Kulturális hírek

  • 1998. április 16.

Belpol

Román képzőművészetA Budapest-Bukarest 2000 mottó jegyében március 27. és április 3.
között megrendezett Román Művészet Hetének zenész és színész vendégei már hazautaztak, a képzőművészek keze nyoma azonban még április 22-ig látható a Műcsarnokban.

Lorca & Shakespeare A két szerző drámáit felhasználva írta és rendezte Felhőfi-Kiss László az És, avagy egy forradalom hamis története a színház tükrében, vagy fordítva című darabot, melyet a Szkéné Színházban mutatott be az Utolsó Vonal.

Hitler merénylői és Kocsonya Mihály A Kortárs Zenedráma Napja alkalmából mutatta be a Kolibri Színház Udo Zimmermann Fehér Rózsa című darabját a Scholl testvérpárról, akiket Adolf Hitler elleni sikertelen merényletkísérletük után kivégeztek. Az Éry-Kovács András rendezte playback előadás két szereplője Semjén Nóra és Tengely Gábor. A zenedráma legközelebb májusban látható. A komor egyfelvonásos párja, Kósa György vígoperája, a Kocsonya Mihály házassága szintén a színház stúdiósainak előadásában és Éry rendezésében - képünk ezen az előadáson készült.

Támogatott folyóiratok Csaknem egy időben tették közzé a Nemzeti Kulturális Alap szakfolyóirat-pályázatainak eredményét, illetve a Soros Alapítvány által támogatásban részesített kulturális lapok listáját. Az NKA szakkollégiumai 109 lapnak ítéltek meg kerekítve 210 millió forintot (e mostani döntésben nincsenek benne az irodalmi lapok), a Soros Alapítvány kuratóriuma 59 lapnak juttatott 121 milliót. Az NKA a legnagyobb összeggel, 22 millió forinttal az Új Művészetet dobta meg, ezt követi a Magyar Iparművészet (17 millió), a Balkon (12), a Táncművészet (10), a Színház (9), a Filmvilág (8) és a Fotóművészet (7,5), a több művészeti ággal foglalkozó lapok több szakkollégiumtól is kaptak támogatást (ebben négy eredményes kilincseléssel a Jump vezet), a legkisebb összeg 200 ezer forint volt, több lapnak is ennyit szavaztak meg. A legtöbb Soros-pénzt, 10 millió forintot az Élet és Irodalom kapja, utána a Beszélő, a Holmi, a Mozgó Világ és a Rubicon következik 6-6 millióval, a legkisebb összeget a Déli Felhőnek ítélték meg: a Pécsett szerkesztett, modern irodalmi folyóirat jelzésértékű 200 ezer forintot könyvelhet el.

Rushdie és a rock A Channel 4 brit televíziónak nyilatkozó Salman Rushdie elpötyögte, hogy a regényt, amin jelenleg dolgozik, a U2 ihlette: az 1989 - a Sátáni versek című könyvét követő iszlám halálos ítélet - óta rejtőzködő, indiai születésű brit író egy U2-koncerten a Wembley Stadion színpadára lépett, majd hosszan konzultált a zenészekkel, mielőtt hozzáfogott volna a rock világában játszódó könyve, illetve fiktív rocksztár főhőse dalszövegeinek megírásához. Rushdie szeretné, ha e szövegeket igazi zenészek meg is zenésítenék, s a könyvvel együtt lemezen is megjelennének.

Alternatív Színházi Szemle Április 17-én a MU Színházban kezdődik, 26-án a díjkiosztással az R. S. 9.-ben zárul az idei Alternatív Színházi Szemle, melyen több mint harmic társulat mutatkozik be egy vagy több előadással.

