Figyelmébe ajánljuk
Most kotornak, „mert ezt dobta a mérnöki agyuk”
Olyan vita pattant ki a vízhiány közepette épp gyalult, mélyített medrű Zagyva fölött, amilyenre ezután máshol is számítani lehet.
Túl sokat akar ez a film, nem is jön be neki
A Magyarországon forgatott Egy unikornis halála egyszerre szeretne kíméletlen kapitalizmuskritika, elszállt vígjáték és horrorba hajló szörnyfilm lenni. Ennyi mindenre azonban még egy olyan lény sem képes, mint az egyszarvú.
„Él egymillió magyar Erdélyben, de valamit elveszítettünk önmagunkból”
Szabó Róbert Csabával Pokoltó című, frissen megjelent regényével kapcsolatban beszélgettünk Eller Giziről, az első erdélyi újságírónő izgalmas alakjáról, az emlékezés és felejtés ritmusáról és 89’ decemberéről.
Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője
- narancs.hu
Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.
Kinek lesz jó az új, támogatott lakáshitel?
Havi 500 ezer forint nettó jövedelem kell az új, támogatott lakáshitel maximumának igényléséhez. Kire van tervezve ez a konstrukció, ha feltétel, hogy az igénylőnek ne legyen még lakása?
Ahogy több kormányzati szlogen, úgy Orbán Ursula von der Leyennek szóló üzenete is sima koppintás
Céltalan poroszkálás
A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.
Autósmozi
- - turcsányi -
Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.
Húsban, szőrben
Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.
Másodjára is megrendítő
A walesi énekes dupla évfordulót ünnepel: három héttel a budapesti koncertje előtt töltötte be 85. életévét, és hatvan éve jelent meg Along Came Jones című első albuma, rajta az It’s Not Unusual című slágerrel.
Szelekkel dalol
Eddigi négy fesztiválos szereplése után múlt pénteken először adott önálló magyarországi koncertet Aurora Aksnes norvég énekesnő.
Rémek és rémültek
Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)