Lázár 22-t emlegetett, az államtitkára szerint „mintegy 20” kedvezménytípus lesz a tarifareform után

  • narancs.hu
  • 2024. január 30.

Belpol

Ő sem árulta el, hogy mely kedvezmények szűnnek meg.

„Átalakítjuk a kedvezmények rendszerét, melynek keretein belül a mostani 65 helyett mintegy 20 kedvezménytípus lesz, mellyel a sokszor bonyolultnak tűnő kedvezményrendszer is jelentősen egyszerűsödik” – Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára Komjáthi Imre, az MSZP társelnökének írásbeli kérdésére válaszolva

A kedvezményrendszer felülvizsgálatáról, valamint bizonyos kedvezmények megszüntetéséről először Lázár János beszélt Debrecenben. Az MSZP képviselője az átalakítás részleteire lett volna kíváncsi, ezért több kérdést is küldött az államtitkárnak, mások mellett a következőket:

  • Pontosan mely utazási kedvezményeket szüntetik meg?
  • Mennyien vannak, akiknek a havi bérletük ára többszörösére fog emelkedni az eddigi kilométer alapú díjszabás eltörlése miatt?
  • Mennyit fog költeni az állam a jövőben a szociálpolitikai menetdíj-támogatásra?
  • Kapnak-e kompenzációt a közlekedési vállalatok az átalakítás miatt kieső bevételek kapcsán?
  • Mennyibe fog kerülni a nem Magyarországon élő, de Magyar igazolvánnyal rendelkezők ingyenes utazási kedvezménye? 

Ágh Péter válaszában leszögezte, a márciustól életbe lépő tarifareformmal a kormány célja, hogy egyszerűbb és méltányosabb módon lehessen használni a közösségi közlekedést. Az új rendszerben ezért a jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett csak kettő – vármegye- és országbérlet – lesz. Ez azt jelenti, hogy megszűnnek az egyes szolgáltatók viszonylatra szóló bérletei, a félhavi bérletek, a HÉV-bérletek, a Volánbusz környéki bérletei és a TramTrain bérletek is. Bevezetik viszont a „Vármegye24” és a „Magyarorszgá24” napijegyeket. Az államtitkár hozzátette:

a kedvezményrendszer átalakításával a mostani 65 helyett „mintegy 20 kedvezménytípus lesz”.

Ez már csak azért is érdekes, mivel Lázár János az átalakítások bejelentésekor még arról beszélt, hogy a 65 kedvezménytípusból 22 marad meg. Válaszában ugyan Ágh Péter sem sorolta fel, hogy pontosan mely kedvezménytípusok szűnnek meg, az államtitkár viszont megjegyezte: „az, hogy egy kedvezmény megszűnik, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az arra eddig jogosultak hátrányba kerültek.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.