Botrányba fulladt a sóskúti akkufeldolgozóról szóló lakossági tájékoztató

  • narancs.hu
  • 2024. január 30.

Belpol

A polgármester a rendőrök segítségét kérte.

Botrányba fulladt a februárban induló akkufeldolgozóról szóló lakossági tájékoztató Sóskúton kedden délután – írja a hvg.hu. A lap tudósítása szerint a balhé azzal kezdődött, hogy Kőnig Ferenc polgármester úgy hirdette meg a tájékoztatót, hogy közölte: oda kizárólag sóskúti lakcímkártyával lehet bemenni.

Az akkufeldolgozó azonban nemcsak a sóskútiakat érinti, hanem a környékbeli Érd, Pusztazámor és Tárnok lakosságát is, éppen ezért ezen települések lakosai közül is többen elmentek a tájékoztatóra, ahol megjelentek az LMP-sek, momentumosok, a Mi Hazánk szimpatizánsai és a sajtó is. Az egyébként „nem sajtónyilvános” tájékoztatót délután öttől tartották volna a helyi általános iskola tornatermében, azonban délután négy után pár perccel annak ajtaját bezárták és a sóskútiakat sem engedték oda be.

A hvg.hu beszámolója szerint az ajtónál hatalmas tülekedés kezdődött, a tömeg benyomta a biztonságiak egyre hátráló sorfalát.

A lakossági tájékoztató végül meg sem tartották, a portál szerint Kőnig Ferenc polgármester egy darabig a tornateremben menekült a sajtó elől, majd közölte a megjelenő Aradszki Andrással, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, hogy így nem tudja megtartani a tájékoztatót. A képviselő nyugtázta ezt, Kőnig pedig megpróbált a hátsó ajtón át távozni, ám mivel az zárva volt, a polgármesternek a tömegen keresztül kellet elhagynia az iskolát, ahol közben felzúgott, hogy „Kőnig, takarodj!”

Kőnig Ferenc végül a rendőrök segítségét kérte, akik egy darabig kísérték, majd beültették egy járőrautóba.

Azt nem tudni, hogy ha lesz is egyáltalán a témában lakossági tájékoztató, akkor azt mikor tarthatják meg. A botrányba fulladt tájékoztató után az LMP fáklyás tüntetést tartott. A párt múlthéten egyébként már rendezett egy alternatív lakossági fórumot is.

A szlovén tulajdonú Andrada, amely Sóskúton tervezi felépíteni akkufeldolgozó üzemét, korábban máshol is hasonlóan heves ellenállással találkozott. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, augusztus végén derült ki, hogy akkumulátor-újrahasznosító üzemet akarnak építeni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsózsolcán, a beruházást akkor maga Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be. Az üzem létesítése komoly ellenérzéseket váltott ki a helyiekből, a cég képviselőit a biztonságiaknak kellett kimenekíteniük egy szeptemberi rendezvényről. Az Andrada nem sokkal később visszavonta az alsózsolcai újrahasznosító létesítésére vonatkozó engedélykérelmét, év elején pedig bejelentették, február végén kezdené meg működését a cég sóskúti üzeme.

FRISSÍTÉS

Fenyegető és politikai érdekcsoportokat emleget a polgármester

Szerdán az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz az Andrada.

„A sóskúti lakosokkal való békés párbeszédet lehetetlenné tették a településen kívülről érkező tüntetők, akik betörtek a helyi iskola tornatermében tartott lakossági fórumra kedd este. A polgármestert, a helyi önkormányzat képviselőit, valamint az Andrada képviselőit több atrocitás érte, és nem tudták megtartani tájékoztatójukat Sóskút békés helyi lakosai számára.

Közel száz sóskúti lakos békésen várta a helyi önkormányzat által szervezett lakossági fórum kezdetét, amikor a településen kívülről érkező fenyegető tüntetők a bejárati ajtót betörve ellepték az előadótermet. A polgármester, a helyi önkormányzat és az Andrada képviselői ennek folytán nem tudták megtartani a lakossági tájékoztatót.

»A normális, érvelő párbeszéd nyilvánvalóan lehetetlenné vált a mai napon. A kívülről importált fenyegető csoportoknak, amelyeket szűk politikai érdekcsoportok támogatnak, és megpróbálnak félelmet kelteni, semmi keresnivalójuk nincs a településünkön. Az Andrada továbbra is szeretné tájékoztatni a helyi embereket és békés párbeszédet folytatni, de ezek a fenyegető csoportok ezt ma lehetetlenné tették. Döntésünk kizárólag szakmai alapú lesz és nem befolyásolják az ilyen fenyegetések«– mondta König Ferenc, Sóskút polgármestere. Mind a község, mind az Andrada képviselői továbbra is nyitottak a békés párbeszédre.” 

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.