Az egyik kereskedelmi rádió reggeli hírösszefoglalójában hallottam először, hogy a magyar élelmiszerek egy részét Romániába viszik. Bármibe fogadtam volna, hogy a hír alapjául szolgáló cikket megtalálom az aznapi Népszabadságban. Régóta tapasztalom, hogy a milliós hallgatottságú rádió celeb hírszerkesztője lényegében a napilapok szemlézéséből él, de csak elvétve említi a forrást.
Most is így volt. A május 29-i Népszabadság gazdasági rovatának majdnem egykolumnás nyitó anyaga volt a szegedi tudósító, Tanács István Magyar étel román asztalra című cikke. A különböző hírgyűjtő portálok, illetve a Google keresői egy pillanat alatt kiadták, hogy az írás nem csak a celeb hírszerkesztő ingerküszöbét érte el. A megjelenés napján csak a Google első tíz találati oldala 20 olyan portált jelzett, ahol a Népszabadság cikkéből származott a tartalom.
Ugyanezen nap másik nagy hírértékű anyaga volt Bódis András Daróczi és Batiz együtt folytatja, és nem is akárhol! című, a Heti Válasz online változatán megjelent írása. Bevallom, jómagam is az egyik legnagyobb hírportál címlapján bukkantam először az ügyre, egy, a Heti Válaszra hivatkozó, azt kivonatoló és alaposan lerövidítő cikkben. A Google keresője 27 portált dobott ki, amely valamilyen formában átvette az anyagot.
Az információ érték
"A cikk alapját egy Pápán tartott konferencia adta, ahova munkaidőben, a lap költségén utaztam el - mesélt anyaga születéséről a Népszabadság tudósítója. - Az ott elhangzottak alapján elkezdtem embereket hajkurászni, akik adatokat is tudhattak az ügyről, illetve telefonálgattam cégeknek, hogy nyilatkozzanak. Találtam egy kolozsvári nyilatkozót, kimentem a dorozsmai nagybani piacra is, szóval mindent összevetve másfél-két napot dolgoztam ezzel a nagyjából három-négy flekkes anyaggal."
Számolgatni kezdtünk. Az egyik utolsó vidéki tudósítói hálózatot fenntartó lapnak az újságíró munkabérét, annak közterheit, az utazási és a kommunikációs költségeit, illetve a cikket végül illusztráló fotó árát kellett állnia. Pontos számot nehéz mondani, de mindez nagyjából százezer forintba került a Népszabadságnak.
"Egy anyag megszületésénél nemcsak az számít, hogy beszéltem két emberrel, kikértük a cégbírósági adatokat, begyűjtöttem a még máshol fellelhető információkat, megírtam a két flekket, szóval 12-16 órát dolgoztam az anyagon, hanem az az évek alatt kialakult kapcsolatrendszer is, aminek köszönhetően eljutott hozzánk az alapinfó és ami kellett a feldolgozáshoz" - mondta Bódis András, a Heti Válasz munkatársa, aki szerényen 20 ezer forintra tippelte cikke bekerülési költségét.
A két cikken dolgozott két újságíró és még néhány szerkesztő - minden bizonnyal - annak reményében is, hogy az írás miatt többen veszik, illetve keresik fel lapjukat, aminek köszönhetően valamilyen módon - vagy azonnal, vagy hosszabb távon - kenyéradójuk bevételei is növekedhetnek, azaz munkájuk gyümölcse akár pénzre is fordítható.
És rajtuk kívül van még legalább 25-30 szerkesztőség, ahol szerény energiabefektetéssel nagyjából ugyanahhoz a tartalomhoz jutottak, feltételezhetően ugyancsak annak reményében, hogy ezáltal több olvasójuk lesz, s így áttételesen növekszik a hirdetési bevételük.
Ha megnézzük a témaátvétel módját, látjuk, hogy vannak, akik forrásmegjelölés nélkül, egy az egyben veszik át a cikkeket. Õk vannak a legkevesebben. Ennél többen akadnak olyanok, akik az eredeti cikkből rövidebb összefoglalót készítenek, és legfeljebb az "ütős" címbe fektetnek némi saját szellemi tőkét. Õk vagy jól láthatóan, vagy a lehető legjobban eldugva, vagy a forrásról teljesen megfeledkezve teszik közzé a témát. És vannak azok a hírgyűjtő portálok, amelyek azzal szereznek látogatókat - és reménykednek a látogatottságalapon kiszámlázható hirdetési bevételekben -, hogy összegereblyézik a netről az anyagokat, és a legkisebb energiabefektetéssel teszik közzé őket. A legviccesebb kategóriába azok tartoznak, akik olyan helyről veszik át a témát - és hivatkoznak rá forrásként -, amelyik már nyúlta valahonnan. A fenti kategóriákba a nyomtatott lapok, a rádiók és a tévék is szépen elhelyezhetők.
