Ma elkezdődött a népszámlálás

Belpol

A részvétel mindenki számára kötelező, aki nem online tölti ki a kérdőívet, azt kérdezőbiztosok keresik fel.

Október elsején, azaz ma elkezdődött a népszámlálás, a kérdőíveket október 16-áig interneten lehet kitölteni, ezután számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be online kérdőív – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.

Vukovich Gabriella elmondta: a tízévenkénti népszámlálás pillanatképet ad az országról, bemutatja, milyenek a magyarok, például hogy milyen viszonyok között élnek, milyen a munkaerőpiaci helyzetük, az egészségi állapotuk, a vallási hovatartozásuk – és hogy pontosan hányan is vannak.

„A válaszadás azért is különösen fontos, mert a kapott adatok megalapozzák a jövőbeni döntéseket, képet adnak a helyi ellátási, szolgáltatási és infrastrukturális igényekről, információval szolgálnak új vállalkozások létrehozásához, és – most először – energiahatékonysági döntések előkészítését is szolgálják” – ismertette a KSH elnöke.

Vukovich Gabriella kitért arra is, hogy az idei lesz az utolsó „hagyományos” népszámlálás, amelyen még a lakosság aktív együttműködésére van szükség, a következőhöz már állami adatbázisokat használnak majd fel.

Mag Kornélia, a KSH elnökhelyettese úgy fogalmazott:

„pillanatfelvételt” készítenek október elsején éjfélkor; a kérdőíveket azokra vonatkozóan kell kitölteni, akik október 1-jén 00 óra 00 perckor élnek.

A címre szóló felkérőleveleket kézbesítették a háztartásoknak, amelyekben megtalálható az a 12 jegyű belépési kód, amelynek segítségével be lehet lépni az online felületre. Ha valakinek nem érkezett meg ez a levél vagy elveszítette, akkor ügyfélkapun keresztül is tud belépési kódot igényelni.

Interneten a www.nepszamlalas2022.hu honlapon lehet kitölteni a kérdőívet, és az online résztvevők nyereményjátékban is részt vehetnek, a válaszadás egy 2-3 tagú háztartás esetében körülbelül fél órát vesz igénybe.

Mag Kornélia elmondta, hogy a népszámlálás két kérdőívből áll: egy lakáskérdőívet, valamint a lakásban élőkről fejenként személyi kérdőívet kell kitölteni. Lakáskérdőívet kell kitölteni az ország területén lévő minden lakásról, az üresen álló ingatlanokról is, de üdülők esetében csak azokról, amelyek lakottak.

Személyi kérdőívet állampolgárságtól függetlenül mindenkinek ki kell töltenie, aki október elsején Magyarországon él, azaz azoknak a magyaroknak is, akik 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodnak, valamint azoknak a külföldi állampolgároknak is, akik legalább három hónapja Magyarországon élnek – mondta az elnökhelyettes.

Közölte azt is, hogy

október 17. és november 20. között a háztartásokat számlálóbiztosok keresik fel, és tableten rögzítik a válaszokat. Rájuk szigorú biztonsági előírások vonatkoznak, egyedi sorszámmal ellátott igazolványt viselnek a beazonosíthatóság érdekében.

Akiket nem érnek el a számlálóbiztosok, azok a pótösszeírás idején, november 20. és 28. között a polgármesteri hivatalokban tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek.

Kovács Marcell, a KSH főosztályvezetője, a népszámlálás projektvezetője arról beszélt, hogy európai uniós jogszabály rögzíti, milyen adatokat kell gyűjteni a népszámláláskor, de ezen felül minden országban vannak speciális témák. Magyarországon ilyenek például az egészségi állapotra vagy a munkába járáshoz használt közlekedési eszközökre vonatkozó kérdések.

A népszámlálás százötven éves története alatt nagyjából mindig ugyanazokat a témaköröket fedte le a kérdőív, de a technikai fejlődés hatására idén két új kérdés is lesz: a digitális jártasságra és a lakások energiahatékonyságára vonatkozó .

A legtöbb kérdésre kötelező válaszolni, de vannak témák, amelyekre a válaszadás önkéntes: ilyen az egészségi állapot, a fogyatékosság, a nemzetiségi hovatartozás, az anyanyelv, a családi-baráti körben használt nyelv és a vallás.

Habár önkéntes, de nagyon fontos, hogy ezekre is válaszoljanak az emberek, mert az így kapott adatok alapján határoznak meg például esélyegyenlőségi programokat, írják ki a nemzetiségi választásokat vagy szervezik az egyházak a szociális-oktatási tevékenységeiket – emelte ki a projektvezető.

Elmondta azt is, hogy az elektronikus kérdőív „személyre szabott”, azaz életkortól függően változik, mire kell válaszolni. A kérdőív, amelyben többnyire egyszerű feleltválasztós kérdések szerepelnek, elérhető magyar és angol nyelven, de a honlapon még 19 nyelven látható a tartalma. Az első eredmények tavasszal várhatóak, jövő ősztől pedig a KSH részletes, tematikus adatközléssel szolgál, amely mindenki számára elérhető lesz.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.