Kulturális hírek

  • 1998. augusztus 13.

Belpol

Cosma Shiva felnőttMúlt héten kezdték játszani a német mozik Marc Rothemund filmjét, melynek címe (Das merkwürdige Verhalten geschlechtsreifer Gro§städter zur Paarungszeit - Az ivarérett nagyvárosiak különös magatartása párzási időszakban) szinte mindent elárul - kivéve azt, hogy az egyik ivarérett nagyvárosit Nina Hagen lánya alakítja. A Los Angelesben született, Londonban, Párizsban, Berlinben és Ibizán nevelkedett Cosma Shiva Hagen 12 éves korában ráunt az énekes mama által diktált nomád életmódra, s előbb egy lünebergi internátusban, majd a hamburgi nagymamánál keresett menedéket.
Egy napon aztán Heike Makatsch behívta a Viva tévébe, onnan már egyenes út vezetett a filmhez. (Képünkön Cosma Shiva Hagen és Tobias Schenke a házi feladat megírása után.)

Beatles-rekvizitumok sok pénzért A Moments in Time nevű, értékes kéziratok és levelek adásvételével foglalkozó amerikai cég árverésre bocsátja John Lennon és Yoko Ono Double Fantasy című albumának azt a példányát, amelyre Mark David Chapman kért és kapott autogramot John Lennontól néhány órával azelőtt, hogy 1980 decemberében agyonlőtte az énekest. A névtelenségbe burkolózó eladó 1,8 millió dollárt kér, s azt állítja, a Dakota épület őrbódéja közelében találta az albumot, rajta Chapmannek a rendőrségi vizsgálat során előhívott ujjlenyomata és egy nyomozó aláírása a tárgyi bizonyíték átvételéről.

Hogy mennyit érnek a Beatles-rekvizitumok, arról némi képet adhat a Sotheby´s augusztus 11-i londoni aukciója is, ahol 200 ezer font körüli összeget remélnek kapni egy régi jegyzetfüzetért (benne Paul McCartney írásával a Hey Jude és a Sergeant Pepper´s Lonely Hearts Club Band szövegének fogalmazványa meg egyéb bejegyzések, rajzocskák John, George és Ringo keze által).

Magyarok Edinburghban A skóciai Edinburghban megnyílt és több mint egy hónapon át tart a világ legnagyobb művészeti fesztiválja. A mindenféle művészeti ágra kiterjedő sorozatot a Jazz és Blues Fesztivál, pontosabban B. B. King koncertje vezette be, aztán jött/jön a többi: a nehezen kategorizálható, mainstreambe nem igazán illeszkedő előadásokat felvonultató Fringe (augusztus 9-31.), a Könyvfesztivál (augusztus 15-31.), a Filmfesztivál (szeptember 16-30.), a Kortárs Iparművészeti Fesztivál (szeptember 19-23.).

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan az idei programnak is vannak magyar szereplői. A központi rendezvénynek számító, augusztus 16-szeptember 5. közötti Nemzetközi Fesztiválon öt hangversenyt ad Schiff András zongoraművész: lesz két-két Bach- és Schumann-estje, s szerepel a skót komponista és zenetudós, Sir Donald Tovey tiszteletére rendezett koncerten, amelyhez kapcsolódva részt vesz egy pódiumbeszélgetésen is. Különleges hangversenyre készül a Keller Vonósnégyes: Kurtág és Bach műveit játsszák felváltva augusztus 24-én. A Fringe előadásainak sorában augusztus 7-16. között játssza Balázs Béla színpadi művét, a Kékszakállú herceg várát a budapesti Merlin Színház angol nyelvű társulata Magács László rendezésében. Az Artus mozgásszínház a Portré C című, táncot, videót és élő zenét mozgósító előadással szerepel augusztus 10-15., illetve 17-22. között. Augusztus 8-14. között hat koncerttel mutatkozik be brit földön a képünkön látható Ando Drom roma folkegyüttes. Végül a több szekcióba szervezett Filmfesztivál műsorában, a Director´s Focus sorozatban vetítik Fehér György művét, a Szenvedélyt - olyan rendezők kerülnek itt fókuszba, mint például Shoei Imamura, Hal Hartley, Nanni Moretti, Rolf de Heer, Tsai Ming Laing, Jacques Rivette, Alain Resnais vagy az iráni Abolfazi Jalili és Mojtaba Raei.

