Kulturális hírek

  • 1997. október 16.

Belpol

Soros Stúdiószínházi NapokA Soros Alapítvány stúdiószínházi programja által támogatott darabok közül tizenkettőt adtak elő a Budapesti Õszi Fesztivál keretében megtartott Soros Stúdiószínházi Napokon: közülük a Sámán Színház Alakoskodók című előadását találta legjobbnak a zsűri, így övék az az egymillió forint, melyet a darab egy külföldi fesztiválon való bemutatására vagy egy új produkció létrehozására fordíthatnak. A Magyar Éva és Horváth Csaba által koreografált darab kairói díja kapcsán szeptember 25-i számunkban közöltünk fotót az előadásról - mostani képünkön Tóth Ildikó, a Stúdiószínházi Napokon bemutatott Christian Dietrich Grabbe-darab, a Tréfa, szatíra, irónia és mélyebb értelem egyik főszereplője látható.
A Kleist-kortárs szerző művét a fordító, Petri György fedezte fel az Új Színház számára, rendezte Novák Eszter.

Nonkonform art A Budapesti Õszi Fesztivál végéhez közeledvén nyílt meg a Műcsarnokban a Nonkonformista művészet a Szovjetunióból című kiállítás. Itt látható először együtt Norton Dodge amerikai gyűjtő kollekciójának egy reprezentatív része (ez a világ legnagyobb gyűjteménye a Hruscsov- és Brezsnyev-éra nem hivatalos művészeinek alkotásaiból) és a Caricinói Állami Múzeum kortárs anyaga. Ugyane korszak dokumentumaiból és műalkotásaiból rendeztek kiállítást a Közép-európai Egyetem (CEU) Centrális Kiállítótermében (Nádor u. 11.), ahol a hét végén Politika mint művészet/Művészet mint politika címmel kétnapos nemzetközi konferenciát is tartottak a Nyílt Társadalom Archívum szervezésében, a budapesti Orosz Kulturális Központban pedig Vlop-Art címmel több moszkvai művésznemzedék postai borítékokra készített alkotásait mutatják be. A Műcsarnok kiállítása november 16-ig tart nyitva (kritikánk és interjú Norton Dodge-dzsal a jövő héten), a CEU-é december 31-ig.

Nobel-díj: Dario Fo Az esélylatolgatók meglepetésére és az olasz konzervatív kritikusok megdöbbenésére Dario Fo olasz drámaíró - s nem mellesleg: színész, rendező, direktor - veheti át december 10-én Stockholmban az idei irodalmi Nobel-díjat és az ezzel járó, egymillió dollárnak megfelelő összeget. Indoklásában a Svéd Akadémia a középkor kóbor komédiásaihoz hasonlította Dario Fo művészetét, amely az elnyomottak méltóságával, csavaros ésszel és tekintélyt nem tisztelő humorral gúnyolja ki a hatalom birtokosait. "Képzeljék el Bertold Brecht és Lenny Bruce keverékét, s akkor kapiskálni kezdhetik Fo anarchista sziporkáit" - írta egyik darabjának amerikai bemutatója kapcsán a The New York Times színikritikusa 1983-ban, amikor még Fo - lévén az Olasz Kommunista Párt tagja - nem kapott beutazóvízumot (a tilalmat egy évvel később oldották fel). Fo Nobel-díja különösen kellemetlenül érinti a Vatikánt, amely 1977-ben a televíziótörténet legistenkáromlóbb műsorának nevezte Mistero Buffo című darabját (egyébként 1962 óta ekkor szerepelhetett először az olasz tévében), amit a szerző 1989-ben A pápa és a boszorkány című darabbal tetézett. Dario Fo 71 éves, több mint 70 színmű fűződik a nevéhez, magyar színpadokon is játszották némelyiket (Lopj kevesebbet!; Egy anarchista véletlen halála; Nem fizetünk, nem fizetünk!). A hír vételét követő egyik első nyilatkozatában Fo azt mondta, a díjat részben Franca Rame színésznőnek köszönheti, akivel 1954-ben házasodtak össze, öt évvel később pedig Milánóban megalapították a commedia dell´arte hagyományait is továbbvivő Teatro Odeont.

HungaroCarrot Lassan tízéves története során a leghosszabbra nyúlt - ötnapos - koncertsorozattal zárta a Budapesti Õszi Fesztivált a MU Színházban a HungaroCarrot ´97. Képünkön a Schizmatics - a holland együttessel egy este szerepelt Kiss Erzsiről lásd a 40. oldalt.

