Kormányhivatali visszaélést gyanít a Párbeszéd

  • narancs.hu
  • 2023. február 18.

Belpol

Szabó Rebeka a Dharma Lómenhelyet érintő földvásárlás körülményeiről kérdez Nagy Istvántól és Gulyás Gergelytől.

Írásbeli kérdéssel fordul két miniszterhez a Párbeszéd egy Balatonhoz közeli földügylet miatt – közölte a Facebookon Szabó Rebeka, az ellenzéki párt társelnöke és országgyűlési képviselője.

A politikus arra a történetre utal, amellyel a narancs.hu is foglalkozott. A Siófok városához tartozó Törekiben a Dharma Alapítvány mentett lovakat, kecskéket gondoz. Az alapítvány egyik tagjától a másik földet akar venni, és ebben az adásvételben elővásárlási jogát jelezte a siófoki Plázs tulajdonosa, aki véletlenül budapesti címét írta az iratra, mégis előbbre sorolták az eljárásban, mint a helyben lakó gazdát, aki meg akarta venni az adott földet.

Szabó Rebeka arra emlékeztet, hogy a földek vásárlásakor érvényesíthető elávásárlási jog eredetileg arra szolgál, hogy a helyben élő földművesek, szomszédok elől távol élő befektetők ne tudják felvásárolni a földet.

„De ha a kormányhivatal vagy a helyi földbizottság nem veszi figyelembe az ügyletben szereplők lakhelyét, az felveti a szándékos visszaélés gyanúját. Különösen, mivel a Töreki dombon terpeszkedik a Fidesz-közeli 4iG-nagyvállalat vezérigazgatója, Jászai Gellért hatalmas nyaralója is, amit pont a szóban forgó szórakozóhely tulajdonos apjától vásárolt meg korábban. »Meglepő« módon egy másik 4iG-prominens, Linczényi Aladin is építkezik a dombon, ahol elvileg csak a földműveléshez szükséges gazdasági épületeket lehetne felhúzni. Van rá egy fogadásom, hogy nem gyümölcsfeldolgozó lesz belőle” – írja a Párbeszéd társelnöke.

Szabó szerint ez a jelenség hasonlít arra, ami Tihanyban zajlik, ahol a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló milliárdosok úszómedencés villákat építenek. Törekiben azonban egy állatmenhely működése is veszélybe került a földügylet miatt. Ezért Szabó Rebeka írásbeli kérdést küld Nagy István agrárminiszternek és a kormányhivatalokat felügyelő miniszternek, Gulyás Gergelynek az elővásárlási jog alkalmazása, valamint az építési engedélyek kiadása miatt. Adatot fog kérni az illetékes jegyzőtől a benyújtott elővásárlási kérelmekről. Az a célja, hogy megmaradjanak a Dharma Lómenhely földjei, és a Jódi-hegy megmeneküljön a beépítéstől.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.