Krekó Péter jogerősen pert nyert a Figyelő, a 888 és az Origo ellen

  • narancs.hu
  • 2020. december 18.

Belpol

Valótlanul állították, hogy a Political Capital igazgatója titkos brit akcióban vesz részt.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója tavaly kormányközeli hírportálokat perelt be, miután egy Kiszelly Zoltán által írt, 2019. január 4. napján megjelent Kinek dolgozik Krekó Péter? című cikk valótlan állításokat közölt róla, ezt pedig más sajtóorgánumok is átvették. 

A Fővárosi Ítélőtábla most jogerősen is megállapította, hogy a Figyelő megsértette Krekó Péter jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor a vonatkozó cikkben valótlanul azt állította, hogy Krekó Péter titkos brit pszichológiai hadviselési akcióban vesz részt, amelynek lényege egy tudományos köntösbe csomagolt befolyásolási akció - írja közleményében a Political Capital.

A 888 és az Origo szintén lehozták a fenti cikk állításait, ezért ezen oldalak kiadóját is elmarasztalta a bíróság – immár másodfokon is.  

Az ítélet kimondja, hogy félrevezető a fenti cikkek azon feltételezése, amely szerint „az érintett tevékenységét nem a nyíltan vállalt saját meggyőződése, hanem egyéb olyan érdek vezérli, amely a nyilvánosság számára nem megismerhető”, tehát hogy a kormányzat külpolitikájának bírálatával egy másik állam által irányított titkos magyarországi akcióban vett volna részt - részletezi a Political Capital.

A másodfokú döntés arra kötelezi mindhárom médiumot, hogy a cikkek címe felett tegyék közzé a bírósági ítélet jogsértést megállapító rendelkezését, és tartsák ott minimum 30 napig, illetőleg a cikk elérhetőségéig. A bíróság ezen felül az alpereseket sérelemdíj megfizetésére kötelezte. 

Krekó Pétert a perben a Helsinki Bizottság ügyvédje, Tóth Balázs képviselte. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.