Leváltották Éger Istvánt az orvosi kamara éléről

  • narancs.hu
  • 2019. november 30.

Belpol

Kincses Gyula az új elnök.

202 szavazattal Kincses Gyulát választották a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének szombat délelőtt, aki Éger Istvánt váltja a posztján – írja a 24.hu.

A fül-orr-gégészként praktizáló Kincses a kamarán belül szerveződött Újratervezés orvoscsoport tagja és képviselője: a tömörülés 40 ezer orvost foglal magába szervezeten belül, akik az egészségügy átalakításáért tevékenykednek.

Kincses 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselője volt, 1998 és 2000 között az első Orbán-kormány alatt a Kormányzati Stratégiai Elemző Központban, majd a miniszteri kabinetben dolgozott. Később a Gyurcsány-kormány egészségügyi államtitkáraként tevékenykedett, 2001 és 2010 között az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet vezette.

Kincses Gyula

Kincses Gyula, az új elnök

Fotó: Németh Dániel

Éger István az Újratervezés megjelenése előtt is sok kritika érte, többek között a magas fizetésével és a kamarai tagsági díjjal kapcsolatban, továbbá azért, mert a MOK folyamatosan tárgyalt a kormánnyal, de nem sikerült áttörést elérnie.

Kincses egyébként a Narancs.hu-n hirdette meg a szakmai programját, illetve nálunk indokolta hosszabban, mi a baja az Éger-féle vezetéssel az Újrakezdésnek:

Méltó módon gyógyulni és gyógyítani! - jobb egészségügyért küzd egy orvos-csoport

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport magjából alakult Újratervezés orvos-csoport a kamara megújításán fáradozik, hisz a kisközösségek erejében és a bátor érdekvédelemben. Az idősebbek még talán emlékeznek a '70-es években halkan, a '80-as években már bátrabban mesélt viccre, amely így hangzik: Mi a három legfeleslegesebb dolog a világon?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.