Külföldiek: ásó, kapa, lapát

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A december 31-i összesítés szerint 28 469 külföldinek volt érvényes munkavállalási engedélye. Több mint hetven százalékuk a fővárosban, illetve az agglomerációban dolgozik, hetvenhat százalékuk fizikai munkát végez. Miközben csökkent a hazai munkanélküliség, fokozatosan növekszik a külföldi munkavállalók száma.

A december 31-i összesítés szerint 28 469 külföldinek volt érvényes munkavállalási engedélye. Több mint hetven százalékuk a fővárosban, illetve az agglomerációban dolgozik, hetvenhat százalékuk fizikai munkát végez. Miközben csökkent a hazai munkanélküliség, fokozatosan növekszik a külföldi munkavállalók száma.

A közvélemény persze sokkal többet hall az illegális külföldi munkavállalókról. Nincs konkrét adat, de annyi biztos, hogy tavalyelőtt a munkaügyi ellenőrzések során - volt vagy negyvenezer (!) - háromezer feketén dolgozót lepleztek le, zömüket Budapesten, egy-egy nagyobb építkezésen, lapáttal a kezükben. Ez a dolog természetéből adódik így, a francnak van kedve nappalok nappalán kiautózni a puszta közepére, ahol szorgos, ámbár idegen kezek kapálgatnak a szőlőben. Az egyik híres-hírhedt borpancsoló városkában - nyílt a titok - a rendőrfőnöktől kezdve a polgármesterig mindenki alkalmaz adómentes munkaerőt, akik Erdélyből érkeznek, a megürült lakóházakban élnek metszéstől szüretig. Családostól érkeznek, családokhoz szegődnek el dolgozni - órabérük kétszáz forint kaja nélkül. És senki sem fogja leleplezni őket, ha már mindenki benne úszik a bizniszben.

Pedig a becslések szerint a nemzeti össztermék mintegy 25-30 százalékát adja a feketegazdaság, az ellenőrzések és az elkapottak száma tehát semmit sem tükröz, vagy ha igen, akkor rosszul. Hozzá kell tenni: az illegális munkaerőpiac vizsgálatakor voltaképp érdektelen, külföldiekről vagy belföldiekről van szó, igaz, az előbbiek mindig feltűnőbbek. Az Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ egyik közgazdásza lapunknak elmondta, hogy illegális munkavállalás esetén az államot kár éri az adózás elmaradása miatt, de kár lenne az is, ha ezeket a munkákat senki sem végezné el, például a terményt nem takarítanák be. Ebből persze nem következik az, hogy milyen szép is lenne, ha az autóút-építést stikában román kőművesekkel végeztetnék el.

Pedig a büntetések nem rigorózusak. A nyugati mintákkal ellentétben itt nem fordulhat elő, hogy a rendszeresen illegális külföldi (de akár belföldi) munkaerőt foglalkoztató céget töröljék a nyilvántartásból. Az első rajtakapáskor egy-egy illegális külföldi után a munkabér kétszeresét, vagy ha az nem nagyobb a minimálbérnél, akkor a minimálbér ötszörösét kell kifizetnie a munkaadónak (a külföldit pedig vagy kiutasítják, vagy nem). Ha három éven belül második alkalommal is lebukik, a minimálbér tízszeresét fizetheti be az államkasszába. Ha harmadszor bukik meg, akkor meg annyit fizet, mint először. Ötödször pedig annyit, mint harmadszor - hogy valami vicces is legyen az egészben.

Sorban állók

Vegyük az átlagtípust. A Magyarországon munkát vállaló külföldi férfi úgy harmincöt éves, Romániából érkezett, magyar nyelvi jártasságával Grétsy László sem kekeckedhetne sokat. Szívéhez és kezéhez a lapát vagy a kapa áll közel a leginkább, és mivel a papirológiában nem jártas, illegálisan működik. De szó sincs arról, hogy a Moszkva téri emberpiacon állna elnyűtt pufajkájában, kezében zacskóval, minek egyik füle már leszakadt, tartalma pedig szegényes: kenyér, szalonna, kólásüvegben víz. Nem. ´t nagy valószínűséggel beszervezte valaki, és biztosra jött. Elinduláskor azt hitte, háromezret fog keresni koszt-kvártéllyal. A városban aztán kiderül: a háromezer bruttóban értendő, a kosztból kosz, a kvártélyból meg két négyzetméternyi beton marad, rajta deszka, azon takaró. De az átlagtípus még így is boldog, tripláját keresi, mint amit otthon kereshetne, ha lenne melója.