Az Edinburghi Nemzetközi Fesztivál tavalyi mérlege rekordot, 2,3 millió font jegybevételt mutatott, ami azért is lényeges, mert Nagy-Britanniában (is) egyre nehezebb közpénzekből támogatást szerezni művészeti eseményekre - de Edinburgh terjeszkedik, várhatóan egy év múlva nyílik meg a 7 millió fontos beruházással létesítendő új fesztiválközpont. Egy nemrégen készült felmérés szerint a fesztivál 122 millió font forgalmat generál a skót gazdaságban, több mint 4000 munkahelyet teremt, a közönség 60 százaléka érkezik Skóciából, 25 százaléka Nagy-Britannia egyéb részéből, 15 százaléka külföldről, a látogatók átlag 11 éjszakát töltenek a városban. (Bőséges információforrás lelhető a www.go-edinburgh.co.uk címen.)

Baal után, Baal előtt A Gyulai Várszínház nyári produkcióinak sorában mutatták be Bertold Brecht Baalját Derzsi János címszereplésével, Szász János rendezésében. Azt pillanatnyilag nem tudni, hogy Gyula után látható lesz-e máshol - és ha igen, mikor - ez az előadás, az viszont bizonyos, hogy augusztus 14-16-án a zsámbéki Romtemplomnál a Zsámbéki Nyári Színház és a Krétakör Színház is elővezeti a darabot, tovább éltetve egy sikeres, főiskolás vizsgaelőadást, Schilling Árpád rendezésében.

Hajónapló Műhely: vég és kezdet Másfél évi közös munka után kiröpült a Bárka Színház keretein belül működő Hajónapló Műhely első évfolyama (a résztvevők írásai meg-megjelentek a Színház, a Hajónapló, az Ellenfény, a Criticai Lapok és a Jump hasábjain). A Műhely vezetői, Bérczes László és Nánay István máris tárt karokkal várják az új - "természetesen" ingyenes - kurzus hallgatóit: a színházról való gondolkodásra, írásra kedvet érző, 18-30 éves fiatalok egy 4-6 oldalas, szabadon választott (de persze színházi) témájú írással jelentkezhetnek. Határidő: szeptember 15. Cím: Bárka Színház, Új Hajónapló Műhely, 1082 Bp., Baross u. 65-67.

Spanyol filmipar: adókedvezmény Miguel Angel Cortes spanyol kulturális államtitkár bejelentette, 1999-től mintegy 15 százalékos nyereségadó-kedvezményben részesülhetnek a filmgyártásba beruházó magánvállalkozók. A döntést hosszú éveken át zajló tárgyalássorozat előzte meg. Egy tanulmány szerint az adókedvezmény jóvoltából 20-35 millió dollárnyi összegnek megfelelő többletforrás áramolhat a spanyol filmgyártásba az 1997-ben beruházott 125 millió dollárhoz képest. 1998 egyébként pénzügyileg igen sikeres éve lehet a spanyol mozinak: ez leginkább Santiago Segura Torrente című vígjátékának köszönhető, mely már most minden idők legtöbb jegybevételt hozó spanyol filmje, és még javában játsszák.

