„Ha kihagyjuk, lelkünk rajta”

Lendvai Ildikó az MSZP rossz döntéseiről

  • Bányai György
  • 2013.08.17 19:24

Belpol

1994-ben került a parlamentbe, húsz év után - akárhogyan alakul is a választások eredménye - távozik. Volt az MSZP elnöke és frakciójának vezetője, fontos pártbeli folyamatok részese és tanúja.

Magyar Narancs: A következő parlamenti választásokon már nem indul.

Lendvai Ildikó: Valóban nem pályáztam választókerületi elnöki posztra, ahonnan az ember jelöltté válhat, már ha a jelölés joga az adott helyen az MSZP-é lesz.

MN: Tud valamit?

LI: Semmi különöset. Persze nem vagyok ott a tárgyalásokon, de tudható, hogy még nem tartunk a konkrét megegyezéseknél. (A július 16-i tárgyalás az Együtt 2014-gyel lapzártánk után zajlott.) Azonban jóval korábban eldöntöttem: 2014-től nem leszek jelölt. Többek között éppen azért, hogy úgy érvelhessek a szövetségkötés és a nyitás mellett, hogy közben nem kell a saját székemhez ragaszkodnom.

false

 

Fotó: Narancs Fotó

MN: Eddig legfeljebb az SZDSZ-szel kellett megvívni a jelöltségért, legutóbb azzal sem. Nem lett volna célszerűbb előbb megállapodni a lehetséges szövetségesekkel a helyek elosztásáról?

LI: De igen. Szerettem volna, ha hamarabb létrejönnek az egyezségek, mert amikor már beleéli magát valaki a jelölti szerepbe, a viszszaléptetés nem pusztán az ő személyes sérelme, hanem a csapatáé is, és így könnyen keletkezhet ellenérdekeltség a megegyezéssel szemben. Mindegy: most már így kell nekilátni.

MN: Listán indul?

LI: Nem, ott sem. Fogalmazzunk így: semmilyen módon nem akarom a "helyet elfoglalni" egy feleekkora, de minden vágyam szerint sokszínű, új erőket és új minőséget is befogadó parlamentben. Nem lehetek magam az akadálya annak, amiért párton kívül és belül vitázom.

MN: Feladva frakcióvezetői pozícióját, 2009-ben pártelnök lett. Miért vállalta, hogy debattőr helyett moderátor legyen?

LI: Semmi kedvem nem volt hozzá. Afféle "muszáj Herkules" szerep volt, herkulesi képességek és lehetőségek nélkül. De abban a pillanatban én voltam az, aki szót értettem a párton belüli összes csoportosulással, elfogadott mindegyik. Így elkerülhető volt, hogy a biztos vereség tudatának nyomása alatt a párt szétessen, méghozzá úgy, hogy rajta kívül a baloldali progressziónak se égen, se földön nem látszott más képviselete. Ugyan nem estünk szét, és ezzel a megőrzött egymillió szavazót "átvittük a túlsó partra", mégsem biztos, hogy jól tettem, amikor vállaltam az elnökséget. Mivel köztudott volt, hogy ez csak a választásokig szól, az ideiglenesség - főleg, hogy a Bajnai-kormány is egy évre szerződött - rányomta bélyegét az MSZP állapotára. Úgy meg nehéz jövőt építeni.

MN: A személyi ügyekkel egyébként is folyamatosan bajban vannak. A legnevetségesebb helyzet talán akkor állt elő, amikor Gyurcsány Ferenc lemondott, és nagyjából ötpercenként kerültek elő nevek és cáfolatok: felvetődött például a közgazdász Vértes András, a korábban államfőként is szóba jött Glatz Ferenc történész, és a több szabaddemokrata politikus által kapacitált egykori MNB-elnök, Surányi György neve.

LI: Pedig az SZDSZ és az MSZP viszonylag hamar megegyezett Surányi György személyében. Gyurcsány jobban szerette volna Glatz Ferencet, de többünk szerint a gazdasági válság közepén gazdasági ember kellett. Surányi végül nem vállalta az Orbánéktól várható folyamatos bombazápor, a minimális együttműködés teljes hiánya miatt. Bajnaival végül jól járt az ország, de az MSZP a castingot sokáig nem heverte ki.