"Nem érdekel, ha átveszik az anyagainkat, de legalább hivatkozzanak ránk - osztja meg velünk a véleményét Bódis András. - Boszszantó, ha a napilapok annyit sem írnak le, hogy a cikkük jelentős része a mi írásunkon alapul. Azt pedig végképp nem értem, hogy a hírportáloknak miért derogál belinkelni az eredeti forrást. Miért baj, ha valaki egy másik oldalra megy tőlük? Kevesebbek lennének ettől, vagy a presztízsük bánná?"
"Régebben jobban bántott az ilyesmi, főleg, hogy egy vidéki tudósítónak ritkán adatik meg az elsőség, de ma már nem bosszantom ezen magam - mondja Tanács István. - Ezekkel a gátlástalan és egyre inkább elszaporodó átvételekkel az újságírói személyes teljesítmény értéke veszik el. Nem számít a szakmai tudás, a befektetett munka, a megszerzett tapasztalat, hiszen csak át kell másolni az anyagainkat."
Etikus újságírás?
"Sérti az újságírói etikát, aki másnak a szellemi termékét sajátjaként teszi közzé (...). Kimeríti az etikai vétség fogalmát, aki más által felkutatott, közzétett és eredetinek számító témát a forrásra való hivatkozás nélkül, sajátjaként ad közre, más sajtóorgánumokban megjelent és nagy érdeklődést kiváltó témával úgy foglalkozik, hogy az eredeti sajtóforrást, szerzőt nem jelöli meg" - olvasható a legnagyobb létszámú hazai újságíró-szervezet Etikai Kódexében. "Az újságírói munka archiválása, másodszori (többedszeri) felhasználása az azt létrehozó újságíró tudta, beleegyezése és az újságírói munka ellenértékének tisztázása és kiegyenlítése nélkül nem valósulhat meg" - szögezi le ugyancsak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Érdekvédelmi Kódexe.
Az említett cikkek közel félszáz átvétele között egyetlen olyan sem volt, amelyik a cikkek szerzőit név szerint említette volna. Továbbá sem Bódis Andrást, sem Tanács Istvánt nem kereste meg egyetlen szerkesztőség sem, hogy az anyagaikat átvennék, így értelemszerűen sem a munka ellenértékéről, sem annak esetleges kiegyenlítéséről nem eshetett szó.
Persze mondhatjuk: ez esetben csupán egy egyesület normáit sértették meg néhányan, ráadásul egy olyan szervezetét, amellyel a gyakorló szerkesztők és újságírók csökkenő hányada áll tagsági viszonyban. Sőt, elmélkedhetünk azon is - néhány hazai bírósági ítélet alapján -, hogy a világhálón mi számít sajtóterméknek, és ebből kifolyólag ki tekinthető újságírónak és szerkesztőnek. Ám az áldatlan állapotokon ez az okoskodás sem változtat.
"A MÚOSZ Érdekvédelmi Bizottságához ilyen jellegű (értsd: exkluzív értesülések, ezeken alapuló cikkek teljes vagy csak kivonatolt közlése miatt - B. Zs.) panasz az elmúlt hét évben nem érkezett - mondta lapunknak Móza Katalin, a 2002-ben felállított bizottság elnöke. - Utánközlésért járó honorárium ügyében, illetve amiatt, hogy egy cikk átvételére kértek-e engedélyt a szerzőtől, azonban már fordultak hozzánk. Véleményem szerint az ilyen ügyek határesetnek számítanak, és inkább etikai kérdéseket vetnek fel."
