Erasmus-ügy: a DK bizottsági ülést kezdeményez

  • narancs.hu
  • 2023. január 14.

Belpol

Meghallgatnák Pintér Sándort, Navracsics Tibort, Varga Juditot.

A DK kezdeményezi az Országgyűlés Kulturális Bizottságának összehívását, Pintér Sándor, Navracsics Tibor és Varga Judit meghallgatását – erről tartott tájékoztatót szombaton Kálmán Olga országgyűlési képviselő, a bizottság alelnöke.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a héten az derült ki, hogy az Orbán-kormány miatt a magyar egyetemek jelentős része nem vehet részt az Erasmus programban. Hiába szólt előre az Európai Bizottság, hogy a magyar egyetemek nem lehetnek fideszes alapítványok kezében, ez sem a miniszterelnököt, sem az alapítványok kuratóriumaiban ülő fideszes politikusokat nem érdekelte. 

Kálmán Olga a DK országgyűlési képviselőjeként és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnökeként a bizottság összehívását kezdeményezte. Azt szeretné elérni, hogy az ügyben három érintett miniszter, Pintér Sándor, Navracsics Tibor és Varga Judit személyesen számoljon be a Kulturális Bizottság előtt.

Kálmán szerint el kell mondaniuk, „hány kutatónak lehetetlenítették el a munkáját és hány egyetemistának törték össze az álmait. Tudni akarjuk, mikor mond le az összes fideszes politikus az összeférhetetlen kuratóriumi pozíciójáról. A DK azért küzd, hogy a magyar egyetemek újra részt vehessenek az Erasmus programban, a magyar hallgatók pedig újra mehessenek cserediákként európai egyetemekre” – közölte Kálmán Olga.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.