„Történelmi hiányt pótolunk, hiszen korábban nem létezett ilyen intézmény Magyarországon” – dicsekedett nemrég a Mandinernek Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar Diplomáciai Akadémiáért felelős államtitkára, amikor egy PR-szagú interjúban az új magyar diplomataképzésről kérdezték.
Az új Magyar Diplomáciai Akadémia elvégzése feltétele lesz annak, hogy valaki a külügyben dolgozzon, tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még novemberben a Fidelitas 16. tisztújító kongresszusán. Az akadémiáért felelős államtitkárság lapunknak azt írta, közel harmincszoros túljelentkezés volt a 20–25 fővel induló programra. A magyar felsőoktatásban megszokotthoz képest bőkezű, havi nettó 250 ezer forintos ösztöndíjjal dotált programra bármilyen alapdiplomával – azaz külügyi képzettség nélkül is – jelentkezhetnek a fiatalok. Ők aztán – a Narancs birtokába került előzetes óraterv alapján – erősen átideologizált képzésben vehetnek részt. Megismerkednek például a magyar nemzeti érdekkel, a protokollal és az etikettel, majd tanulmányi kirándulásra mennek Erdélybe. „A képzés második félévében pedig lehetőségük lesz két hónapig valamely magyar külképviseleten dolgozni” – mondja Pacsay-Tomassich az interjúban.
Diplomataképzés Magyarországon
Bár az államtitkár történelmi hiányról beszél, ez nem jelenti azt, hogy eddig ne lett volna ilyen képzés, csak azok nem a külügyekért felelős minisztérium fennhatósága alatt folytak, hanem valamely rangosabb felsőoktatási intézményen belül. Ez egyáltalán nem szokatlan a világban, az Egyesült Államok egyik legrangosabb diplomataképzője, a Fletcher School of Law and Diplomacy például a Tufts University alá tartozik.
„Már a 19. század végén létrejött a Keleti Kereskedelmi Akadémia, ahol tanítottak nemzetközi szakismereteket, később, 1920-tól a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán az egyik képzés a külképviseleti és konzuli szak volt, majd 1934-től a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karán a Magyar Külügyi Társaság hirdetett programot szabadegyetemi jelleggel. Ott olyan tárgyakat tanítottak, mint nemzetközi jog, diplomáciatörténet, politikai földrajz vagy nemzetközi közgazdaságtan” – mondja Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem doktori tanácsának elnöke, aki több mint két évtizedig felelt az egyetem nemzetközi és diplomataképző programjaiért. A 2. világháború után egy ideig nem volt szervezett diplomataképzés Magyarországon, a leendő magyar diplomaták Moszkvában tanulhattak a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO), de a 60-as évek elején az akkori vezetés úgy döntött, hogy itthon is induljon egyetemi diplomával járó diplomataképzés az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az első évfolyam a kimondottan a magyar diplomácia utánpótlásának biztosítása céljából alapított nemzetközi kapcsolatok szakon 1967-ben végzett. „Hosszú időn keresztül ez volt az egyetlen ilyen képzés az országban, ráadásul Közép- és Kelet-Európában az MGIMO és a bécsi diplomáciai akadémia után itt jött létre elsőként ilyen egyetemi képzés.”
1991-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen beindult Rostoványi vezetésével a posztgraduális képzéseket nyújtó BIGIS (Budapest Institute for Graduate International and Diplomatic Studies). „Akkoriban sok olyan új diplomata került a Külügyminisztériumba, aki egyetemi diplomával rendelkezett, de külügyi szakképzéssel nem. Ezért a BIGIS kvázi diplomáciai akadémiaként működött, szoros együttműködésben a Külügyminisztériummal. A minisztériumból is vettek részt oktatók, különösen a gyakorlati jellegű tárgyaknál, és a minisztérium is beiskolázta munkatársait a képzésbe.” Később az intézmény annyira kinőtte magát, hogy 4–6 hetes angol nyelvű továbbképző programokat is tartott például palesztin, iraki és más külföldi diplomaták számára.
A most induló diplomáciai akadémiával ellentétben a korábbi képzéseknek nem volt előfeltétele a külügybe való belépés. „A BIGIS képzés egy lehetőség volt. Mindig is a Külügyminisztérium kompetenciája volt, hogy kiket vesz fel diplomáciai pályára, illetve az, hogy milyen elvárásokat támaszt” – mondja Rostoványi. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az elmúlt évtizedben a BIGIS vesztett a jelentőségéből, majd meg is szűnt. Egyrészt a bolognai rendszer bevezetése miatt megnőtt az átfedés más nemzetközi kapcsolatok képzésekkel, másrészt az egyre komplexebb diplomáciai feladatok miatt évtizedek óta fel-felmerült, hogy szükség lenne a külügy égisze alatt működő akadémiára.
Képzés vagy gyorstalpaló?
