„Bár a kormánypártokat sanda szándék vezérli, amikor hozzányúlnak a kampányfinanszírozási szabályokhoz, ennek szigorúan korrupcióellenes szempontból pozitív következményei is lehetnek” – összegzi a Fidesz viszonyát a választásitörvény-alkotáshoz Ligeti Miklós, a Transparency International (TI) Magyarország jogi igazgatója.
Jól illusztrálja ezt a köztériplakát-piac nyári újraszabályozása. A Fidesz nyilvánvalóan Simicska Lajos és a Jobbik összejátszását kívánta megakadályozni, és alkotmányellenes módon feles többséggel írt át kétharmados tárgyköröket. A listaár megkövetelése a közpénzből gazdálkodó szervezetektől összességében mégis a piac tisztulását eredményezheti, és az átláthatóságért küzdő civil szervezetek régi követelését valósítja meg. Igaz, a versenyegyenlőségnek nem tesz jót, hiszen a szinte korlátlan közpénzhalmon ülő kormányt aligha zavarja a plakátárak drágulása. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda az utóbbi időben – kérdésre vagy anélkül – rendre közzé is teszi az egymást követő „tájékoztató kampányok”, azaz a kormánypropaganda milliárdos költségeit.
Ebbe a mintázatba illeszkedik a kedden – MSZP-s, jobbikos és LMP-s szavazatokkal – elfogadott kampányfinanszírozási törvénymódosítás is. Az 1 százalékos eredményességi és visszafizetési küszöb felállítása érdemben elrettentheti a 2014-ben burjánzó, a választásokat az ellenzék kárára befolyásoló kamupártokat az indulástól. Látszólag ezt az elrettentő hatást erősíti a pártvezetők személyes helytállási kötelezettsége az eredménytelenül felhasznált kampánytámogatásokért. Több jogász forrásunk ugyanakkor úgy látja, ugyanez a szabály azt is gátolja majd, hogy az ellenzéki pártok egyéni képviselőjelöltjei a voksolás előtt visszalépjenek egymás javára.
Paragrafusok között
A trükk megértéséhez ismerni kell a kampányfinanszírozás részletszabályait. Az országgyűlési választásokon minden egyéni jelölt 1 millió forintból gazdálkodik, amiről akár le is mondhat a pártja javára. A pártlistát állító pártok ezen felül külön kampánytámogatásra jogosultak, annak függvényében, hogy hány egyéni jelöltet állítottak. 27 jelölt után 149,25 millió forint jár, 54 jelölt után 298,5 millió, 80 jelölt felett 447,75 millió, ha pedig egy párt mind a 106 egyéni választókerületben állít jelöltet, 597 millió forint kerül a kasszájába.
Egy már 2014-ben is érvényben lévő szabály szerint a pártok kötelesek visszafizetni az államkincstárnak a kampánytámogatás azon részét, amelyet olyan jelölt után vettek fel, aki később „kiesett” a versenyből: visszalépett vagy elvesztette választhatósági jogát. Ha például egy párt 106 jelöltet állít, de az utolsó héten 25-öt visszaléptet, akkor az 597 millió és 447,75 millió különbségeként adódó, majd’ 150 millió forintos visszafizetési kötelezettsége keletkezik. A most elfogadott törvénymódosítás erről a visszafizetési kötelezettségről is azt mondja, hogy a párt vezető tisztségviselői (ha az alapszabály máshogy nem rendelkezik, az elnökség tagjai) egyetemlegesen, saját vagyonukkal kötelesek helytállni érte.
Első ránézésre nem tűnik jelentősnek a módosítás, és több ellenzéki politikus is azt mondta a Narancsnak: eddig is egyértelmű volt, hogy a visszaléptetések után sávosan fizetni kell, a személyes felelősség kimondása nem oszt, nem szoroz. Egy általunk megkérdezett jogász szerint viszont nem mindegy, hogy az akár több százmilliós különbözetet a párttól vagy annak valamely vezetőjétől próbálják behajtani. Két forgatókönyv is van, amikor ez a különbség fontos lehet.
Az ellenzéki pártok okoskodhatnak úgy, hogy bár előre megállapodnak a választókörzetek felosztásában, mégis elindítják a pártonként 106 jelöltet, felveszik az utánuk járó 597-597 milliós kampánytámogatást, és csak a szavazás előtt lépnek vissza egymás javára. Ha ezt három párt csinálja koordináltan, akkor a végén valószínűleg 27 és 54 közötti jelöltjük marad, azaz külön-külön 450 milliós visszafizetési kötelezettségük keletkezik. Ezt az eddigi szabályok szerint is vissza kellett volna fizetni, azonban a pártok vélhetően hosszú pereskedésbe bonyolódtak volna a kincstárral, aminek a végén az állami működési támogatásukból vonták volna le a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összeget. „Ez lényegében egy kiskapu volt nagy összegű, nagyon kedvező kamatozású hitelre a kampányidőszakban. Ezt zárta most be a Fidesz, mivel a személyes vagyonuk terhére nem fognak ilyen játékba belemenni az ellenzéki pártvezérek” – magyarázza forrásunk.
A második forgatókönyv leginkább az LMP-t és a Momentumot érinti. E pártok fontos ígérete, hogy mind a 106 helyen jelöltet állítanak. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy ha a fideszes kétharmad vagy az abszolút többség múlna rajta, az utolsó napokban néhány egyéni jelöltjüket visszaléptetnék. De – mint láttuk – akár már egyetlen jelölt visszaléptetése is 150 milliós bukóval jár, és az új szabályozás szerint a párt vezetőinek magánvagyona is veszélybe kerülhet. A kampányfinanszírozási törvény módosítása tehát annyiban szűkíti az ellenzéki pártok mozgásterét, hogy a választást megelőző 34. nap – az egyéni jelöltek bejelentésének határideje – után nagyon valószínűtlenné tesz bármilyen változtatást, koordinációt. Legkésőbb eddig a pontig meg kell állapodni a választási együttműködésben.
Dilemma
A politikai megfontolások mellett van egy jogi probléma is a törvénymódosítással. Ellentmond ugyanis annak a jogelvnek, hogy a vezető tisztségviselő csak akkor felel a jogi személy tartozásaiért, ha jogellenesen járt el, kárt okozott, vagy nem a hitelezők érdekeit követte. Egy jelölt visszaléptetése nem jogszabályellenes, még az is lehet, hogy fel sem róható a tisztségviselőnek. Előállhat például olyan szituáció, hogy az elnökségi tag nemmel szavaz a visszaléptetésekre, mégis felelőssé válik az ezekből adódó tartozásért. A jelölt akár maga is dönthet a visszalépés mellett (mondjuk ma-gánéleti okokból), ám az új szabályozás szerint ezzel a párt vezetőit is nehéz helyzetbe sodorja.
Ezek a veszélyek a javaslat parlamenti vitájában nem jöttek elő, az ellenzéki pártok leginkább amiatt kritizálták a Fideszt, hogy a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére összehozott választási javaslataiknak csupán egyetlen elemét (az 1 százalékos eredményességi küszöböt) emeli át. A jobbikos Szávay István azt valószínűsítette, hogy az 1 százalékos küszöbbel a Fidesz a baloldali kispártok között akar összefogást kovácsolni, „valamennyivel potensebb kihívónak tüntetve fel őket, mint amilyenek valójában”. Kész Zoltán független képviselő a lapunknak adott múlt heti interjújában vetette fel, hogy az utolsó pillanatos visszalépések megakadályozása lehet a Fidesz valódi szándéka (lásd: Kényszerhelyzetbe hozni a pártokat, Magyar Narancs, 2017. november 9.). László Róbert, a Political Capital választási szakértője és Ligeti Miklós is lehetségesnek tart egy ilyen olvasatot.
Az ellenzéki pártoknak persze furcsa lenne azt fájlalni, hogy a kampányszabályok kreatív kijátszását vagy az utolsó pillanatos visszaléptetéseket lehetetleníti el a Fidesz, hiszen ezzel nyilvánosan hirdetett stratégiájuknak mondanának ellen. Ettől még a kormányt vezetheti ilyen szándék. „Más indokát nem látom annak, miért vették most elő a kamupártok ügyét” – mondja Kész Zoltán. Az ellenzék korábban beterjesztett kamupártellenes javaslatait a Fidesz rendre ignorálta, ám maga többször is felajánlott egy ilyen tartalmú módosítást. Tavasszal a határon túli magyarok levélben szavazásának további könnyítését kérte volna cserébe, nyáron pedig – információink szerint – a plakáttörvény megszavazását. Gyanakvásra ad okot az is, hogy Kósa Lajos márciusban kijelentette: a választásokig a Fidesz már nem kezdeményezi a választási törvények módosítását – és most mégis kezdeményezték.
Az ellenzék ezúttal – különösen a nemrég beterjesztett saját javaslatuk és az MSZP-s módosítók átvétele után – nehezen tudta volna megmagyarázni, miért nem támogatja a kamupártok elleni fellépést. Aminek persze valóban lehetnek pozitív hozadékai. 2014-ben a végül mandátumot nem szerzett 14 párt egyéni és listás szavazatai voksokat vettek el az ellenzéktől, részben ennek köszönhette a Fidesz–KDNP a kétharmadát is (amelyet aztán a 2015-ös veszprémi és tapolcai időközi választásokon elveszített). „A XVIII. kerületben 56 szavazattal kaptam kevesebbet, mint a fideszes jelölt, miközben a megtévesztő nevű Együtt 2014 kamupárt egyedül elvitt 197 szavazatot” – emlékszik vissza a szocialista Kunhalmi Ágnes. Szerinte a mostani törvény nem hátráltatja az ellenzéki együttműködést, az állhat mögötte, hogy a Fideszből kiábrándult jobboldalon is elkezdtek megjelenni a kispártok.
Ha az új szabály valóban megszünteti a kamupártjelenséget, az nemcsak a választói akarat tisztább leképeződése, hanem a közvagyon szempontjából is üdvös lesz. A TI számításai szerint 2014-ben 3,8 milliárdnyi kampánytámogatást kapott a parlamentbe be nem jutó 14 párt, ám látható kampányköltéseik mindössze 320 millió forintot tettek ki (lásd: Tárt marokkal, Magyar Narancs, 2017. június 1.). Persze, kérdéses, önmagában az 1 százalékos visszafizetési küszöb mennyire lesz hatékony. A Fidesz önkényesen szemezgetett az ellenzék és az NGO-k javaslataiból, sem a párttámogatás ellenőrizhető kincstári kártyára terelését, sem a szigorúbb beszámolási kötelezettség előírását nem tette magáévá. Marad a többes ajánlás rendszere is, ami 2014-ben lehetővé tette, hogy a kamupártok egymás ajánlásait másolva állítsanak jelölteket. Azt pedig egy forrásunk szerint továbbra sem akadályozza semmi, hogy néhány politikailag irányított kamupárt „az elnökét nevezze meg egyetlen vezető tisztségviselőjeként, aki aztán minden vagyonát a macskájára íratja”.
