"Nem tanítok fasiszta írót" – a közösségi médiában tiltakoznak a tanárok az új NAT ellen

  • narancs.hu
  • 2020. február 4.

Belpol

"Gondolkozz!" – üzenik a tanárok.

"A jövő generációi értékorientált, európai magyar értékeket felmutató tananyagra támaszkodva léphetnek ki az életbe, az életkoruknak megfelelő tartalommal rendelkező tantárgyakat pedig a legkorszerűbb módszerekkel tanulhatják" – nyilatkozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az új Nemzeti Alaptantervről.

Az új NAT-ról nincsenek azonban jó véleménnyel a magyartanárok és a történelemtanárok sem. Előbbiek képviseletében Arató László úgy fogalmazott, az új tanterv sem nem nemzeti, sem nem alaptanterv. Egyértelműen érzékelhető viszont rajta Takaró Mihály szemlélete, belekerült ugyanis Wass Albert, Herczeg Ferenc és Nyírő József is, az egyetlen Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre azonban kiszorult.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete épp ezért a Facebookon szervezett tiltakozóakciót. Arra kérték a tanárokat, hogy #nonat hashtaggel posztoljanak fotót tiltakozásuk jeléül. Máris számos tanár csatlakozott az akcióhoz. Egyikük az alábbi egyenlettel vázolta fel az új alaptantervet: Kevesebb óra + Több tananyag - Gondolkodás.

Egy pszichológus saját fotóján a fejlődéslélektan hiányát kéri számon, de visszatérő a "Gondolkozz!" felirat is. A legtöbb lájkot és megosztást azonban az alábbi felirat érte el: "Nem tanítok fasiszta írót!"

További tiltakozások a PDSZ Facebook-oldalán böngészhetőek.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.