Kulturális hírek

  • 1996. november 21.

Belpol

Sol LeWitt A Galéria 56 koncept art sorozatának keretében az amerikai Sol LeWitt két Fal Rajza látható december 26-ig: egy 1970-ben keletkezett, illetve egy kifejezetten a kis budapesti galéria számára tervezett mű, amelyeket Sol LeWitt instrukciói alapján a galéria tulajdonosa, Havadtőy Sámuel két festőművész, Erdélyi Gábor és Gerber Pál segítségével kivitelezett (LeWitt Fal Rajzaihoz mindig írott instrukció társul, aminek alapján akárki kivitelezheti őket; legközelebb egyébként január 10-től Yoko Ono állít ki a Galéria 56-ban.)Ki mit tud?-nyertesek A szombaton véget ért tizedik Ki mit tud? győztesei: Lakatos Mónika (folklórének), ifj. Rónai Lajos-Tóth Judit (néptáncpáros), Rácz Ödön (nagybőgő), Kovács Gergely Csanád (színpadi tánc), Lukács Péter (rockgitár), Lenkó Péter (prímás), Uicz Zsuzsa (mesemondó), Nádasi Veronika (musicalének), Feldmayer Györgyi (egyensúlyozó), Ötkölök együttes (néptánc).Ando Drom: turné után A nijmegeni Music Meeting Festival és az amszterdami Paradiso volt az Ando Drom nyolc fellépésből álló, első holland turnéja kezdő- és végállomása november 1-10.
között, de egy koncertre átugrottak Brüsszelbe is. Hazafelé jövet Frankfurtban megállapodtak a Network kiadóval a roma folkzenekar harmadik albumának megjelentetéséről, a felvételeket e héten el is kezdik a Tom Tom Stúdióban.

Új lemezek Unchained címmel jelentette meg Johnny Cash új albumát az American Recordings, a producer az előző lemezhez hasonlóan Rick Rubin volt. Cash saját szerzeményei mellett feldolgozások hallhatók rajta, többek között Beck és a Soundgarden repertoárjából.

Fossil Fuel: The XTC Singles 1977-1992 címmel gyűjtötte egybe munkássága velejét a brit XTC (amely név még a pre-ecstasy időkből származik), Tricky a Pre-Millennium Tension című albummal készül az ezredfordulóra, Prince pedig az Emancipation című tripla CD-vel veszi célba a karácsonyi piacot.

Korábbi AIDS-ellenes, jótékony célú lemezei - Red Hot & Blue, Red Hot & Cool - után a Red Hot & Rio című lemezzel rukkolt ki a Red Hot Organization: csupa brazil zene, brazil (Caetano Veloso, Gilberto Gil, Astrud Gilberto), illetve nem brazil sztároktól (Cesaria Evoria, David Byrne, George Michael, Ryuichi Sakamoto, Everything But The Girl), csemegeként pedig Sting és a néhai Antonio Carlos Jobim évekkel ezelőtt felvett duettje hallható.

Stone Roses: a vég Feloszlik a Stone Roses, jelentette be Ian Brown énekes, szentesítve a manchesteri zenekar utóbbi évének mélyrepülését: második albumuk - az elsőt öt évvel követő Second Coming - után két alapító tag is otthagyta az együttest, amely nyáron, a Szigeten már "tartalékosan" adott kiábrándító koncertet.

Díj, díj Pascal Roze személyében nyolcadszor ítélték nőnek az 1903 óta kiadott Goncourt-díjat, a legrangosabb francia irodalmi elismerést. A Chausseur Zero (Zéró vadász), az írónő első regénye egy fiatal lánynak egy kamikaze iránti szerelméről szól. A Goncourt-ral egy időben hirdették ki a Renaudot-díj nyertesét is: Boris Schreiber kapta, Un silence d´environ une demiheure (Vagy félórányi hallgatás) című regényéért.

Andrea Barrett Ship Fever And Other Stories című műve nyerte az amerikai National Book Award fikció kategóriájának díját.

Mrozek otthon maradt A budapesti Lengyel Intézet meghívására, Ketchup című könyvének megjelenése alkalmából hazánkba várták Slawomir Mrozeket, de az olaszországi és mexikói emigráció után néhány éve hazatelepült lengyel író nem tudott/akart áthatolni a lengyel-szlovák határon, mert mexikói állampolgárságú feleségét szlovák átutazóvízum híján nem engedték beutazni.