A külföldi munkavállalók elitje már egészen másképpen vág neki a nagy kalandnak (a multik külföldi vezérigazgatói, a topmenedzserek kapcsolataiknak hála sok mindent megúszhatnak, bár hallottunk már ennek ellenkezőjéről is). Fiatalságának és magas szakképzettségének köszönhetően - például egy számítástechnikai szakember - könnyedén kap munkaajánlatot a fővárosban. Először próbaidőzik egy-két hónapot úgy negyvenezerért illegálisan (igaz, ezt a fiatal magyar állampolgár sem úszhatja meg). Ha a munkaadó elégedett, következhet a fizetésemelés és a legalizálás. Először is a munkavállaló kéri a területileg illetékes munkaügyi központtól a munkavállalási engedély kiadását. Pozitív válasz esetén - amennyiben a központ harminc nap alatt nem tud megfelelő képzettségű magyar állampolgárt kiutalni - elkezdődhet a procedúra. A munkavállaló ekkor hiteles okmánnyal bizonyítja szakképzettségét (lefordíttatja a diplomáját), a szakorvos bizonylatot ad, hogy az adott munkakört betöltheti, mert a páciensnek van feje (számítógépes szakember esetében nem szükséges a láb, a fül, az orr, a nemi szervek). Ezen felül a munkavállaló visszautazik hazájába, ahol az ottani magyar külképviseleten hatvan márkáért kiadják neki a munkavállalói vízumot, amivel visszajöhet az országba. A külföldi a folyamat ezen részében még nem tette magáévá a magyar életet, tipikusnak mondható hiba, hogy akkor utazik el Bukarestbe, Belgrádba stb., amikor itt állami ünnep, azaz munkaszüneti nap van (hogy ne veszítsen munkanapot, noha még nem is dolgozhat legálisan), nem számítva arra, hogy a magyar nagykövetség ezen napokon szintén zárva tart.

Ezek után kezdődik az idegenrendészeti eljárás. A munkavállaló szarik, pisál, vért ad, AIDS-tesztel, a trópusi betegségekről sem megfeledkezve (mintegy harmincezerért). Az idegenrendészeti hivatalban többórás várakozás után benyújtja dokumentációját: fényképet, orvosi bizonylatot, munkavállalási engedélyt, munkáltatói papirost a kereset nagyságáról, bejelentett lakcímet. Valamit úgyis elfelejt - leginkább a kitöltött kérvényre ragasztandó okmánybélyeget meg a nyálat, ezért utána pótlólag még egyszer végigállja a sort, majd még egyszer, amikor remélhetőleg már az egy évre szóló ideiglenes tart. engedélyt is megkapja.

Boldogan megy dolgozni, később lelkesedése valamelyest csökken, mert a tb-ügy, az adószám, a bruttó-nettó-áfakör hármaskeresztjét még mindig cipeli a hátán, hacsak munkaadói számára nem csodás kincs az ifjú munkás. Állítólag egy-egy jól menő cégnél, mely előszeretettel alkalmazza a tájékozatlanabb és így kizsákmányolhatóbb erőforrást, jól bevált szisztéma (értsd: ügyvéd + kenőpénz) révén munkáltat, természetesen a költségeket később levonva az első fizetésből. Ugyan még senki sem számolta, de első munkahelyén nem sokáig melegíti a fotelt az elitkülföldi; kapcsolatrendszerét lassan építgetve, saját értékét felmérve és azt mások előtt prezentálva a második helyre már jóval magasabb jövedelemért igazol át, de nem marad hálátlan eddigi cége iránt sem, ahová frissen érkező barátait, rokonait protezsálja be.

Ez persze a jéghegy csúcsa, más esetekben többéves illegalitás után hajlik csak a munkaadó arra, hogy a már bizonyított munkaerőt legálisan is alkalmazza. Egyes vélemények szerint a hosszú évekig tartó ígérgetés a rendszer alapja: a külföldi előtt el kell húzni a mézesmadzagot, majd likviditási és egyéb problémákra hivatkozva folyton el kell odázni a hivatalos kérelmezés folyamatának elindítását. Már amikor. Több, a procedúrát végigcsináló figurával igyekeztünk elmeséltetni munkavállalásuk történetét, ám ők vagy lecsapták a telefonkagylót, vagy pedig a megaláztatások felidézésének pszichológiai vonatkozására utalva, azt ajánlották: próbáld ki magad is, és majd meglátod.

Lengyel bányász, ukrán varrónő

A Fővárosi Munkaügyi Központ egyik munkatársa viszont az állította, hogy az eljárás - főképpen a Szociális és Családügyi Minisztérium 8/1999-es rendelte alapján - már igazán kiszámítható. Szubjektív elemek nincsenek, ha valaki megfelel a kritériumoknak, és nincs megfelelő magyar munkaerő, simán megkapja az engedélyt. A rendelet a nemzetközi kötelességek alapján szabályozza újra a kérdést, egzaktabb lett, bár a nehézségek változatlanok - az egyetlen könnyítés, hogy a munkaügyi központ nem hatvan, hanem harminc nap alatt dönt, továbbá a magyar házastárssal rendelkező külföldi kérelme esetén eltekintenek attól, hogy magyart keressenek a betöltendő munkahelyre. Az egy másik dolog, hogy a kérelmezők személyes ügyként élik meg az eljárást - mondotta ugyanez a személy -, és fölöslegesen idegeskednek.