Frankfurt ´97 Október 15-20. között rendezik a világ legnagyobb könyves seregszemléjének számító Frankfurti Könyvvásárt. Az idei díszvendég Portugália lesz, amely ezt az alkalmat kívánja felhasználni arra, hogy legnagyobb klasszikusai, mint Luís de Camoes vagy Fernando Pessoa és a nemzetközileg legismertebb kortárs írók, mint José Saramago vagy António Lobo Antunes mellé másokat is felhozzanak (az utóbbi években 15 millió escudót költött fordítások támogatására az Instituto Portugués do Livro e das Bibliotecas). Körülbelül 80 portugál kiadó lesz ott; a portugál jelenlét koordinálására állami pénzből létrehozott részvénytársaság körülbelül 40 szerzőt utaztat ez alkalomból Németországba, ahol a portugál film-, zene-, képző-, építő- és fotóművészetet bemutató fesztivált is tartanak a rendelkezésre álló 940 millió escudóból - mindez egyúttal felvezetőnek is számít az 1998-as lisszaboni világkiállításhoz.

1999-ben Magyarországon a sor, jövőre pedig Svájc lesz Frankfurt díszvendége, de már jó előre nyilvánosságra hozták bemutatkozásuk mottóját: Magas ég - Szűk völgy. A projekt vezetője, Christoph Vitali szerint ez a bizonytalan időkre hivatott utalni. A szövetségi kormány 3 millió frankja mellett a Pro Helvetia 1,2 és a Pro Litteris 0,5 millióval járul hozzá a svájci bemutatkozáshoz, míg privát szponzorok 1,6 millió frankot ajánlottak fel eddig.

Mi és ők Kolozsváron megnyílt a Névtelen utcai zsinagóga: az október 11-13. közötti fesztiválon filmek, performance-ok, színielőadások, koncertek és "beszédfolyamok" köszöntötték az újjávarázsolt épületet, a téma, többek között, a belső száműzetés, a kiszorított másság és a kiürült tér; a meghívottak között volt mások mellett Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Forgács Péter, Marius Tabacu, Maia Morgenstern, Bob Cohen.

John Denver meghalt (?) Hétfői lapzártánk idején még nem teljesen bizonyos, de valószínűleg repülőszerencsétlenség áldozata lett John Denver. A feltehetőleg az 53 éves énekes által vezetett kétszemélyes gép Kalifornia partvidékén zuhant az óceánba, a pilóta holtteste felismerhetetlenné vált. Denver imádott repülőt vezetni, de 1989-ben egyszer már lezuhant 1931-ben épült gépével, akkor sérülés nélkül megúszta. A Henry John Deutschendorfer néven született John Denver folkénekesi karrierje 1965-ben kezdődött, azóta 14 albuma arany, 8 platina lett az Egyesült Államokban, nemrég jelent meg Best Of című élőlemeze - első Nr 1 slágerét az 1969-es Leavin´ On A Jet Plane (Szuperszonikus gépen távozom) című számával érte el. 1988-ban állítólag megkérte a szovjet űrrepülési illetékeseket, hogy felrepülhessen a Mir űrállomásra.

Hindenburg helyett Bonnban bejelentették: mivel Steve Reich másodszorra sem készült el az Oper Bonn megbízásából írandó, Hindenburgról szóló, énekesekre, zenekarra és videóinstallációra tervezett operájával, a számára félretett 60 ezer márka honoráriumot két gyermekopera színrevitelére fogják fordítani. A 60 éves amerikai komponista júniusban már meghökkentette a bonniakat azzal, hogy akkor mindössze kilenc perc után abbamaradt a Hindenburg darab előadása - ennyi volt készen.

