Lemondott a fehérvári kórház orvos igazgatója, miután Kásler menesztette a főnökét

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 17.

Belpol

A kirúgott főigazgató jogi lépésekre készül.

Lemondott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvos igazgatója, Reiber István - közölte a kórház vezetősége pénteken az MTI-vel.

Az orvos igazgató lemondását a megbízott főigazgató elfogadta. A kórház hivatalos honlapja szerint az új orvos igazgató Kovács Attila belgyógyász, kardiológus szakorvos lett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap közölte az MTI-vel, hogy Kásler Miklós miniszter Bucsi László címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával.

Kásler egy nappalkorábban arra kérte a megyei kórház főigazgatóját, Csernavölgyi Istvánt, adja át hivatalát.

A minisztérium szerint a kórház főigazgatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan súlyos mulasztást követett el, amely indokolta, hogy átadja hivatalát.

A leváltott főigazgató a Fejér Megyei Hírlapnak küldött közleményében úgy fogalmazott: "az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott", emiatt szüntették meg a munkaviszonyát. Ezt azonban adminisztrációs feladatnak és nem főigazgatói hatáskörnek nevezte és azt írta: jogi lépéseket tesz.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.