Közös polgármesterjelöltet indít az ellenzék Pesterzsébeten

  • narancs.hu
  • 2024. március 12.

Belpol

Amit most egy egykori MSZP-s vezet a Fidesz támogatásával. A DK-s Fekete Katalin mögé beállt az MSZP, a Párbeszéd – Zöldek, a Momentum és az LMP is.

Fekete Katalin, a Demokratikus Koalíció képviselője lesz az ellenzék közös jelöltje Pesterzsébeten

– jelentették be közleményükben a pártok. A politikus a DK, az MSZP, a Párbeszéd – Zöldek, a Momentum és az LMP közös polgármesterjelöltjeként indul a június 9-i önkormányzati választáson. Az ellenzéki pártok emellett közös önkormányzati képviselőjelölteket is indítanak Budapest XX. kerületében.

"Pesterzsébet ezzel példát mutat, mert a Fideszt csak egy egységes, erős csapattal, egymás támogatásával lehet legyőzni" – áll a közleményben.

A XX. kerületet 25 éve Szabados Ákos vezeti. Szabadost az MSZP egyik erős embereként tartották számon, de 2019-ben kilépett a pártból, és független jelöltként – a Fidesz támogatásával – választották újra. Szabadost tavaly a 444.hu kérdezte arról, hogy újraindul-e, de akkor nem válaszolt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.