Kudarcra ítélve - A legfőbb ügyész hat éve

  • Mészáros Bálint
  • 2006. március 30.

Belpol

Május 16-án lejár Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma. Minden idők legtöbbet támadott közjogi méltósága egyelőre nem árulta el, hogy adott esetben vállalná-e még egy ciklusra a tisztséget. Az államfő sem tett még javaslatot az utódra. A rendszerbe mindenesetre kódolva van, hogy valamelyik oldal az új főügyészt is utálni fogja.

A Polt Péterrel szembeni bizalmatlanság rögtön a megválasztásakor kialakult. Elődje, az 1990-ben 82, majd 1996-ban 94 százalékos többséggel megválasztott Györgyi Kálmán mandátumának a lejárta előtt, 2000-ben lemondott, miután törvénytelennek minősítette a csonka médiakuratóriumok megválasztását. A valódi indokot sosem árulta el, az az ő és az előzőleg vele elbeszélgető Áder János titka maradt. (Lásd: A mester és tanítványai, Magyar Narancs, 2000. március 9.) Miután a Fidesz-kormány a szóba jöhető másik jelöltet nem támogatta, Göncz Árpád köztársasági elnök Györgyi korábbi tanítványát, Polt Pétert javasolta az Országgyűlésnek; őt az ellenzék egyetértése nélkül, 55 százalékkal választották meg.

Pályája legelején fogalmazó volt az V. kerületi ügyészségen, majd az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben tudományos munkatársként dolgozott. 1985-től részmunkaidőben ügyvéd, valamint az ELTE Büntetőjogi Tanszékének oktatója, de rövid ideig az Igazságügyi Minisztérium tanácsadója is volt. A Fidesz jogi szakértőjeként 1994-ben indult a választásokon: egyéniben a főváros XVI. kerületében 6,88 százalékot elérve az első fordulóból már nem jutott tovább, a párt országos listájának 17. helyéről pedig éppenhogy nem jutott a parlamentbe (a 16. hely még nyerő volt). A következő évben megválasztották az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesévé, és bár ez nem előfeltétel, az alkotmányos pozíció kívánatos pártatlanságára hivatkozva kilépett a Fideszből. Az ennek ellenére

pártkatonának tartott

Poltra igazából a kormányváltás után kezdett rájárni a rúd - bár sokan már 2001-ben furcsállták, hogy az ügyészség éppen a kisgazdák leszalámizásakor érezte szükségét meggyanúsítani Szabadi Bélát, és csakis őt. A szocialista-szabaddemokrata koalíció egyik legfőbb választási ígérete volt az előző ciklus törvénytelennek tartott ügyeinek a kivizsgálása. Ám ezek egyike sem jutott el a bíróságig: a Schlecht Csaba fantomizálta Fidesz közeli cégek, a stadionbeléptető rendszer, a Millenáris Park pénzügyei, az Országimázs Központ és a Happy End Kft. szerződései, az Ezüsthajó Kft. filmjei, a 12 állami gazdaság baráti kiárusítása vagy a Magyar Televízió gazdálkodása ügyében sem történt vádemelés. Előfordult, hogy már az ügyészi nyomozást is megszüntették, vagy az eljáró rendőrséget kötelezték erre. Tekintve, hogy semmilyen következménye nincs annak, ha az ügyészség nem emel vádat, noha az szakmailag indokolt volna, a kormánypártok politikai útmutatást véltek felfedezni az elhaló ügyekben. Polt ezt visszautasította, mondván, hiába lett volna kényelmesebb a bíróságra hagyni a felmentést, egy ügyész a törvény szerint csak akkor emelhet vádat, ha bizonyítottnak látja, hogy bűncselekmény történt, és azt a terhelt követte el. Szerinte a vitatott döntéseik csak néhány, igaz, nagy érdeklődésre számot tartó esetre vonatkoztak, miközben az évi csaknem 800 ezer üggyel foglalkozó ügyészségek váderedményessége (amikor a bíróság osztja a vádhatóság álláspontját) 96 százalékos, ami a ki-tűnő szakmai munka bizonyítéka. Szakmai vélemények szerint ugyanakkor a nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas arány azért azt is jelzi, hogy a kontradiktórius elvvel ellentétben a büntetőügyek nálunk döntő többsé-gükben nem a bíróságon, hanem az ügyészségen dőlnek el. Tehát a nemzetközi trendeknek és a korábbi (pártállami idők előtti) hazai hagyományoknak megfelelő új büntetőeljárási törvény (be.) bevezetésével megkezdett reform igencsak folytatandó volna. Nem beszélve arról, hogy a presztízsértékűnek tartott magas váderedményességi mutató miatt a bizonytalanabb esetekben inkább nem emelnek vádat, pedig lehet, hogy a bíróságon végül megállnák a helyüket.

