Középiskolások előtt dicséri az akkumulátor-gyárakat Áder János

  • narancs.hu
  • 2023. október 7.

Belpol

Nevelődik a jövő ifjúsága.

Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni - jelentette ki a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A korábbi államfő a Mathias Corvinus Collegium debreceni képzési központjában középiskolásoknak tartott fenntarthatósági témájú előadást, de kínosan kerülte, hogy akármilyen negatív jelzővel illesse azt a beruházás-sorozatot, amit civilek és hozzáértők is sokszor elleneznek. Miközben a lakossági fórumon elhallgattatják vagy elhajtják a tiltakozó civileket, Áder János csak jót lát a kormány legújabb gazdasági stratégiájában.

Az akkumulátorgyárak létesítését Áder az autóiparral indokolta: „Ha ebben versenyben akar maradni az ország, akkor vagy máshonnan vásárol akkumulátort, vagy helyben gyártja le a szükséges mennyiséget.”

A kínai CATL akkumulátorgyár építését kísérő helyi aggodalmakról azt mondta, minden üzemnek kötelező a szigorú környezetvédelmi szabályok és az uniós előírások betartása. Aki megsérti ezeket, meg kell büntetni, ismételt szabályszegésnél a gyárat be kell zárni. Szerinte ha Németországnak jó a CATL, akkor annak nekünk is jónak kell lenni.

Ádernek az ívóvízzel kapcsolatos aggodalmakra is volt megnyugtató válasza: a döntéshozók figyelmébe ajánlott egy olyan magyar cég által fejlesztett technológiát, amely megoldást nyújt a debreceniek vízzel összefüggő kétségeire az épülő akkumulátorgyárral összefüggésben. Áder János közölte: a múlt heti Planet expón is bemutatta termékét a nagykanizsai székhelyű Hidrofilt Kft. A cég az akkumulátorgyár vízellátását meg tudná védeni úgy, hogy nem szükséges igénybevenni a debreceni ivóvíz bázist. Ezzel a módszerrel meg lehet tisztítani a szennyvizet, ami biztosítja a gyár vízigényét, a csapvíz csak az ott dolgozók ellátását biztosítaná.

Áder János az állami pénzzel támogatott Kék Bolygó podcast házigazdája is. Egy februári műsorból a szerkesztők kivágták Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség vezetőjének szavait, aki az akkumulátorgyártás környezetkárosító hatásairól is beszélt. Bár szavakban Áder nagy környezetvédő, az erdők kivágását megkönnyítő rendelet ellen nem volt szava, és az ellen sem, amikor milliárdokból rendezett klímakonferenciát a saját alapítványa.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.