Documenta-mérleg Szeptember végén Kasselben véget ért a documenta X, a legnagyobb szabású kortárs képzőművészeti esemény Európában; a 100 nap - 100 vendég sorozat záróprogramjaként Wole Soyinka Nobel-díjas nigériai író adott elő. Mintegy 120 művész mutatta be munkáit a 9 ezer négyzetméternyi kiállítótéren, összesen 631 ezer néző volt rájuk kíváncsi (50 ezren nézték meg a különböző előadásokat, vitákat, az első alkalommal létrehozott website documentára több mint 13 millió Internet-használó szörfölt el) - egyetlen korábbi documentát sem keresték fel ennyien, a legelsőn 130 ezer, az öt évvel ezelőtti kilencediken 609 ezer látogatót regisztráltak. A nagy érdeklődés eredményeként a dX saját bevételeiből fedezni tudja költségeinek 60 százalékát; a dX hivatalos könyvét (címe: Poetics/Politics) több mint 33 ezren vásárolták meg. A dX a korábbiaknál nagyobb visszhangot is kapott a médiában, közel 7800 újságírót akkreditáltak, 61 százalékukat Németországból, a documenta művészeti vezetője, a francia Catherine David mintegy 900 interjút adott ez idő alatt. Két documenta-munka is díjat kapott időközben, Richard Hamilton Kassel város idei Arnold-Bode-díját, Alekszandr Szokurov orosz rendező Anya és fia című filmje pedig a moszkvai Tarkovszkij-díjat. A XI. documentát 2002-ben rendezik.

A legjobb nonprofitok A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) és a Soros Alapítvány idén is szeretné jelképes díjjal köszönteni az év legjobb nonprofit szervezetét, az év adakozásban élenjáró gazdasági szervezetét, illetve magánszemélyét. Akinek bármelyik - vagy mindhárom - kategóriára van jelöltje, rövid indoklással egyetemben tudathatja ezt a NIOK-kal (1027 Bp., Margit krt. 58., fax: 212-2374) október 31-ig.

Drops Ezzel a címmel mutatja be új, zömmel fekete-fehér képeit a Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeumban Szőnyei György. Az angol cím (Cseppek) arra a festői "történetre" utal, mely a kör alakú csepp és a körülötte véletlenszerűen születő folt viszonyában lejátszódik. A kiállítás november 16-ig tekinthető meg.

Cyberia

Francia CD-ROM-ok A numerikus könyv ideje címmel október 19-ig látható kiállítás francia CD-ROM-okból a budapesti Helikon Könyvesboltban (Bajcsy-Zsilinszky út 37.).

E-mail a svéd postán A svéd posta azt tervezi, hogy minden hat (6) év fölötti állampolgárnak saját e-mail-címet ad. Az "@post" nevű szolgáltatást szerény összeg ellenében vehetik igénybe a felhasználók, akiknek e-mail-címeit egy elektronikus telefonkönyv tartalmazza majd. A kormány utcai Internet-fülkék felállítását tervezi, ahol bárki elolvashatja és megválaszolhatja e-mailjeit.

Sorozatgyilkos-site Néhány héttel azután, hogy tiltakozásoknak engedve az America Online leszedett a rendszerről egy site-ot, ahol sorozatgyilkosok vallomásait lehetett olvasni, Sondra London - aki Killer Fiction című könyvéből helyezett el egy részletet az Interneten - vagy húsz ajánlatot kapott gondolatszabadság-aktivistáktól, hogy indítsa újra az oldalt. Ez meg is történt, rajta a felirat: "Betiltotta az AOL".

Meghalt a GameBoy atyja Közlekedési balesetben elhunyt Gumpei Yokoi, a Nintendo GameBoy videójáték megalkotója. Gumpei mérnök kulcsszerepet játszott a Nintendo felemelkedésében, azonban miután VirtualBoy projektje kudarcnak bizonyult, elhagyta a céget.

Interneten a Nemzeti Sport Interneten is olvasható már a Nemzeti Sport. Az újságírók a mérkőzések helyszínéről digitális kamerával küldik tudósításaikat; a cím: http://nsport.westel900.net.

Betörés a BME-n Az Internetto értesülése szerint a múlt hétfőn ismeretlen hacker betört a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológia Tanszékének http://szocio.tgi.bme.hu címen elérhető szerverére és megsemmisített két nagy értékű, Oracle alapú webes adatbázist. E szerver szolgáltatta az 1990-es és 94-es választások adatait feldolgozó Polis, illetve a magyar film történetét bemutató Mozgóképtár adatbázisokat. Egy Gb-nyi adat veszett el, öt ember másfél évi munkája. Az alapadatokról készült biztonsági másolat, de a teljes rendszer visszaállítása hónapokba telik, erre jelenleg a tanszéknek nincs pénze. Bizonyíték hiányában nem tesznek feljelentést. Az adatbázisok nem voltak biztosítva, ezt egyetlen biztosító sem vállalja Magyarországon, bár történt már hasonló eset: tavaly az ELTE Freeside szerverét rombolta le hacker.

Figyelmébe ajánljuk