Külügy: Korábban készült fotókat osztott meg Szijjártó jachtozás közben

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 18.

Belpol

A külügy lapunkkal azt közölte, hogy Szijjártó a szabadsága alatt is dolgozik, de a telefonálós fotói nem a jachton készültek.

Mint arról beszámoltunk, a Mészáros Lőrinc által ismertté tett, Lady MRD luxusjachton fotózta le az Átlátszó Szijjártó Péter külügyminisztert, aki közben arról posztolt a Facebook-oldalán, hogy a három balti külügyminiszterrel telefonált és Orbán Viktorral egyeztetett, amihez egy Parlamentben készült fotót csatolt.

Megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy Szijjártó valójában mikor egyeztetett a balti kollégáival, és mikor tárgyalt a belarusz helyzetről Orbán Viktorral, ha pedig a horvátországi jachtról bonyolította ezeket a tárgyalásokat, akkor nem tartják-e problémásnak, hogy miközben a miniszter egy jachton tartózkodik, olyan, archív fotókat posztolnak a Facebookra, mintha a munkahelyén lenne.

A minisztérium válaszában azt közölte, hogy "nem tud tájékoztatást adni a külgazdasági és külügyminiszter magánprogramjairól", és hogy "a miniszter hivatalos programjairól és munkájáról eddig is és ezután is teljeskörű tájékoztatást adtunk és adunk".

Bár arra nem tértek ki, hogy mikor és honnan bonyolította le a miniszter a korábban említett tárgyalásokat, a fotókkal kapcsolatban azt írták:

"Mivel a jelenleg szabadságon lévő miniszter a szabadsága alatt is folyamatosan dolgozik, az ezzel összefüggő kérdésekről folyamatosan beszámolunk a közösségi oldalán. A képek ott történő felhasználása a korábbi szerkesztési gyakorlatot követi (korábbi eseményeken és találkozókon készített képek felhasználása)."

A külügy ezen kívül Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár Facebook-bejegyzését ajánlotta figyelmünkbe, aki ott azt írta, Szijjártó a szabadságát tölti, "és közben dolgozik".

"A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről" - tette hozzá Menczer.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.