Gyász 55 éves korában elhunyt Tammy Wynette: a country First Ladyjeként emlegetett énekesnő régóta bélbántalmaktól szenvedett, többször operálták, álmában érte a halál. 1968-ban megjelent első és legnagyobb slágerei (D.I.V.O.R.C.E., Stand By Your Man) kritikusai szerint a konzervatív, amerikai háziasszony-mentalitás himnuszai - ő maga egyébként ötször ment férjhez, hat gyereket hozott világra. 1978-ban Nashville-ben egy ismeretlen tettes elrabolta és összeverte. 1992-ben a KLF brit experimentális tánczenekar Justified And Ancient című számával került a slágerlista élére - saját bevallása szerint gőze sem volt, miről szólt a szám, amíg a KLF tagjai el nem magyarázták neki. Pályája során több mint 50 albumot készített, lemezei több mint 30 millió példányban keltek el.

34 éves korában öngyilkos lett Rozz Williams: a Budapesten is koncertezett Christian Death szólópályára lépett egykori énekese hollywoodi lakásában akasztotta fel magát. Mindössze 16 éves volt, amikor 1984-ben megjelent a Christian Death első albuma, az Only Theatre Of Pain, amelyet később Trent Reznor és Marilyn Manson egyaránt ihlető forrásként emlegetett. The Whorses´ Mouth című utolsó, spoken word lemezén Genet-t és Rimbaud-t idéző szövegeket mond.

50 éves korában autóbalesetben elhunyt Cozy Powell, a kemény rock műfajának egyik legkeményebb brit dobosa: első saját zenekara, a Bedlam után a 70-es években többek között a Rainbow-ban, a Whitesnake-ben és - Carl Palmer helyén - az Emerson, Lake and Palmerben játszott, a 90-es években pedig belekóstolt a Black Sabbathba is.

32 éves korában meghalt Rob Pilatus: a Milli Vanilli egykori tagját holtan találták ágyában, halála előtt állítólag alkoholt és - drogrehabilitációs kezelése során felírt - gyógyszereket fogyasztott. Pilatus és társa, Fabrice Morvan világszerte több mint 14 millió lemezt adott el annak ellenére is, hogy 1989-ben megfosztották őket a legjobb felfedezett Grammy-díjától, miután kiderült: a Milli Vanilli slágereihez mindketten csak arcukat és mozgásukat adták, stúdiózenészek énekeltek helyettük.

Háborús műkincsek 53 évvel a második világháború vége után egymást érik a műkincsrablások utóéletéről szóló hírek.

Ausztria A Zöld Párt 241, osztrák állami múzeumokban lévő, de állítólag "kétes eredetű" műkincs - köztük Klimt, Schiele és Munch művei - sorsát érintő parlamenti vizsgálatot követel: Terezija Stoisits, a környezetvédők képviselője szerint ezeket magántulajdonosoktól rabolhatták el a nácik, a háború után pedig állami tulajdonba kerültek. A művelődési minisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban megjegyezte, egy bizottság már megkezdte a vizsgálatot, az első eredmények néhány hónap múlva várhatók.

Svájc Vizsgálat folyik Svájcban is: a kulturális minisztérium közölte, hogy ennek lezártáig - ami még idén várható - nem közölhetnek adatokat arról, mennyi műtárgy került náci kézből svájci állami és magángyűjteményekbe. A Sonntags Blick című újság erről szóló riportja szerint jóval több, mint eredetileg gondolták volna (1948-ban Svájc 77 darab, náci rablásból eredő műtárgy ottlétét ismerte el).

USA Az amerikai múzeumok egy része megkezdte kollekciója ellenőrzését: Elan Steinberg, a Zsidó Világkongresszus egyik vezetője még februárban bejelentette, hogy a 170 legnagyobb észak-amerikai múzeumot magában foglaló szövetség felállított egy testületet (elnöke Philippe de Montebello, a New York-i Metropolitan Museum of Art igazgatója), melynek feladata, hogy kidolgozza a múzeumok teendőit, ha műtárgyaikat visszaigényelnék. A Zsidó Világkongresszus műkincs-visszaszolgáltatási bizottságát Ronald Lauder, a Museum of Modern Art elnöke vezeti.

