Leépítés, felszámolás és leszámolás: tesz a környezet védelmére a kormány

  • Szalai Anna
  • 2018. december 1.

Belpol

Az Agrárminisztérium természetvédelmi főosztályain lezavart - felszámolásba hajló - leépítés nem célja, csupán eredője a kormány eddigi környezeti ügyeket háttérbe szorító politikájának. A rövidtávú előnyöknél és a jó helyen landoló profitnál ugyanis nincs fontosabb.

Szavak szintjén nagyon jók vagyunk. A hazai környezetvédelmi szabályozás példaértékű, csak éppen nincs, aki betartassa ezeket.

Lassan nem marad más út, minthogy a természetvédők egyenként láncolják magukat a fákhoz, munkagépek elé feküdjenek, élőláncot alkossanak és tüntessenek, mert az állam nem képes megvédeni a természeti értékeinket.

A kormány bürokráciacsökkentési programjának örve alatt november elején megszabadultak szinte mindenkitől, aki természetvédelemre hivatkozva a korábbi átszervezések és elbocsátások maradékaként bármiféle akadályt gördíthetne a kormány nagyívű gazdaságfejlesztési programjai elé. S ez még aligha a vége.

A természetvédelem után most a műemlékvédelmet nyírja ki a kormány

A területtel foglalkozó helyettes államtitkárság kétharmadát rúgták ki. Nem sokkal az után, hogy az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályainak majd felét kirúgták, itt a következő áldozata a kormány bürokráciacsökkentő intézkedéssel. Kormányzati szinten gyakorlatilag megszűnik a régészeti államigazgatás és a műemlékvédelem szakmai képviselete - írja az egy olvasói forrására hivatkozva.

Holott az alapvető jogok biztosa már 2012-ben megállapította a természetvédelmi érdekek képviseletének súlyos csorbulását. A NER kiteljesedését egykoron akadályozó környezetvédelmi hatósági rendszer mára szinte teljesen szétesett. A korábbi 12 környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőség helyett tavaly óta húsz járási kormányhivatalban intézik az első fokon elbírálható ügyek egy részét, a vízügyeket pedig a húsz megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon.

De mirefel ez az indulat a természetvédelmi szakemberek ellen?

Természetesen a kiemelt beruházások és a beruházók vannak a háttérben. A kiemelt beruházásokra adott néhány napos határidők többnyire csak arra elegendőek, hogy „lepapírozzák” az ügyeket, érdemi vizsgálatra ritkán van mód. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa tavaly decemberben arra jutott, hogy a környezeti engedélyezés rendszere kiüresedett. S ez éppen megfelelt a kormány törekvéseinek.

A természetvédelem évek óta folyamatosan harcban áll a gazdasági lobbikkal, de a heroikus küzdelem ellenére is egyre csökken az ágazat érdekérvényesítő képessége. Különösen igaz ez az államtitkárságra, amely már jó ideje javarészt a vesztes oldalon áll a politikailag és/vagy gazdaságilag fontos ügyekben .

A hazai természetvédelem lassú kivéreztetéséről és jelen állapotáról az e heti Magyar Narancsban olvashatnak részletesen.

A lap már kapható az újságírúsoknál vagy megrendelhető itt:

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.