elnökként a fővárosi jelölt­állításban értelemszerűen komoly szerepem volt, és országos szinten is segítettem az elnökség munkáját.

MN: A legutolsó elérhető információk szerint 8 választókerület van a 106-ból, ahol csak egy jelölt jelezte indulási szándékát. Ezekben hogy fog kinézni az előválasztás?

MZS: A regisztrációs papírok feldolgozása nem minden esetben zárult le (az interjú augusztus 16-án készült – a szerk.), ezért még változhat az egyes jelöléssel érintett választókerületek száma, de nagyjából reális, hogy 8 körül alakul majd. Nem igaz tehát az a hiedelem, hogy ez nem egy valós versenyre épülő előválasztás. Az persze igaz, hogy az előválasztás politikai kultúrája úgy alakult, hogy nem minden párt állított jelöltet minden választókerületben, ehhez mi is alkalmazkodtunk, és egy ilyen kiterjedt, 106 helyen megrendezett versenynél ez normális is. Ahol egy jelölt lesz, ott is lesz előválasztás, a miniszterelnök-jelöltek közül választhatnak a szavazók, az egyéni jelöltet pedig megerősíthetik a szavazatukkal, ezzel is növelve a legitimációját.

MN: Több más választókerület is van, ahol a legtöbb vagy akár minden párt egy jelölt mögé állt, aki adott esetben egy civillel versenyezhet, ezért előre lefutottnak tűnik a meccs. Mennyire fogják így azt érezni a választók, hogy tétje van az előválasztásnak?

MZS: Szeptember közepére érezni fogják, pontosan látom, hogy nagyon komoly ambíciók feszülnek egymásnak, ami egyébként helyes, ezért tartjuk az előválasztást. Arra kell vigyázni, hogy a viták elvek és programok mentén folyjanak, ne személyeskedve. Nagyon kevés helyen lehet csak azt mondani, hogy lényegében előre lefutott a meccs, a választókerületek elsöprő többségében a versenyhangulatot fogják érezni a választók.

MN: A regisztrációs időszak vége után is lehetnek még visszalépések, megegyezések a pártok között?

MZS: Nincsenek biztos információim, de a politikai logikából az következik, hogy nagy valószínűséggel még lehetnek ilyenek. Az a biztos jelölt, aki az előválasztás napján szerepel a szavazólapon. Jó példa erre a minap történt visszalépés Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében, ahol a Jobbik jelöltje lépett vissza az MSZP–Párbeszéd színeiben induló Jézsó Gábor javára.

 
Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke. Fotó: Sióréti Gábor

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.