„Lassan kampányhajrá, mi készen állunk” – közös videót posztolt Kálmán Olga és Karácsony

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 20.

Belpol

„Vasárnap minden kiderül.”

„Vasárnap minden ki fog derülni” – mondta Kálmán Olga abban a Facebook-videóban, amiben ő és Karácsony Gergely, ellenzéki főpolgármester-jelölt szerepel.

Karácsony elmondta, hogy vasárnap bemutatja az összellenzéki programot, amelyben Kálmán Olga, a Momentum és Horváth Csaba pontjai is benne lesznek.

„Egy élhető, egy szerethető saját otthont akarunk az ellenzéki oldalon” – fogalmazott a korábbi műsorvezetőnő.

A közös videó márcsak azért is érdekes, mert az ellenzéki előválasztásig a Demokratikus Koalíció gyakorlatilag az utolsó pillanatig támogatta Karácsony Gergelyt, majd elindította jelöltjét, Kálmán Olgát.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.