MN: Gyurcsány kormányzásának nemcsak a vége, a kezdete is viharos volt. Medgyessy Péter lemondása után a párt elnöksége Kiss Pétert javasolta kormányfőnek. Toller László kirobbant az ülésről azzal, nem dönthet az a szűk grémium arról, kit jelöljön a posztra az MSZP. Miként tudta egyedül ezt a felfordulást okozni?

LI: Nem volt egyedül. Nem mértük fel, hogy a párttagság nagyobb arányú változást akar, mint hogy a kormány vagy az elnökség valamelyik tagja lépjen Medgyessy Péter helyére. Látták, hogy hiába volt az 50 százalékos béremelés meg a 13. havi nyugdíj, veszítünk a népszerűségünkből, a kormányzás lelassul, mintha elhasználta volna összes patronját. Toporogtunk, mert pénz híján nem maradt mozgástér a szükséges szerkezeti változásokhoz sem.

MN: Az új aspiráns, Gyurcsány Ferenc - akit jelöltté szavazott a kongresszus Kiss Péter ellenében - Medgyessy stratégiai főtanácsadója, majd minisztere volt egykor.

LI: Gyurcsányt addigra Medgyessy menesztette. Így már nem az establishment része volt, hanem "száműzött lázadó". Egy dinamikus és tehetséges száműzött.

MN: És talán ő elfogadottabb volt a szabaddemokraták körében, mint Kiss Péter.

LI: Az SZDSZ mindkettőt elfogadta. De Feri kellett ahhoz, hogy 2006-ban nyerjünk, 2010-ben pedig ahhoz, hogy ekkorát veszítsünk. Amúgy nincs okom bírálni: majdnem minden lényeges döntését támogattam, noha 2004-ben Kiss Péterre szavaztam.

MN: És ha eleve a konszolidált Kovács László lett volna a kormányfő 2002-ben?

LI: 2001 táján a párt megosztott állapotban volt. A párt egyik fele Németh Miklósban látta az új megváltót, a másik - én is - Kovácsban bízott. Az indulatokból maradt Németh távozása után is. Kovács is úgy látta: Medgyessy, aki nem merítkezett meg a pártcsatákban, az MSZP világánál szélesebb tábort is megnyerhet.

MN: Medgyessy után miért nem Kovács László jött?

LI: Nyilván szóba került, de ő is Kiss Pétert támogatta. Kovács Lászlóra ekkor már uniós szerep várt. Ráadásul az akkori, első európai parlamenti választáson az MSZP akkori önmagához képest rosszul szerepelt, és ez hozzájárult Medgyessy pozíciójának gyengüléséhez is, de Kovács sem indult a pártelnöki pozícióért 2004-ben. Hiller István lett az.

MN: Akit egy következő kudarc vitt el, a 2005-ös köztársaságielnök-jelölés és -választás.

LI: Pedig mindnyájunk hibája volt, hogy nem voltunk elég erősek a kongresszus meggyőzéséhez: az MSZP a vesztébe rohan, ha csak egyedül állít jelöltet. Ha emlékszik, Glatz Ferenc és Bárándy Péter volt még "jelöltjelölt", hárman mentek a választmány elé, amely Bárándy visszalépése után kettőt ajánlott a kongresszusnak.

MN: Miért nem lehetett újabb jelöltet találni? Elegük lett a megbukott külsősökből?

LI: A kongresszus egy része akkor már a koalíciós feszültségekért is revánsot akart venni. És persze az SZDSZ sem könnyítette meg a megoldást. Egyvalaki oldhatta volna fel a helyzetet: Szili Katalin. ' viszont hitt a különböző átszavazási ígéretekben, s azért tudjuk, hogy Áder János vakondkereső akciója is kellett ahhoz, hogy mindenki rendes helyre húzza be az ikszet. Noha a Fidesz lehetett volna tisztességesebb, az SZDSZ rugalmasabb, a fő hibát mi követtük el.