Rushdie, Nasrin Koppenhágában járt Salman Rushdie, hogy átvegye az Európai Unió irodalmi elismerését, az Aristeion-díjat. A dán kormány hivatalos álláspontja sokáig az volt, hogy a Sátáni versek című könyve miatt 1989 óta halálos fenyegetésben élő brit író nem léphet be az országba, mert, úgymond, nem tudnák szavatolni biztonságát, de az emiatt keletkezett botrány hatására a kormány engedett, sőt bocsánatot is kért Rushdie-tól.

Taslima Nasrin bangladesi írónő - aki szintén a fundamentalista muzulmán harag elől menekülve él Európában - egyik verse alapján zenés színházi mű készült. Steve Lacy szaxofonos, komponista két évvel ezelőtt, a New Yorkerben olvasta a Happy Marriage (Boldog házasság) című költeményt egy hagyományos muzulmán házasságban élő nő kiszolgáltatottságáról, s ennek alapján írta meg The Cry című operáját, amelynek még nem teljesen kész változatát november elején mutatták be Cannes-ban, ahol - egyetlen napi francia vízuma birtokában, erőteljes rendőri biztosítással - Taslima Nasrin is megjelent. Steve Lacy és felesége, Irene Aebi énekes először Berlinben adta elő a megzenésített verset, ami annyira megnyerte Taslima Nasrin tetszését, hogy hozzájárult a mű operává fejlesztéséhez - ennek a premierje januárban lesz a berlini Hebbel Theaterben.

Fesztiválzenekar: rendezés folyamatban Lapzártánk után utazott el távol-keleti turnéjára a Budapesti Fesztiválzenekar, amelynek vezetői, Fischer Iván, Kocsis Zoltán és Körner Tamás, illetve a muzsikusok egy része között az utóbbi hetekben pattanásig feszült a viszony. A válság rendezése végett a BFZ kurátorai (köztük a Fővárosi Önkormányzat és a legfőbb szponzorok képviselői) zárt ülésen határoztak egy alkalmi bizottság létrehozásáról. Egyelőre csupán annyiban tudtak megállapodni, hogy most már mindenki tartja a száját a sajtó előtt - a tét túl nagy ahhoz, hogy a BFZ, amelyet exkluzív szerződés köt a Philips Classicshoz, feltehetőleg elsősorban személyi okok miatt csak úgy szétrobbanjon.

Pearl Jam No Code című új albumával turnézván a félig telt (félig üres) Budapest Sportcsarnokban játszott vasárnap a Pearl Jam (bővebben a zenekarról a legutóbbi Narancsfül-Wanted mellékletben: MaNcs, október 24.).

Cigányok, zenészek Több mint húsz éve jár Romániába fotózni Kása Béla: a Kölni Képzőművészeti Főiskolán végzett fotográfus, a MAG című népzenei újság képszerkesztője a Gödöllői Galériában december 1-jéig látható Cigányok, zenészek című kiállításának első felvételeit 1973-ban készítette Székelyföldön, az utolsókat idén szeptemberben egy Gura Vaii nevű moldvai faluban.

Filmes hírek Gothár Péter Jancsi és Juliska címmel készíti következő, "családi mozinak" szánt filmjét, melynek az Eurimages által körülbelül egymillió francia frankkal támogatott gyártásához a Magic Media francia és osztrák partnereket talált (tárgyalnak egy kanadaival is), forgalmazásában pedig részt vesz az UGC nevű francia cég. Egyelőre kísérletképpen trükkfelvételeket készítettek, a forgatást februárban kezdik Erdélyben, valószínűleg két odavalósi gyermek főszereplésével. Játszik majd a filmben A részlegben megismert Nagy Mari, a boszorka szerepére egy ismert külföldi színészt szeretnének megnyerni. A jövő évi Oscar-díj legjobb külföldi filmjének kategóriájában egyébként Gothár Hagyjállógva Vászkája próbál bekerülni az öt jelölt közé (hamarosan egy hétig vetítik majd egy Los Angeles-i moziban). Vetélytársai közé tartozik például a német Romuald Karmakar filmje, a Der Totmacher (H - A hannoveri gyilkos címmel vetítették az októberi Titanic Fesztiválon), amelynek sokak szerint már tavaly ott lett volna a helye a versenyben.

November 16-30. között Gyöngyössy Imre, Kabay Barna és Petényi Katalin tizenhárom filmjéből összeállított retrospektív színhelye a Müncheni Filmmúzeum - a sorozatot 1997 elején Hamburgban és Berlinben is megismétlik.