Halák László, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke elmondta, hogy hasonló esetekben ők már többször foglaltak állást, így talán az sem véletlen, hogy június elején határozat született: az Etikai Kódexet az online médiára vonatkozó részekkel is kiegészítik, benne a cikkek átvételére utaló passzussal. Az elnök ugyancsak felhívta a figyelmet arra a 2005 végén tartott szakosztályi rendezvényre, amely a cikklopás és a sajtófigyelés problémakörével próbált foglalkozni, igaz, eddig kevés látható következménnyel. Egy másik visszaemlékező pedig azt a konferenciát hozta fel példaként, ahol a hírügynökségek próbáltak fellépni anyagaik jogosulatlan átvétele ellen - ámbár egy megyei lapszerkesztő állítólag beszólt, hogy majd akkor követelőzzenek, ha a megyei lapokból vett híreiknél ők is feltüntetik az eredeti forrást.
A szerző joga
A szerzői jog védelme nem terjed ki a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre vagy napi hírekre - válaszolt röviden kérdéseinkre egy jogász, idézve a szerzői jogról szóló törvény (Szjtv.) 1. § (5) bekezdését. A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) jogásza, Halász Mónika azonban ennél alaposabban értelmezte az 1999-ben elfogadott törvényt.
"A szerzői jog a mű eredeti, egyéni jellegére tekintettel nyújt védelmet, amibe az újságcikkek is beletartoznak, hiszen az újságírók munkája nyomán lesznek egyedi alkotások, és teljesen mindegy, hogy online vagy hagyományos formában jelentek meg. Való igaz, hogy a szerzői jogi védelem nem terjed ki a cikkek alapjául szolgáló tényekre, eseményekre, azonban az ezekből megírt cikk egyéni, eredeti jellege miatt mégis védelem illeti meg a szerzőt, mivel ezek az ő szellemi erőfeszítésének eredményei."
A dolog persze nem ennyire egyszerű, ugyanis az Szjtv. 36. § (2) bekezdése kimondja: "napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánossághoz közvetíthetők (...) feltéve, hogy a szerző nem tett az ilyen felhasználást megtiltó nyilatkozatot. Ilyen felhasználás esetén a forrást - a szerző nevével együtt - fel kell tüntetni." Vagyis nemcsak a MÚOSZ Etikai Kódexe miatt kellett volna felhívni a Népszabadságot és a Heti Választ a két általunk kiválasztott anyag átvételekor, hanem jogszabályi kötelezettség miatt is.
"Jogilag hibás az az érvelés, amely az idézés esetére hivatkozva működteti például a szemléző hírportálokat - fejtette ki véleményét az MTE jogásza. - Az idézés ugyanis a szabad, vagyis engedély nélküli felhasználás olyan esete, amikor a részlet az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben lett átvéve. Ebben az esetben nyilván nem erről van szó."
A szakember hozzátette, hogy a szerzői jogról szóló törvényen kívül az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. tv. (Ekertv.) is foglalkozik az online szerzői jogsértéssel. E törvény 13. §-a kimondja, hogy a szerzői jog jogosultja - tehát a szerkesztőség vagy a szerző - közvetlenül a tartalomszolgáltatót hívja fel a jogsértés abbahagyására, a szolgáltató pedig 12 órán belül köteles a jogsértő információt eltávolítani, illetve a hozzáférést letiltani.
"Olykor vannak baráti telefonok, hogy ha már átvették az anyagunkat, legalább hivatkozhatnának ránk" - mondja Bódis András. Előfordult, hogy annyira bosszantotta a dolog, hogy beszólt egy kollégának, de már nem nagyon foglalkozik ilyesmivel, mert rengeteg energiát vinne el.
Persze ilyen baráti telefonokat és beszólásokat csak az engedhet meg magának, akinek nincs miért söprögetnie a saját szerkesztősége táján. Információink szerint a HVG főszerkesztője a jegybankelnök vagyonáról szóló Rádi Antónia-cikk nem korrekt átvétele miatt - ami becslések szerint minimum 200 ezer forintjába került a lapnak - felhívta az egyik napilap főszerkesztőjét, ám állítólag nem sikerült meggyőznie. Egy kolléga megjegyezte: a pékségben a kiflit nem lopjuk el, egymás munkáit viszont gátlások nélkül használjuk a megélhetésünkhöz.
"Addig megy az anyagok ilyen lopkodása, míg végül nem lesznek olyan lapok, amelyek újságírókat, szerkesztőket fizetnek azért, hogy hírek szülessenek - vélekedik Tanács István. - Egyre több a hiéna, egyre több az olyan kiadvány, ahol nem kell saját ember, tapasztalat, mert másoktól begyűjthető minden. Akkor lesz nagy baj, amikor az ilyenek miatt számunkra elfogy a levegő."
