Kövér: „A gonoszság csak akkor győzhető le, ha szembeszállunk vele”

  • narancs.hu
  • 2019. június 7.

Belpol

Ismét emlékezetes beszédet mondott a házelnök.

Tegnap Csornára látogatott Kövér László, és Tanácsköztársaság 100. évfordulójára emlékeztetett. Úgy vélte, ma is vannak olyanok, akik mentegetik Tanácsköztársaságnak nevezett terrorista rémuralmat”; „ők azok, akik nosztalgiát éreznek a kommunista diktatúrák iránt” - jelentette ki.

Kövér szerint

Magyarország ma emelkedő pályán mozgó, gyarapodó, biztonságos,

vonzó befektetési és idegenforgalmi célpontot jelentő, mértéktartó erőt sugárzó, népességbeli és gazdasági adottságai fölötti nemzetközi tekintéllyel és befolyással bíró ország, amely képes megvédeni a határait, a gazdaságát, a szabadságát és a benne élő embereket, ahol 2011-ben olyan új alaptörvényt alkottak, amely nemcsak szilárd közjogi, hanem értékrendi kerete is államunk újjáépítésének és nemzetünk megerősítésének.

false

 

Fotó: MTI-Krizsán Csaba

”A Kun Bélák, Szamuelyk és Lukács Györgyök 21. századi szellemi és politikai leszármazottai által

tönk szélére juttatott gazdaságunkat talpra állítottuk,

pénzügyeinket rendbe szedtük” – mondta Kövér, hozzátéve, hogy ez mindaddig így marad, amíg nem felejtjük el 1918 és 1919 történelmi leckéjét, amíg emlékezünk és emlékeztetünk azokra az emberekre, mártírokra, akik nemcsak tisztán láttak, de cselekedni is készek voltak.

Az MTI tudósítása szerint a házelnök emlékeztetett arra, hogy ma is léteznek szellemi terroristák, akik Európa és Magyarország szellemi és politikai önvédelmi képességének felszámolásáért dolgoznak, és arra buzdítanak, mint elődeik száz évvel ezelőtt, hogy tagadjuk meg Istent, a hazát és a családot. „Ezek az emberek

szét akarják zúzni az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat,

a keresztény egyházakat és a nemzeti államokat, azaz mindazon intézményeket, amelyek lelki, anyagi és politikai védelmet nyújthatnak az embereknek mindazon sötét érdekek képviselőivel szemben, akik a globalizmus, mint új világ nevében politikai alávetésükre és gazdasági kifosztásukra törekszenek” – mondta Kövér László, aki azzal zárta szónoklatát, hogy „a történelem azonban csak akkor ismételheti önmagát, ha hagyjuk, hogy cselekvőképtelenekké váljunk”.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.