Mackintosh megvalósult háza Több mint kilencven évvel az elképzelés születése után, a glasgow-i Bellahouston Parkban felépítették azt a négyemeletes házat, amelyet a skót art nouveau egyik legnagyobb mestere, Charles Rennie Mackintosh és felesége, alkotótársa, Margaret Macdonald még 1901-ben, egy német művészeti magazin pályázatára tervezett. Annak idején - néhány rajz késedelmes beadása miatt - diszkvalifikálták őket, de a zsűri olyan kiemelkedőnek találta tervüket, hogy különdíjat kreáltak számukra.

Lady Chatterley japánul November végén, a japán legfelső bíróság 1950-ben hozott határozatával dacolva, a Shinchosa kiadó megjelenteti D. H. Lawrence regényét csonkítatlan formában - a bíróság annak idején nyolcvan, úgymond obszcén szerelmi jelenetekkel teli oldal kinyomtatását tiltotta meg.

Pillanatok a természetből A Mai Manó Fotógalériában december 4-ig látható Szaák Tamás Pillanatok a természetből című kiállítása.

Cyberia

Yahoo-MTV-szövetség Közös szolgáltatást indít az Interneten a Yahoo és a Music TV: az MTV kategorizálja az Interneten fellelhető több mint 75 ezer, zenei témájú webterületet, híreket és koncertkalauzt ad, a Yahoo pedig az unfURLed névre keresztelt szolgáltatás technikai hátterét biztosítja.

Innovációs Park A Világgazdaság értesülése szerint az elmaradt expo helyén, 300 ezer négyzetméternyi területen létrehozandó Innovációs és Információtechnológiai Park beruházásához szükséges 200-300 ezer dollárnyi összegnél jóval többet fognak jegyezni a befektetők. A beruházást menedzselő Kürti Sándor, az adatmentéssel foglalkozó Kürti Kft. tulajdonosa 1997 végére ígéri a park első részének átadását. Az alapító okirat szerint a részvénytársasági formában szerveződő innovációs parkban a magyar államnak kisebbségi tulajdon esetén is alapvető jogai maradnak.

DVD-fejlesztések A jövő heti Las Vegas-i számítástechnikai vásárra időzíti a Xiphias multimédia-fejlesztő cég DVD-ROM-enciklopédiájának premierjét: a DVD (digital video disk) jóval több adat tárolására képes, mint a CD, így a Xiphias enciklopédiájára a rengeteg szöveg és kép mellé nyolcvanpercnyi MPEGII formátumú videó fért fel.

A Matsushita DVD-ROM-lemezeket Internetre kapcsoló rendszert fejlesztett ki - CD-ROM-ban már eddig is létezett ilyen, de a DVD által használt MPEGII formátum jobb képfelbontást biztosít.

Ugyancsak Las Vegasban mutatja be a Hitachi az első MPEG-kamerát, amely feleslegessé teszi az MPEG-tömörítést ismerő videókártyák használatát. A kamera kisebb egy kamkordernél, 352x240 pixel felbontásban dolgozik, az adatokat merevlemezre menti, húszpercnyi mozgóképet, csaknem háromezer JPEG-tömörítésű állóképet, magnóként pedig négy óra hangot tud rögzíteni.

Céginformáció a hálózatról Az iNteRNeTTo beszámolója szerint a Westel 900 céginformációs szolgáltatást indított Internet-előfizetői számára: a zártkörű, jelszóval védett adatbázis a hazai cégbíróságoknál nyilvántartott, publikus információkat tartalmazza a Magyarországon bejegyzett és bejegyzés alatt álló gazdasági társaságokról. A szolgáltatás tagsági vagy havidíj nélkül vehető igénybe, viszont a felhasználónak előre be kell fizetnie egy összeget, amiből a lekért adatok díját automatikusan levonják. Az adatbázis nem érhető el a cég nyilvános kiadványáról (http://www.westel900.hu/).

Clancy és a Virtus Red Storm Entertainment néven új céget hozott létre Tom Clancy bestselleríró és a játékprogramgyártó Virtus Co.: háromdimenziós akciójátékokat készítenek majd webes és CD-ROM-változatban. További részletek a http://www.redstorm.com címen.

Figyelmébe ajánljuk

Grúzia nem Belarusz, de a helyzet eldurvulhat

Egyáltalán nem reménytelen a grúziai Európa-párti ellenzék törekvése, hogy kiszabadítsák az országot Putyin karmai közül, írja Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a múlt héten egy néppárti-szociáldemokrata-liberális-zöldpárti küldöttség tagjaként a kaukázusi országba utazott, hogy tüntetőkkel, Európa- és oroszpárti politikusokkal és civil szervezetekkel találkozzon.