Pepsi Sziget ´98: rendőrségileg eseménytelen Lapzártánk idején még tartott a fesztivál, két nappal a vége előtt csak részleges mérleg áll rendelkezésre: úgy tűnik, a jegyvásárlók száma körülbelül akkora lesz, mint tavaly (valamivel kevesebb hetijegy, de több napijegy kelt el), hat nap alapján bűnözés és kábítószer tekintetében "eseménytelennek" minősítette a rendezvényt a rendőrség illetékese, ami pedig a hangerőt illeti, azzal sem volt gond, Óbuda polgármestere folyamatosan ellenőrizte(tte) a dolgot. (A Sziget eseményeiről, a Homoki-Demszky-levélváltást is beleértve, bővebben a 22-23. és a 26-28. oldalon.)

Gyász 63 éves korában Hamburgban elhunyt Alfred Schnittke, napjaink egyik legismertebb komponistája. Schnittke, aki az utóbbi években Németországban élt, a Volga menti Engelsben született egy német-zsidó családban, tanulmányait Moszkvában és Bécsben végezte. Özvegyének, Irinának küldött táviratában Jelcin elnök méltatta a zeneszerző eredetiségét, akinek avantgardizmusát Sosztakovicséhoz hasonlították. Kilenc szimfóniája, hegedű- és csellóversenyművei, kórusművei és balettzenéi mellett több mint ötven szovjet film (közte az Agónia) zenéje is a nevéhez fűződik, operáit az utóbbi években Amszterdamban és Hamburgban mutatták be.

69 éves korában, Londonban elhunyt Éva Bartók magyar származású filmszínésznő, a 40-es, 50-es évek hollywoodi sztárjainak egyike. Második férje, egy amerikai producer oldalán 19 éves korában, 1948-ban menekült el Magyarországról. Legismertebb alakításait A vörös kalózban nyújtotta 1952-ben, Burt Lancesterrel, illetve negyedik férjével, Curt Jürgens német sztárral, a Rummeplatz der Liebe című filmben.

Vojtech Jasny hazatérése Több évtizedes távollét után Csehország morva vidékén forgatni kezdte első hazai filmjét Vojtech Jasny, aki 1969-ben a legjobb rendezés díját nyerte Cannes-ban Minden jó földi című alkotásáért. A 73 éves művész új filmjének 2 millió dolláros költségvetését amerikai és európai gyártók adták össze. A Visszatérés az elveszett paradicsomba története saját emigráns élményein alapul, főszerepét Vladimir Pucholt alakítja, aki fiatal korában főszerepet játszott az Egy szöszi szerelme és a Fekete Péter című Forman-művekben, s a forgatás kedvéért szabadságolta magát (merthogy orvos Angliában).

A Látvány vége Igazi látványosságba torkollik augusztus 15-16-án a Műcsarnok Látvány - magyar művészet a színház és a film között című kiállítása: szombaton Halász Péter Fly By Night II. című előadására kerül sor a szerző, lánya, Cora Fisher és Jordán Adél részvételével, Szirtes János terében, vasárnap pedig Horgas Péter terében A császár új ruhája című bábjátékkal szerepel a Stúdió K, koncertet ad Ágens és a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes, a tetőn performál Szirtes János és fe Lugossy László.

Jim Morrison kihantoltatik? A párizsi Pére Lachaise temető vezetőségének elege van a szeméthalomból, melyet Jim Morrison rajongói hagynak folyamatosan a Doors néhai énekesének sírjánál, ezért elképzelésük szerint a sírhely 30 éves bérleti idejének lejárta, 2001. július 6. után kiássák Morrison maradványait, vigye, ki merre akarja. A döntő szót nyilván az énekes szülei mondják majd ki, egykori zenésztársa, Ray Manzarek mindenesetre azt nyilatkozta a Rolling Stone magazinnak, el tudná képzelni, hogy Franz Kafka sírja mellett, Prágában nyugodjon tovább Jim.

A feketelista kifehérítése Az amerikai írók céhe (Writers Guild of America) döntése értelmében 21, 1950-61 között készült film stáblistájára visszakerül 16 - esetenként álnéven dolgozó - forgatókönyvíró neve, akiket annak idején "kommunista szimpatizánsként" feketelistára helyeztek. Közöttük van, mások mellett, a néhai Paul Jarrico, akinek négy filmre (például az 1951-es The Las Vegas Storyra) is visszakerül a neve és Henry Blankfort, akinek kettőre (köztük az 1951-es G. I. Jane-re).