Polt a nyilatkozataiban emlékeztetett arra is: a Fidesz 1998-as "megfigyelési ügyében" az ügyészségi vizsgálat

nem igazolta Orbán Viktor

bombasztikus bejelentését (miszerint a Horn-kormány közpénzen, törvénysértő módon, titkosszolgálati módszerekkel figyeltetett volna ellenzéki politikusokat), vagy elrendelték Varga Tamás egykori Fidesz-gazdaságis előzetes letartóztatását, és vádat is emeltek ellene, miközben például ejtették Medgyessy Péter lobbiügyét. A legfőbb ügyész a támadásokra reagálva azt is megjegyezte, hogy amennyiben ő utasítást adott volna, akkor annak az iratokban nyoma volna. Ha pedig az eljáró ügyész nem értene egyet az utasításával, akkor kérhetné a mentesítését. Az igazságszolgáltatás menetét jól ismerő forrásunk viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy utasításra sincs mindig szükség: a kvázi katonai szervezetként működő vádhatóságnál előfordulhat az is, hogy egyes ügyészek megpróbálják előre kitalálni a felső elvárásokat - akkor is, ha ilyenek esetleg nem is léteznek.

A be. módosításakor az ügyészség vádmonopóliumának csökkentésére visszakerült a hazai jogrendbe a pótmagánvád lehetősége, azaz a sértett is bíróság elé viheti az ügyét, ha ezt az ügyészség nem teszi meg, vagy ejti a vádat. Akár a vádhatóság munkáját is dicsérheti, hogy ennek ellenére nem indultak tömegesen pótmagánvádi eljárások. Igaz, a jogalkotás során jelentősen megnehezítették az előterjesztés feltételeit, másrészt egy korai szakaszban megszüntetett eljárás után egy magánszemélynek vajmi kevés esélye van saját nyomozást folytatni. Mindenesetre megnyílt az elméleti lehetőség a kormánykoalíció szerint elfektetett ügyek további vizsgálatára. A legfőbb ügyész ekkor jogegységi döntést kért a Legfelsőbb Bíróságtól (LB), hogy vajon a kormány is felléphet-e pótmagánvádlóként. Két nappal a határozat kihirdetése előtt azonban meggondolta magát, és visszavonta az indítványt. Az LB viszont hivatalból folytatta az eljárást, és kimondta: az állam vagyoni sérelme esetén élhet a pótmagánvád lehetőségével. Polt pozíciójánál fogva részt vehetett a jogegységi tanács ülésein, így felmerült: esetleg utóbb már nem kért a neki várhatóan nem tetsző döntésből. A hivatalos magyarázat szerint a visszavonás oka az volt, hogy még hiányzik a gyakorlat, ami az egységesítést igényelné. Ezek után a legfőbb ügyész az Alkotmánybírósághoz fordult, mely végül megsemmisítette az LB döntését azzal, hogy egyetlen közhatalmi funkcióval rendelkező állami szervezet sem veheti át az ügyészségtől a vádemelés és a vádképviselet közhatalmi jogkörét. A kör bezárult.

Bírálói ekkorra végképp igazolva látták Polt elfogultságát, de leváltására nem voltak eszközeik. Pedig a kormánykoalíciónak az elméletileg független és ezért hat évre kinevezett tisztségviselők elmozdításakor nem voltak skrupulusai. Menesztették Mellár Tamást, a KSH elnökét, Kaderják Pétert, a Magyar Energia Hivatal első emberét, és megtalálták a módját a PSZÁF önjáró vezetője, Szász Károly kigolyózásának is. A jegybank elnöke túl nagy falat volt, de ott a monetáris tanács kibővítésében találták meg a köztes megoldást. A legfőbb ügyész viszont érinthetetlen - hacsak nincs tettenérés, amint lop a közértben -, és mint kiderült, nem lemondós típus: több ízben kifejtette, hogy önkéntes távozásával beismerné az ügyészséget ért vádak megalapozottságát.

A szocialisták azért próbálkoztak. Felmerült a feles ügyészségi törvény olyan módosítása, amely lehetővé tenné a legfőbb ügyész visszahívását, ám a szakértők hamar lehűtötték a kedélyeket: ez bizony nem állná ki az alkotmányosság próbáját. Igazságügyi körökre hivatkozva egy menlevélről is hallani lehetett, miszerint lemondásáért cserébe alkotmánybírói széket kaphatna - ezt minden érintett cáfolta. Vadásztrófeái miatt vagyonnyilatkozati eljárás is indult ellene: a vádak szerint nyilatkozatában nem szerepeltette az agancsokat, pedig összességükben elérik a törvényben meghatározott értéket. Polt Péter az egész eljárást méltatlannak titulálta, mivel a szintén vadász parlamenti képviselőkkel szemben nem indult ilyen, és a több tízmilliós ingatlanügyekben indított vizsgálatokat is rendre elutasította a mentelmi bizottság; és egyébként is, nem neki kellene nemleges bizonyítást folytatnia. Végül a vagyonvizsgáló bizottság megszüntette az eljárást, azt pedig ki-ki eldönthette, hogy a sajtó kereszttüzében végzett agancsmérlegelős bohóckodás a személyét vagy a hazai politikai, illetve sajtóviszonyokat jellemezte-e inkább.