MN: Egy időben Lévai Katalin is bejelentkezett.

LI: Addigra már Szili Kati az erőfitogtatás jelképévé vált. Ezerszer hallhattuk: ne a farok csóválja a kutyát. A frakcióban a megegyezéspártiak voltak többségben. A választmányban is még Glatz volt a legerősebb, a kongresszuson nem nagy különbséggel, de Szili kapta a több voksot. Az ütközet azok között zajlott, akik megkerülhetetlen politikai szükségletnek látták a koalíciót, és akik béklyónak érezték a korlátait. Rossz törésvonal volt, nem a lényegről, nem az országról szólt. Ne adj' isten, hogy a mostani szövetségi politikánkban ez újratermelődjön!

MN: Utóbb Hiller helyett Gyurcsány lett a pártelnök is, akivel valamikor tandemet alkotott, együtt írták a dolgozataikat. Miért nem lehetett őket együtt tartani?

LI: Úgy érti, egy pártban? Hiller is, ahogy én is, hosszú hónapokig próbáltuk megakadályozni a szakadást. De egy ponton túl az MSZP-ről szóló hírek már csak a hatalmi vitákról szóltak. Egy végsőkig megromlott házasságnál pedig a válás is jobb. Mindkét félnek megvoltak a veszteségei. Ez a DK-nál, ami a reméltnél kisebb bázist tudott kialakítani, nagyobb és nyilvánvalóbb. De az MSZP-nek is - noha megőrizte erejét - újra kell pótolnia az ideológiai igényességben, szellemi izgalomban, értelmiségi kapcsolatokban elszenvedett veszteségét. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy a fürdővízzel együtt kiöntsük a gyereket, például Gyurcsányék távozása után a modernizáció és a szabadságjogok iránti fogékonyságot. A hajam szála égnek áll, ha olykor - megjegyzem, nemcsak mi, hanem az Együtt is - szitokszóként használjuk a liberalizmust. És persze vannak tragikus személyes vesztesek is. Csak most, utólag látom úgy: rossz tanácsot adtunk Gyurcsánynak, amikor 2006 drámájában éppen erkölcsi okokból, a reformpolitika melletti kiállás érdekében maradásra ösztönöztük.

MN: Mindenesetre a párt nem tudta megvédeni Gyurcsány Ferencet.

LI: Nem tudtuk megvédeni se magunkat, se a miniszterelnököt, sem a rágalmaktól, sem a valódi hibáktól. De el sem árultuk. Ezért tartom tisztességtelen játszmának azt is, ha a "rossz párt, jó vezér", és azt is, ha a "jó párt, rossz vezér" szereposztásban mutatjuk be a történteket. Értem és osztom is a megújulás parancsát, de mégsem sétálhatunk el előkelő idegenként a saját múltunk mellett!

MN: Gyurcsány Ferenc akciózó típus, látjuk azóta is.

LI: Úgy vélheti: akire ennyi sarat vertek, csak akcióval tudja lerázni magáról.

MN: Az MSZP sem tudott egy csomó dolgot lerázni magáról. Az utóbbi időben több fontos kérdésben retirált is a szocialista párt. Mintha a közelmúltat mindenki végképp el akarná törölni. A jelenlegi elnökség például elment Kolozsvárra bocsánatot kérni az MSZP-nek az úgynevezett állampolgársági népszavazás során elfoglalt álláspontja miatt.

LI: Pártfórumokon már elmondtam: úgy vagyok ezzel, mint amikor az ember hall egy dalt, a dallama tetszik, mert átérzem, amit ki akar fejezni, de a szövege nem.

MN: És magánemberként hogyan fogalmazna?

LI: Hogy tragikus, brutális tévedés, ha - akár mi, akár a sajnos hasonlóan fogalmazó Együtt - ebben a régióban összekeveri a nemzethez tartozást az államhoz tartozással. A nemzet szétválaszthatatlan közösség, de nem az államhoz való viszonyt jeleníti meg. Ha egyenlőségjelet húznak közéjük, akkor ez fordítva is elsülhet. Akkor a szomszéd államokban mondhatnák akár azt is: ha az államom polgára vagy, akkor legyél a nemzetemé is, legyél te is román vagy szlovák.