Oroszország Az orosz alkotmánybíróság a törvényhozás két háza által beadott panasz nyomán úgy döntött, az államfőnek alá kell írnia a műkincstörvényt. A taláros testület most nem vizsgálta a törvény tartalmát, melyet Borisz Jelcin március 4-én kelt beadványában támadott meg az alkotmánybíróság előtt. Az orosz műkincstörvény a második világháború idején a Szovjetunióba szállított kulturális javakat orosz állami tulajdonnak nyilvánítja, s csak bizonyos esetekben, így az egyházi tulajdonok kérdésében, illetve olyan javak tekintetében biztosít lehetőséget a "kétoldalú tárgyalásokra", melyekre 1946-ig tulajdonigényt jelentettek be. Magyarország több mint 60 ezres listát állított össze az eltűnt értékekről.

Könyvfesztivál: Budapest, Lipcse, Frankfurt Egy "védett személy" is a vendége lesz az április 23-26. között az immár ötödik alkalommal megrendezendő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, s ez alkalommal Demszky Gábor főpolgármester Budapest Nagydíjjal tünteti ki őt. Körülbelül 130 magyar és 260 könyves céget várnak a Kongresszusi Központba, a meghívott szerzők között szerepel Martin Walser, Tankred Dorst, Viktor Jerofejev, Anna Porter, a kenyai Meya Mwangi és Ilma Rakusa - utóbbi a magyar irodalom egyik jeles német fordítója, nemrég vehette át a Német Könyvkereskedők Börzeegyletének Európai Megértés-díját a Lipcsei Könyvvásáron, a Csernobilról és az afganisztáni háborúról könyvet írt orosz Szvetlana Alekszijevics társaságában. Lipcsében, már az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár előkészületeinek jegyében, a szakközönségnek bemutatták azt az Einlesebuchot (ajánlókönyvet), mely részleteket tartalmaz húsz magyar szerző (Ficsku Pál, Görgey Gábor, Hamvai Kornél, Horányi Katalin, Kaffka Margit, Kapecz Zsuzsa, Lengyel Péter, Lomb Kató, Marno János, Mezey Katalin, Mosonyi Aliz, Parti Nagy Lajos, Petrőczi Éva, Spiró György, Szentkuthy Miklós, Térey János, Tolnai Ottó, Vámos Mikós, Vándor Györgyi és Várady Szabolcs) műveiből.

Díj Öt kategóriában nyert Roberto Benigni La vita e bella (Az élet szép) című filmje az 53. Nastri D´Argento (Ezüst Szalag) olasz filmdíj kiosztásakor: a második világháborús koncentrációs táborban játszódó komédia bizonyult a legjobb filmnek, főszereplő-rendezője, Benigni nyújtotta a legjobb férfialakítást.

Fórum Filmnapok Öt napon át, tematikus csokrokban mutatja be a Műcsarnokban 1997-es termését (összesen 16 alkotást) a dokumentumfilmekre specializálódott Fórum Film Alapítvány: a Megszépítő múlt című adag már lement, de a Múlt a jelenben (ápr. 17.), a Kontrasztok (ápr. 21.), a Történelmi múlt (ápr. 24.) és a Mai magyar valóság (ápr. 28.) még előttünk áll.

W. O. W. 48 éves korában öngyilkos lett Wendy O. Williams, a 80-as évek elejének híres-hírhedt New York-i punkbandája, a Plasmatics énekesnője: a connecticuti otthona közelében lévő erdőben lőtte fejbe magát, holttestére régi társa, Rod Swenson talált rá. Három évvel a zenekar utolsó turnéja után, 1991-ben költöztek ide, azóta Wendy bántalmazott állatok rehabilitációjával foglalkozott, de barátja elmondása szerint egy ideje depressziós volt, nehezen tudta megszokni a hétköznapi életet. A Plasmatics fénykorának koncertjeit szigetelőszalaggal leragasztott keblekkel dolgozta végig (a képen borotvahabba öltözve), láncfűrésszel gyilkolt le gitárokat, kocsit robbantott, szexet imitált - legismertebb albumaik: New Hope For The Wretched, Beyond The Valley Of 1984, Metal Priestess, 1985-ben Grammy-díjat kapott az év legjobb rockénekesnői teljesítményéért.