A legmeggyőzőbb fegyvernek a folyamatos interpellálás bizonyult: válaszainak folyamatos elutasításával a lemondását vélték elérhetőnek, de állítólag olyan törvénymódosítás is felmerült, hogy egy bizonyos szám elérése után a legfőbb ügyész meneszthetővé váljon. (Korábban Györgyi Kálmánnak mind az 51 válaszát elfogadta a törvényhozás.) Polt legkitartóbb ellenfele e téren Keller László közpénzügyi államtitkár volt, de más szocialista és szabaddemokrata képviselők is kitartóan faggatták, sőt egy ízben Dávid Ibolya is kifejezte tiltakozását (a hamis képviselői aláírások miatt). A helyzet méltóságát emelendő a partiba beszállt a Fidesz is: Répássy Róbert azért interpellálta Poltot a Gresham-ügyben, hogy bebizonyosodjon, lám, a szocialisták a nekik kedvező ügyészi választ elfogadják. Számítása bejött, de az újrázásban (a szocialisták volt cégének fantomizálása) az MSZP nem fogadta el a nyomozás megszüntetéséről szóló érveket - az ellenzéki interpellációk ezután elmaradtak. Összesen több mint tucatnyi leszavazott válasza után Polt ellentámadásba lendült: megtudakolta az Alkotmánybíróságtól ezek következményeit. A testület kimondta: a legfőbb ügyész a hozzá intézett interpellációkra adott, de az Országgyűlés által el nem fogadott válaszok miatt nem vonható felelősségre, nem tartozik politikai felelősséggel az őt megválasztó Országgyűlésnek (csak közjogi felelősséggel, ám a bírák nem részletezték, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent). Végérvényesen nyilvánvalóvá vált, hogy a legfőbb ügyész nincs az Országgyűlés alá rendelve, ellenőrizhetetlen és elmozdíthatatlan, tehát önálló alkotmányos tényező.

Adott tehát egy közjogi tisztviselő, akinek a megválasztása nem függ a pártatlanságától (egyszerű többséggel választják, ellentétben például az Állami Számvevőszék, az LB vagy az országgyűlési biztosok minősített többséget igénylő választásával), miközben egy személyben irányítja a teljes ügyészi szervezetet, s az alárendeltjei nem élveznek szakmai függetlenséget. Mindez a félbemaradt jogalkotás következménye (lásd még: Hack Péter: Az ügyészség, a velünk élő múlt, Beszélő, 2005. december 20.). A rendszerváltáskor még egyet-értés volt a két nagy párt között abban, hogy az európai országok többségéhez hasonlóan az ügyészség a kormány alárendeltségé-ben fog tevékenykedni, ezért nem emelték be az ügyészségről szóló törvényt a kétharmados jogszabályok közé. És ezért van az, hogy a legfőbb ügyész interpellálható; ez a számonkérési mód rajta kívül csak a miniszterelnökkel, valamint a kormány tagjaival szemben létezik (tehát politikai felelősséget szántak neki, különben a hozzá intézett kérdés intézményét alkalmazták volna). Mire a jogszabálytervezet elkészült, az MDF és az SZDSZ között annyira megromlott a viszony, hogy az elfogadásából semmi sem lett, és bár az igazságügy-miniszternek felelős legfőbb ügyész ötlete azóta is többször felmerült, a megoldás még várat magára. A tisztázatlan helyzet Polt Pétert ötévnyi hivatalviselés után kezdte el zavarni, ezért javasolta tavaly, hogy a legfőbb ügyészt kétharmados többséggel válasszák meg, és a pozíciót csak ügyészi gyakorlattal rendelkező személy tölthesse be (ilyen neki sem volt a megválasztásakor). A felvetés gyakorlatilag nem váltott ki reakciót az érintettekből.

