Kunhalmi Ágnes szívesen vezetné az MSZP-t

  • narancs.hu
  • 2018. április 11.

Belpol

Az MSZP-P szövetsége pedig úgy tűnik, megmarad.

"Az egész baloldalt újjá kell építeni, és szövetségi rendszerben kell gondolkodni" – mondta Kunhalmi Ágnes szerda reggel az ATV-nek. Megjegyezte, elvállalná a párt elnöki posztját, de még nem döntötte el, valóban indul-e érte.

A választási eredményeket elemezve azt mondta, ez a választás bebizonyította, hogy a "különutas politika megbukott". Majd három okot sorolt fel, amiért szerinte rosszul szerepelt az ellenzék:

 

  • Botka Lászlóval elvesztegettek kilenc hónapot,
  • a DK és az MSZP nem tudott közös listát állítani,
  • és "az LMP teljes elborulása, minden LMP-s szavazó váltani akart, de a saját pártjuk feláldozta őket a kétharmad oltárán"

 

Közben Molnár Gyula, az MSZP lemondott elnöke azt mondta az InfoRádiónak, hogy továbbra is együtt kívánnak dolgozni a Párbeszéddel, úgy az EP-, mint az önkormányzati választásokon. Erre a Párbeszéd is hajlik.

Hozzátette, mozgalmat szeretne csinálni, vasárnap a változás szövetségét akarta meghirdetni, de a Fidesz és a kétharmad elsöpörte ezt. Ennek a vezetőjének Karácsony Gergelyt javasolja, de előbb az MSZP-ben és a P-ben tisztújításra van szükség.

Molnár a DK-t és az LMP-t is hibáztatja, úgy véli "az LMP különutasságának ideje lejárt, és a DK-nak is el kell gondolkodnia, hogyan tovább".

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.