Cyberia

Magyar Narancs: Best of Europe A MaNcs weboldala (www.hungary.com/narancs) felvételt nyert a Best of Europe díjazottjai körébe, és megjelent a Europe Online Gateway to the Internet magyar oldalainak Magazinok szekciójában (www.europeonline.com/hun/kios/) - erről értesítette szerkesztőségünket Nagy Éva, a Europe Online részéről (europeonline.com/hun/hungary [at] europeonline [dot] com). A címünkre küldött e-mail szerint a kiválasztás kritériumai a könnyű felhasználhatóság, a navigáció, a tartalom és az oldalak aktualitása voltak.

Dance Néhány dance-lemezeket kiadó cég, a brit Positiva, a dán Flex, a francia DLA, az olasz Dance Factory, a belga Antler Subway, a német Intercord és CDL/Harvest (Germany) közös site-ot indított: a www.dancesite.com friss híreket, csevegő fórumot és DJ sztárinterjúkat ígér.

iNteRNeTTo TV: folyt. köv. A március 31-i kísérleti adás után májustól hétfő esténként, 22.30-tól egyórás műsort sugároz a tv.internetto, és ha minden jól megy, szeptemberben döntenek, hogyan tovább a megkezdett úton. A cím: http://tv.internetto.hu.

Hálózati gépek; hálózati reklám A Dataquest jelentése szerint a vártnál kevesebb hálózati számítógépet adtak el 1997-ben: 144 ezer darabot. Idén 480 ezer NC-t szállítanak majd, ami eltörpül a PC-k 1997-es 90 millió darabos forgalma mellett. A cég szerint ebben az évtizedben már nem fog jelentős szerepet játszani az NC.

907 millió dollárra nőttek tavaly az online hirdetési bevételek, s ez több mint háromszorosa az 1996-os eredménynek, adja hírül az Internet Advertising Bureau múlt heti jelentése, melyet a Coopers & Lybrand cég szakértői állítottak össze 200 hálózati kiadó és online-szolgáltató által megadott adatok alapján. A gyors fejlődés ellenére azonban az online hirdetési ipar csupán egy százalékát teszi ki a 188 milliárd dolláros amerikai reklámbiznisznek, melyből 41 milliárddal részesedik az írott sajtó, 37 milliárddal pedig a televízió.

Finn árcsökkentés Az iNteRNeTTo helsinki tudósítása szerint az állami tulajdonú, százezer előfizetővel rendelkező Telecom Finland Oy a korábbinak a felére, 49 márkára csökkentette a korlátlan Internet-hozzáférés havidíját, alkalmazkodván a konkurens Helsingin Puhelin Oyj április elsejétől érvényes, hasonló tarifájához.

Kooperációk Az Intel és a Microsoft bejelentette: együttműködnek az interaktív televíziózásban használandó integrált rendszer kifejlesztésében. A terv szerint az Intel Intercast nevű szoftverjét integrálják bizonyos Microsoft-termékekbe, elsőként a Windows98 operációs rendszer nyújtotta WebTV for Windowsba. A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy hírül adták: a Microsoft és a Sony is megállapodott: mindkét cég termékeiben egyesítik egymás technológiáját azzal a céllal, hogy közelítsék egymáshoz a személyi számítógép és a televízió technológiáját.

Együttműködési megállapodást jelentett be az IBM és a Sun Microsystems is: közösen fejlesztenek ki egy olyan új operációs rendszert, amely a Sun Java programozási környezetére épül. A tervek szerint már 1998 nyarán elkészülhet az első verzió. Az IBM az operációs rendszert JavaOS for Business néven 1999 elejétől szeretné forgalmazni.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.