A suta rendszerből természetszerűen következik az elfogult, de legalábbis pártossággal bármikor vádolható ügyészségi vezető. Polt Péter idején ráadásul futószalagon érkeztek

a furcsa történetek

Kulcsár Attila kihallgatási jegyzőkönyvei másnap általában kivonatolva megjelentek a Magyar Nemzetben, és az exbróker valahogy mindig csak kormánypárti politikusokat nevezett meg bűntársaiként. Mivel az ügyészség állítása szerint a kiszivárogtatás sértette a nyomozás érdekeit, ergo nem ők szolgáltatták ki az iratokat, vizsgálatot sem indítottak az ügyben. Kulcsár egyébként csak az ügyészeknek volt hajlandó vallomást tenni, a rendőrségnek nem. Nagy visszhangja volt annak is, amikor Rejtő E. Tibort rendőrségi fogdájából átszállították az ügyészségre - ez később elült, talán mert a kormánypárti képviselőknek elmagyarázták: erre az általuk tíz éve szorgalmazott és e ciklusban elfogadott be. szolgáltatott alapot, amikor a nyomozások kiemelt felügyelőjévé, sőt irányítójává tette meg a vádhatóságot. A legnagyobb megrökönyödést talán az váltotta ki, amikor a Kulcsár Attila kihallgatásáról készült videofelvétel részleteit bemutatták a köztévében. Több szakértő haverkodós, kötetlen beszélgetésnek titulálta a látottakat, ám Polt törvényes és szakszerű kihallgatásról beszélt, hiszen a kétszáz órányi anyag egy részét vették csak videóra, a töredékek töredékéből pedig nem lehet levonni semmiféle következtetést. Itt vizsgálat is indult, de a szervezeten belüli eljárás - igaz, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek osztálya ellenőrizte a Fővárosi Főügyészség munkáját - sokakat nem nyugtatott meg. Ekkor viszont már óvatosabban bírálták Poltot, hiszen papírja volt arról, hogy nem bűnpártoló. Kovács László előzőleg egy lakossági fórumon abbéli meglátásának adott hangot, mintha Polt "bűnpártolásnak látszó tevékenységet" folytatna. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon ezt véleménybe burkolt tényállásnak minősítette, és Kovácsot bocsánatkérésre kötelezte. A bíróság hivatkozott az LB korábbi ítéletére, miszerint polgári perben nem lehet büntetőeljárást lefolytatni, azaz a kijelentés csak akkor helytálló, ha jogerős büntetőbírósági ítélet már megállapította volna a főügyész bűnösségét.

A mandátuma végén történtek akár pártatlansága bizonyítékaként is szolgálhattak volna, de aztán nem így lett. A Gyurcsány Ferenc cégügyeiben tett feljelentésekben az ügyészség megszüntette a nyomozást: a Fittelina Kft. elleni vádakat gyakorlatilag baromságnak minősítették, a Nomentana Kft. esetében pedig az elévülésre hivatkoztak, bár szerintük akár az okirat-hamisítás gyanúja is felmerülhet - de a lebegtetéssel megint csak szívességet tettek az ellenzéknek így választások idején. Ezzel együtt sem állta meg Deutsch-Für Tamás, hogy ne minősítse az ügyészséget törvénysértőnek, a határozatokat pedig megalapozatlannak - ezzel saját pártját is megosztva. Ugyanakkor a brókerüggyel kapcsolatos vesztegetésben is megszüntették a nyomozást, ahol pedig két szocialista képviselő, Baja Ferenc és Puch László is érintett volt. Csakhogy éppen ekkortájt módosították az ügyészségi törvényt, miszerint a mindenkori leköszönő főügyész "címzetes legfőbb ügyészségi fő-tanácsosként" szolgálhat tovább, megtartva korábbi javadalmazását. Az indoklás szerint régóta szükség volt a főügyészi és a főbírói státus efféle közelítésére, de a sürgősséggel elfogadott módosítás legalábbis felveti a békés elvonulás felkínálásának a lehetőségét. Most hétfőn aztán erre is csattanós válasz érkezett. Az ügyészség polgári pert indít Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő 2000 Kht. ellen, mert a Szalay utcai ingatlan 1995-ös bérbeadása körüli szerződések "a jó erkölcsbe ütköznek" és "felvetődik a közérdek sérelme".

Lapzártánkig nem tudni, kit jelöl Sólyom László a tisztségre, de ígérete szerint a választások első fordulójáig megnevezi az emberét. Kétségtelenül nincs könnyű helyzetben, s ezt mintha tetézné azzal, hogy nem is tárgyal a pártokkal a lehetséges személyek-ről. A sajtóban már vagy fél tucat esélyest beharangoztak, de az is elképzelhető, hogy ők az ilyenkor szokásos forgatókönyv alapján bukkantak föl: aki nagyon szeretne jelölt lenni, az kiszivárogtatja a saját nevét. Hiszen e poszt mégiscsak a jogászi karrier csúcsa. A változatlan körülmények miatt azonban nem kizárt, hogy bárki lesz is az új főügyész, előbb-utóbb nála is mindegy lesz, hogy van-e rajta sapka vagy nincs.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.