A megkérdezett szakértők véleménye megoszlott arról, hogy kell-e konkrét előképzettség a diplomáciai képzéshez. Volt, aki szerint egy akadémia lehet jó is, rossz is, de volt olyan is, aki szerint alapvetően felesleges egy ilyen intézmény. „Jeszenszky Géza történész, Martonyi János jogász, Göncz Kinga pszichiáter, én pedig közgazdász vagyok. Sokféle diplomával el lehet jutni akár a külügyminiszterségig is, de nem ezen múlik a diplomáciai karrier, hanem azon, ami fölötte van: tapasztalat, műveltség, egyéni adottságok” – mondta a Narancsnak Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere. „A diplomataképzés sokkal bonyolultabb dolog, mint hogy egy akadémiával el lehetne intézni. Ez majdnem úgy hangzik, mint egy OKJ-s képzés: gyorsan megtanítjuk valamire, és akkor megvan a képesítése rá.” Balázs Péter úgy véli, a piacról kell felvenni az embereket, túlságosan leszűkíti ugyanis a választékot, ha a külügy maga képezi ki a saját csapatát. „Egy jó külügyi szolgálatban sokan vannak, akik külföldi egyetemekre jártak. Kínába például csak olyanokat tudtam küldeni, akik Kínában jártak egyetemre, és ott megtanulták a nyelvet. Nagy értéket jelentenek azok is, akik arab országokban tanultak, és megtanultak arabul, de szívesen vettünk fel jelentkezőket a francia École Nationale d’Administrationról is.”
A 90-es évek elején a külügy számos Szovjetunióban, majd Oroszországban végzett munkatársat is megörökölt. „Az volt az elit tulajdonképpen. Még Orbán Viktor környezetében is látok volt MGIMO-sokat. Ezek a szakemberek szovjet stílusú, alapos külpolitikai képzést kaptak, a szovjet birodalmi érdekeknek megfelelően, oroszul, de igényes volt náluk az egyéb idegen nyelvi képzés is” – teszi hozzá a volt külügyminiszter. Hogy a különféle háttérrel érkezett jelentkezők mennyire feleltek meg később a külügy elvárásainak, azt a minisztérium maga is le tudta ellenőrizni. „Korábban volt egy felvételi vizsga – idézi fel Balázs Péter –, amit sokan bíráltak. Miniszterként próbáltam valamit változtatni rajta, mert kis túlzással az egy budai úrigyerekeknek szóló intelligenciateszt volt – kultúra, politika, földrajz, történelem, mindenféle ismereteket próbált számon kérni. Az angol rendszerben képességeket vizsgálnak, például lejátszanak egy tárgyalást, aztán megnézik, hogy arról tudnak-e készíteni emlékeztetőt, jelentést vagy sajtóközleményt. Olaszországban pedig kiadnak egy vizsgaanyagot, amelyben több mint egy tucat könyv szerepel, aztán van egy felvételi vizsga.”
A volt külügyminiszter szerint ugyanakkor semmiképpen nem lehet megkerülni, hogy legyen belső képzés is. Ennek része a nagykövetek felkészítése is – sőt, egyes országokban a nagykövetek házastársait is felkészítik a kiküldetésre. A nagyköveti posztokra érkezhetnek ejtőernyősök is a külügyön kívülről – jutalomként vagy éppen büntetésként. Az ilyen újoncoknak valamivel többet kell tanulniuk, mint a bejáratott diplomatáknak, bár Balázs Péter szerint sokszor az sem okoz különösebb problémát, ha a nagykövet felkészületlenül érkezik az állomáshelyére. „Az amerikai rendszer ebből a szempontból irányadó, hiszen ott ékszerészt küldenek Budapestre nagykövetnek. Ezért fontos az első beosztott – elég csak a híres André Goodfriendre gondolni –, aki olyan szuperdiplomata, aki simán elviszi a hátán a nagykövetséget.”
A magyar külügyben a nagyköveteket és a beosztott diplomatákat is több hónapos program keretében készítették fel a kiküldetésre, amelynek részeként ellátták őket olvasnivalókkal, majd kaptak egy részletes látogatási programot. „Jellemzően nyáron vannak a váltások a nagykövetségeken, a helyeket előző ősszel írták ki, és ősz végére tudtad, hogy hova mész, mit csinálsz. Akkor kellett készítened egy felkészülési tervet, és el kellett látogatnod a releváns szakmai főosztályokra és különféle minisztériumokba. Ha a sétálópapírod végére értél, akkor már volt benyomásod arról, hogy mi vár téged, mit kell ott csinálni” – mondja a külügyet ismerő forrásunk. Ez a rendszer ma is megvan, de úgy látja, az elmúlt időben elkezdték e gyakorlatot kevésbé komolyan venni.
