Soros György: "Úgy tűnik, Orbán Lukasenko legjobb tanítványa"

Az önkény nem tűri a kritikai gondolkodást - ezzel magyarázta Soros György a Magyar Narancsnak a CEU és az alapítványai elüldözését Budapestről.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából kerestük meg Soros Györgyöt, hogy alapítványainak helyzetéről, a CEU elüldözéséről, az Európai Unióról és Magyarországról alkotott véleményéről érdeklődjünk. Az üzletember írásban, magyarul válaszolt kérdéseinkre.

Részlet az interjúból:

Magyar Narancs: Körülnézve a világban, nem csalódott eddigi munkájának eredményében, a nyílt társadalom eszméjében?

Soros György: Nem érzek csalódottságot. Amikor 1989-ben megdőlt a kommunista uralom – és ebben az alapítványaim és az általam támogatott ellenzéki értelmiségiek is fontos szerepet játszottak –, tudtam, hogy a történelem nem ért véget. 1989 nyarán, a dubrovniki Interuniversity Centerben tartott előadásomban a nacionalizmust neveztem meg a kommunizmus bukása utáni egyik legnagyobb veszélynek. Ezért is hoztam létre a Közép-európai Egyetemet, hogy mindig legyenek olyan tanult emberek, akik a konfliktusok idején is szót értenek egymással. Így történt ez nem sokkal a CEU megalakulása után, amikor a balkáni háborúk idején a szerb, horvát és bosnyák diákok úgy tettek, mintha nem értenék egymás nyelvét – de angolul folytattak egymással vitát. Nem értettek egyet, de szóba álltak egymással, igyekeztek meggyőzni a társaikat, miközben a kormányaik ölték őket.

A nyílt társadalom nem csak és nem is elsősorban nyitott határokat jelent, annak ellenére, hogy 1989 előtt a kelet-európaiak egyik legfőbb vágya a nyitott határ, a vasfüggöny lebontása volt. A nyílt társadalom – már Karl Popper számára is – elsősorban a gondolkodás nyitottságát jelenti, a dogmák elutasítását, annak belátását, hogy másoknak is lehet igazuk, mi pedig sokszor tévedhetünk. Saját meggyőződésünket is kellő kritikával kell kezelnünk. A tőzsde is megtanított arra, hogy a legsikeresebb ember is tévedhet nagyot. A nyílt társadalom ellentéte a provincializmus, a dogmatizmus, az elbizakodottság. Aki dogmatikus, aki a tények ellenére is azt teszi, amit jónak lát, az nem tűri az ellentétes véleményt, semmibe veszi a másik embert.

MN: Hogyan érintette a CEU elüldözése Budapestről?

SGY: Természetesen rosszul, de tudtam, ahogyan ma már mindenki számára világos ez Magyarországon, hogy ez nem a személyemnek szól. A CEU elüldözése az első lépése volt az akadémiai szabadság megfojtásának Magyarországon, amit azután az Akadémia tönkretétele követett, az egyetemek úgynevezett privatizációja, az egyetemi autonómia elvétele. Ma már senki sem gondolhatja Magyarországon, hogy ami a CEU-val történt, az valamiféle adminisztrációs vita volt; a kormány az akadémiai, azaz a tudományos szabadságot akarta betiltani. Mintha azt akarná elérni, hogy a Nap forogjon a Föld körül.

MN: Nemcsak a CEU-nak kellett távoznia Magyarországról, de az alapítványának budapesti irodája is erre kényszerült. Mit gondol, mi lehetett ennek a valódi oka?

SGY: Az önkény nem tűri a kritikai gondolkodást, retteg attól, hogy a társadalomban vannak olyan intézmények, amelyek feladatuknak tekintik a mindenkori hatalom ellenőrzését. A jogvédő szervezetek az állampolgárok jogait védik a hatalommal szemben, bár ez mindig egyenlőtlen helyzet, hiszen a politikai hatalom kezében vannak az erőszak szervei, a rendőrség, a katonaság. A társadalmat tisztességes rendszerekben csak a jog védi, ezért kell folyamatosan harcolni azért, hogy a jog egyenlő védelmet nyújtson minden állampolgárnak.

Amikor elüldözte az alapítványt és az egyetemet, Orbán nem tett mást, csak Lukasenko példáját követte: először Fehéroroszországban tiltották be az alapítványt, és Lukasenko volt az, aki elüldözte a European Humanities Universityt Minszkből. Úgy tűnik, Orbán Lukasenko legjobb tanítványa.

A teljes interjút elolvashatják a kivételesen szerdán a polcokra kerülő Magyar Narancsban, vagy online, ha előfizetnek a lapra digitálisan!