Lovasi András: „Ehhez az ellenzékhez én nem vagyok lojális“

  • narancs.hu
  • 2020. február 4.

Belpol

Lassan a politikailag inaktívak közé sorolja magát a Kiscsillag frontembere.

Lovasi András az után adott a Válasz Online-nak interjút, hogy a Fidesz győri jelöltje, Dézsi Csaba András mellett kampányolt azzal a mondattal, hogy ha ilyen lenne minden Fidesz-jelölt, akkor Fidesz-szavazó lenne.

„Csakhogy ritka madár ő arrafelé, úgyhogy nem is vagyok Fidesz-szavazó. Ezt mondtam el.“ — mondta most Lovasi, aki szerint a pártközpont nem támogatta, hogy kikerüljön a videó.

„Ami meg engem illet: az ember bizonyos életkor fölött óhatatlanul egyedül marad ebben az erőtérben. Legalábbis kisebbségbe kerül. Olyan kisebbségbe, amely bár nem rajong a Fideszért, úgy látja, hogy az ellenzék számos ellentmondást hordoz, ami inkább taszító. Nem véletlen, hogy hárommillió politikailag inaktív nagykorú van itthon. Lassan én is közéjük tartozom“ — mondta Lovasi.

Arról is beszélt a Kiscsillag frontembere, hogy a magyar popzenében a közéleti felelősséget rajta és Bródy Jánoson kívül mindenki elhárította, és megtartotta politikai véleményét magának. „Merthogy ebben az iparágban egyébként szinte senki nem vállalja fel a véleményét azok közül, akik a hátuk közepére kívánják ezt a kormányt.“

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Azt is elárulta, milyen politikai irányvonal lenne számára kedves:

„Puzsér Róberté vagy mondjuk a Kétfarkú Kutyapárté. Csakhogy ez néhány százalék. Se pénz, se paripa, se fegyver nincs mögötte. Ami viszont nem jelenti, hogy csak mert ez így van, nekem a szerencsétlen, be- és lejáratott ellenzékhez lojálisnak kellene lennem. Nem vagyok.“

Az ellenzékről Lovasi így beszélt: "már régen arról kellene beszélni, hogy mi lesz akkor, ha akár az ő segedelmükkel, akár az elaggás okán, de vége lesz az Orbán-rendszernek. Eközben azt látjuk, hogy pénz, paripa, fegyver az eredeti tőkefelhalmozást produkáló Fidesz-huszárok és a rendszerváltásnál gazdasági hatalmat szerző régi elit kezében van még mindig. Ezek a körök remekül megértik egymást. Ez még mindig olyan rendszer, amelyben Puch László csodásan együttműködik Bánki Erikkel. Ez a gazdasági hatalom harminc éve épül körülöttünk."

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.