A belső képzéseket az elmúlt években jórészt a minisztérium projektcége, a nyíregyházi székhelyű Sóstó Hotel Kft.-ből kinőtt, 2018-ban 872 millió forint nettó árbevételt elérő KKM Oktatási és Rekreációs Kft. (KKMOR) bonyolította le. Az új akadémiai képzés részben ezeket is helyettesítheti: a középvezetőknek „diplomáciai vezetőképző programot” kínál, míg a leendő főkonzulnak és nagyköveteknek négyhetes „misszióvezetői felkészítő képzésen” kellene részt venni. Ezen egyebek mellett stratégiai iparágakról és nemzetközi érdekérvényesítésről tanulhatnak a Mol, az Eximbank és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) szakelemeitől, majd interaktív tematikus tréningekben is részesülnek: a trénerek közt többek között Schmitt Pált, a plágiumbotrányba belebukott volt köztársasági elnököt üdvözölhetjük (a sportdiplomáciáról), és az Orbán Ráhel mentoraként emlegetett Zsidai Roy vendéglőst (a magyar gasztronómiáról).
Indoktrináció és nemzeti érdek
Az újonnan felvett diplomaták képzésében is akadnak érdekességek. Jól látható például a külügyben véleményeztetésre köröztetett curriculumon, hogy a képzésben hangsúlyos szerepet játszik a nemzeti érdek ismerete, amelyről heti rendszerességgel szeminárium és előadás formájában is tanulnak a hallgatók. A külügyminiszter Fidelitas-kongresszuson elmondott beszéde után ez nem meglepetés. „A magyar külpolitika alaptézise, hogy büszkék arra, hogy egy több mint ezeréves keresztény államot képviselnek, amely a történelem során sokszor védte a keresztény értékeket, amelynek tagjai hosszú ideig küzdöttek a nemzet szabadságáért, és amely elérte, hogy kimondhatja: »velünk senki sem szórakozhat«. Mindebben a fiatal, a Fidelitasból érkező kollégáknak nagy szerepük van” – számolt be az eseményről az MTI. (A kormánypárt ifjúsági tagozatából érkező káderek kiemelt szerepéről lásd: A mozgalom minisztériuma, Magyar Narancs, 2020. január 8.)
Rostoványi szerint nem ördögtől való, ha szerepel a nemzeti érdek egy curriculumban. „A nemzeti érdekek között meghatározó, alapvető érdekek vannak, amelyek teljes egészében függetlenek a politikától vagy az ideológiától. A 90-es években is voltak bizonyos prioritások, amelyek terén teljes konszenzus uralkodott a politikai színtér szereplői között.” A képzési programra rálátó forrásunk ugyanakkor inkább a legendás Foxi-Maxihoz, azaz a Kádár-kori Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemhez hasonlította az induló képzést: „Az látszik belőle, hogyan nem szabad egy ilyen képzést megszervezni. Van egy kötelező modul, ami gyakorlatilag az ideológiai indoktrinációról szól. Azt az ideológiai célt sulykolják a leendő diplomatákba, amit szerintük el kell érni.” Ezt az értelmezést erősíti, hogy szintén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működik az úgynevezett Nemzetek Európája Karrierprogram, amely a nevében is vállalta, hogy a közös uniós érdekek képviselete helyett a nemzeti érdekre helyezi a hangsúlyt. Ez a féléves, havi 200 ezer forintos ösztöndíjjal honorált program arra készíti fel a résztvevőket, hogy sikeresen letegyék az uniós intézményekbe való belépés előfeltételének számító EPSO versenyvizsgát.
A diplomáciai akadémián a leendő külügyeseknek a Corvinus és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói mellett órát tart többek között a NER-nek kedves amerikai geopolitikai elemző, George Friedman. A Nemzetközi politika és globális kormányzás című kurzust pedig Douglas Murray brit bestselleríró tartja, akinek ugyan a külügyi képzés „felzárkóztató tárgyához” szükséges, releváns képzettsége nincsen, de az Európa furcsa halála című könyvében olyan nézetekről tett tanúbizonyságot, amelyek egybevágnak a magyar kormány migránsozós, Nyugat-kritikus narratívájával. Forrásunk szerint a képzésben nyoma sincs számos releváns témának: „Hiányzik például a teljes nemzetközi intézményrendszer. Így az ENSZ és szakosított szervei, amelyek közül a menekültügyi főbiztossal vagy az emberi jogi főbiztos hivatalával az Orbán-kabinetnek évek óta rendszeres csörtéi vannak. Vagy az olyan nemzetközi szervezetek, mint amilyen az amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik hadszíntereként ismert Kereskedelmi Világszervezet (WTO), teljesen kimaradnak. Nem tanítanak EU-s ismereteket sem, miközben a minisztériumba felvett ifjú titánok között is vannak olyanok, akik keverik az Európai Tanácsot az Európa Tanáccsal.”
(Cikkünk eredetileg a Magyar Narancs 2020. május 28-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)