Cyberia

Telnet-fejlesztés Az Internetto tudósítása szerint ITU (International Telecommunications Union) által kifejlesztett, V.90 szabványnak megfelelő, 56 kbps sebességű internetszolgáltatást indított a Telnet Magyarország. Hazánkban ez az első, V.90 szabvány szerinti hozzáférési lehetőség, mely ugyanakkor az összes korábbi Lucent, Rockwell és 3com chipeken alapuló modemmel használható. A gyártók ígéretei szerint a régebbi K56flex, illetve X2 modemek egy szoftver használatával házilag továbbfejleszthetők az új szabványra, a telefonvonal minősége miatt azonban a modemek általában nem képesek a maximális sebességre (http://www.telnet.hu).

Közös Sun-IBM Java-szoftver A Sun Microsystems és az IBM bejelentette új, közös fejlesztésű, Java alapú operációs rendszerének piacra bocsátását. A JavaOS for Business vállalkozásorientált rendszer, melyben az üzleti alkalmazások és adatrendszerek kezelését egy központi szerver végzi, a felhasználók pedig hálózati komputerek vagy egyéb terminálgépek segítségével érik el azokat. A JavaOS for Businesst többek között légitársaságoknak, bankoknak és olyan cégeknek ajánlják, melyeknek könnyű elérhetőségű, nagy adatbázisra van szükségük.

Indiana lesz az Internet2 központja Az Indianai Egyetemet jelölték ki annak az új, nagy sebességű hálózatnak a központjává, mely indulásakor közel 130 amerikai intézményt köt össze, és egyelőre Internet2 néven ismeretes. Az egyetem 10 másik pályázó elől nyerte el az Abilene becenevű hálózat operációs központja felállításának jogát. Az Internet2 projektet áprilisban nyitotta meg Al Gore, az USA alelnöke, a fejlesztést 500 millió dollárral támogatják privát befektetések, további 50 milliót pedig oktatási intézmények áldoznak a jelenleginél 100-szor gyorsabb rendszerre, mely szeptemberben kezdi tesztidőszakát, 1999 januárjában pedig talán már a felhasználók is rákapcsolódhatnak.

500 milliós kereset az Intel ellen A TechSearch illinoisi technológiai tanácsadó cég 500 millió dolláros keresetet nyújtott be az Intel ellen: állítása szerint az Intel Pentium és Pentium II chipjeinek egyes technikai megoldásai a TechSearch tulajdonában lévő szabadalmat sértik. A szabadalmat az International Meta Systems (IMS), egy tavaly csődbe ment cég jegyeztette be, majd eladta a TechSearchnek, mely egyébként nem fejleszt saját szellemi tulajdont, hanem kihasználatlan szabadalmakat vásárol eredeti fejlesztőiktől. A cég peren kívüli egyezséget kíván kötni az Intellel, melynek szóvivője szerint a vád alaptalan.

Elítélték az IBM-et Illegális export vádjában bűnösnek vallotta magát az IBM egyik részlege, miután bebizonyosodott, hogy a cég szuperszámítógépeket adott el egy orosz atomfegyver-kutató laboratóriumnak. Az Arzamas-16 kutatóállomás 1996 végén és 1997 elején összesen 17 darab RS/6000 gépet vásárolt az IBM-től, ráadásul ezek közül az egyik egy RS/6000 SP volt, ami már a kisebb szuperszámítógép kategóriájába esik. Az Amerikában 1995 óta érvényben lévő törvény értelmében a minisztérium engedélye szükséges a 2,000 MTOPS teljesítményt meghaladó gépek exportjára kb. 50 országba, köztük Oroszországba is. Az IBM maximális 8,5 millió dollár büntetésre számíthat.

Figyelmébe ajánljuk