Egyeseknek tényleg nincs miért idegeskedniük, bár jellemző az itthoni viszonyokra, hogy éppen a vállalkozók szívnak a leginkább, legyenek németek avagy szerbiaiak. Az egyre növekvő létszám java Pesten és környékén építi a magyar kapitalizmust. A külföldiek húsz-húsz százaléka az építőiparban, a feldolgozóiparban, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban dolgozik, további húsz százalékuk a sport (vö. focisták és egyebek), a kultúra és egyéb szolgáltatás kategóriájában fut. Mintegy kétezren mezőgazdászkodnak, ezerötszázan pedig a diákokat okítják. Egyre inkább nő a fizikai foglalkoztatottságúak aránya, ezzel összefüggésben pedig a szakképzettségi mutatók is egyre halványabbak. Csupán három vidéki megyében komolyabb a külföldiek száma: Komárom-Esztergom megyében a vájárképzés megszüntetése után lengyel, román és ukrán vájárok jeleskednek a munka frontján, Csongrádban a délszláv háborúk nyomán nyomulnak minden téren, de az ukrán és szlovák varrónőknek is itt a Kánaán, miután a magyarok elhúznak a magánszférába. A munkaerőhiánnyal küszködő, állami kézben lévő vállalatoknál természetesen a külföldiek munkavállalásának engedélyeztetése sem körülményeskedő, noha jogilag rájuk is ugyanazon szabályok érvényesek.

Szerbhorváth György

Magyarországiak külföldi munkavállalása

A magyar állam eddig öt állammal kötött egyezményt a munkavállalásról. Az egyik Szlovákia, ám innen inkább jönnek, mintsem hogy a magyarok mennének oda; ők rögvest kihasználták a négyszázas kvótájukat (amihez még hozzáadódik négyszáz-négyszáz szezonmunkás), míg csupán két-három magyar vállalkozott arra, hogy az ottani munkaerőpiacon próbálkozzék.

Szlovákiánál érdekesebb az a négy nyugat-európai ország, amellyel van egyezmény - a magyar próbálkozó az OMKMK-ban jelentkezhet Németországba, Ausztriába, Svájcba és Luxemburgba (ez utóbbiba senki se igyekszik). Ez esetben igen szigorú a kvótarendszer: Németországba kétezren jelentkezhetnek évente, bár a kvóta nincs betöltve - az ott munkát vállaló magyarok fele vendéglátós, továbbá ápolónő, bádogos, kertész. A kancellár bejelentése a számítástechnikai szakemberek behozataláról még egyáltalán nem aktuális. Amúgy az EU-s szabályok nagyon is védik ezen munkaerőpiacokat: csak akkor vehető fel például magyar jelentkező, ha nincs se német, se EU-s pályázó. Más a helyzet a németországi szezonmunkák esetében - itt kvóta sincs, a magyar fél annyi embert tud küldeni spárgát szedni, sört csapolni, favágni, amennyit csak igényelnek a németek (tavaly kb. négyezren dolgoztak így). Egyébként e programok a fiatalok szakmai és nyelvi továbbképzését hivatottak szolgálni, de általában szakmunkásokról van szó. Más ügy a határ menti ingázók esete, jelenleg kilencszázan mehetnek a határ menti három megyéből Ausztriába dolgozni. Megint csak más tészta kel a Gazdasági Minisztériumban: a GM-program keretein belül - szintén kvótás rendszerben - magyar vállalkozó csíphet el egy-egy külföldi bizniszt, és az ő alkalmazásában van lehetősége a magyar munkavállalónak, hogy külföldön dolgozzék.

Az illegálisan külföldön dolgozó magyarokról nincs még csak becslés sem. Ami biztos: mintegy kétezer tudós távozott valahová az utóbbi kilenc évben, de nyilván nem illegálisan. A Nyugaton dolgozó magyar prostituáltakról, táncosnőkről és egyebekről pedig még kevesebbet tudunk, pedig hírünket a világban per pillanat leginkább ők terjesztik a legnagyobb hatásfokkal.

Kovács Géza, az OMKMK munkatársa lapunknak elmondta: óvakodjunk a norvég halászhajó/fúrótorony típusú hirdetményektől, hiszen csak a fentebb említett országokkal van egyezmény, minden más kamu, bár mindenütt vannak kiskapuk. Az ingyenes brosúráktól is meneküljünk, de az emelt díjas mobtel-infóktól végképp: ezen munkaközvetítők pár hétig működnek csupán, aztán a ragyogó francia állásajánlatra már csak a telefonszámla emlékeztet bennünket.

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra