Magyar Péter: Hozzám ne csatlakozzanak a NER-ből kiugrók

  • narancs.hu
  • 2024. április 10.

Belpol

A pártépítésen dolgozó jogász nemzeti minimumon és hazaváró programon dolgozik.

Sem a levitézlett ellenzéki politikusokra, sem a NER szereplőire nem kíváncsi, és nem akarja, hogy a NER-ből kiugrók hozzá csatlakozzanak – mondta a Mércének adott interjújában Magyar Péter.

A NER-ból év elején nagy zajt verve kicsekkolt jogász elmondta továbbá, mozgalma gyorsan növekszik, a Talpra Magyarok Közösségéhez már több tízezren jelentkeztek, és az egyesületnek is több ezer tagja van már:

„Vannak közöttük vállalkozók, akik több száz embernek adnak munkát, edzők, lelkészek, helyi ügyvédek, háziorvosok, közéleti szereplők, sportolók. Én azt gondolom, hogy ebből nagyon gyorsan mozgalom lesz.”

Azt beismerte, hogy a nyári EP-választásig hatalmas munka lenen felépíteni egy egész mozgalmat, de ez nem is cél: “Arra fogunk koncentrálni, hogy minél több emberhez eljussunk vidéken, meg a nagyvárosokban, kisvárosokban”. Azt viszont hozzátette, hogy az országgyűlési választásig két évük van szervezkedni, ahhoz épp időben vannak.

Arra kérdésre, hogy hogy venné, ha olyanok is csatlakoznának hozzá, akik korábban magas pozíciót töltöttek be a NER-ben, azt mondta:

„Hozzám ne csatlakozzanak a NER-ből kiugrók, sosem mondtam ilyet. Sőt, éppen azt mondtam, hogy sem a levitézlett ellenzéki politikusokra, sem a NER szereplőire nem vagyok kíváncsi, (...) Nem azért mondtam a mai beszédemben, hogy ugorjanak ki a NER-esek, hogy aztán jöjjenek hozzánk. Hanem mert akkor elkezdenek dőlni a dominók, és ez lesz a vége, Polt Péter ide vagy oda.”

A Mércének azt mondta, a Diákhitel Központ élén rengeteg javaslatot vitt be a kormánynak, és harcolt is azért, hogy ezzel átmenjenek, ami nem mindig sikerült, de ő tiszta lelkiismerettel néz a diákok szemébe. Elmondása szerint nem is akarták elengedni az állami cég éléről, mert sikeresen vezette, ő követelte a 2022-es választások előtt, hogy eljöhessen, „mert olyan dolgokat láttam, amikhez nekem már nem volt gyomrom, és nem akartam csinálni”.

Magyar a lapnak azt mondta, dolgoznak már egy nemzeti minimum programon, és szeretne csinálni egy komplex, sokelemű hazaváró programot is a külföldön élő fiataloknak és családoknak is.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.