MN: Az említett bocsánatkéréssel az MSZP a Fidesz és a szélsőjobb szcénáját valósította meg: elismerte, amivel a szocialistákat vádolták, hogy nem voltak elég érzékenyek - akkor sem - a "nemzeti" problémákra. Miközben a Fidesz még vacillált is, hónapokig, hogy odaálljon-e a népszavazási kezdeményezés mellé. Amúgy hogyan veszi az ki magát, hogy egy magyarországi párt egy másik országban tartja az elnökségi ülését?

LI: Szerintem nem ez a baj. El lehet és el is kell menni Kolozsvárra, s elmondani, nagyon sajnáljuk, hogy ők ilyen sebzetten jöttek ki az egészből. Én is megtettem, amikor első hivatalos elnöki utamon odautaztam.

MN: Miért nem ment Mesterházy egyedül, hogy megszólaljon a párt nevében?

LI: Ezzel nincs baj, a gesztussal, az egymásra találással egyetértek. És persze a már elnyert állampolgárságokat is tiszteletben tartom: nem lehet játszani az emberek érzéseivel. De nem kell azt mondani, hogy 2005-ben tévedtünk, amikor nem tévedtünk. Végül is minden megvalósult, ami miatt a népszavazás kapcsán aggódtunk. Szerencsére azt fenntartottuk, hogy nem támogatjuk a választójog ilyenfajta kiterjesztését. De van, amit valóban másképp tennék, mint 2005-ben. Sokkal több érzékenységet és energiát fordítanék álláspontunk határon túli megértetésére, az akaratlanul okozott sebek gyógyítására, az összetartozás és a felelősség nem az állampolgársággal történő, de erős és szuggesztív kifejezésére.

MN: Az az állítás is a szocialista pártra tapadt: a Jobbik sikere az MSZP bűne.

LI: Abban van igazság. Nem jogi vagy ideológiai értelemben érzem magunkon a felelősséget, hanem hogy a Jobbik részben arra a szociális bázisra talált rá, amelyik tőlünk elpártolt.

MN: Az MSZP bátorította a szélsőjobbot?

LI: Dehogy! Viszont volt egy elárvult társadalmi bázis. És hogy az elárvult, abban benne van a mi hibánk. Ám nyilván nem mi bátorítottuk a szélsőjobbot, hanem a Fidesz jobbszéle felé van szabad átjárása. Mi meg bamba módon hagytuk, hogy éppen ők utólag átértelmezzék és heroizálják még a tévészékháznál történteket is. A tévészékház ostroma utáni napokban a közvélemény még eléggé világosan látta, mi történt. Mi az utólagos interpretációk során veszítettünk csatát. Nem volt szükségszerű pedig.

MN: És azt mondani, hogy nem lesz gázáremelés?

LI: Milyen kedves, hogy emlékeztet rá!

MN: Most bejött. A fideszesek legszebb álmát váltotta valóra azzal, hogy az MSZP kapásból egyetértett rezsicsökkentési ötletükkel.

LI: De nem ezzel a módjával. Azonban a társadalmi és kommunikációs csapdából nehéz kitörni. A Fidesz most megpróbálja különböző szociális intézkedésekkel úgy-ahogy, átmenetileg konszolidálni saját magát. Ebben nem érdemes überelni. Sokkal inkább egy összeálló világkép, világmagyarázat terén kell versenyre kelnünk. A vezérfonalra tálcán kínálja a lehetőséget a kormány által elindított Európa-ellenes háború. Ezzel szemben mutathatjuk fel az európai Magyarország eszméjét, és nem igaz, hogy ez csak az értelmiségnek szól. Az Európa-vita minden veszélye ellenére is nagy esély a demokratikus ellenzéknek. Ha kihagyjuk, lelkünk rajta.

Neked ajánljuk