Magyar Péterék indulnának az EP-választáson

  • narancs.hu
  • 2024. március 15.

Belpol

Több párt is megkereste, amelyekről kiderült, hogy Rogán Antal áll mögöttük. 

Magyar Péter a március 15-i beszéde után interjút adott a Partizánnak, ahol azt mondta, a 2026-os választásra létre akarnak hozni egy középen álló erőt, amely azt eredményezhetné, hogy a három politikai erő egyikének se legyen abszolút többsége, és így koalíciós kormányzásra kényszerülnének. 

A három erő közül az egyiket szerinte a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom adná, a másikat pedig a „Gyurcsány-féle” oldal, a harmadik pedig ő. Mint állította, készültek a Karmelitában belső felmérések a még meg nem alakult pártját illetően, amelyek 10 százalék felé mérték, a Medián pedig 13 százalékot adna neki. 

Nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel, a Fidesszel kapcsolatban pedig jelezte, a programjában benne lesz, hogy egy miniszterelnök két ciklusig maradhat, ezen pedig túl van Orbán Viktor, így vele sem fogna össze. Egyébként nem hiszi, hogy reális lenne, hogy a jövőben ő lesz Magyarország miniszterelnöke. 

Terveznek indulni az önkormányzati választáson, azonban a Karmelitánál szerinte mindent elkövetnek, hogy ne tudjanak elindulni: több párt is megkereste, melyekről kiderült, hogy Rogán Antalék állnak mögöttük. Az ellenzéki pártokkal nem akar összefogni, nem akar a status quo részét képező erőkkel együtt dolgozni. Azt is mondta, hogy nem támogatná az önkormányzati választáson sem Karácsony Gergelyt, sem a fideszes jelölt Szentkirályi Alexandrát, de másokkal már beszélt, akiket nem nevezett meg.   

Jelezte, hogy indulnának az EP-választáson, de nem lenne EP-képviselő, nem menne ki Brüsszelbe. A cél az, hogy a NER-t leváltsák vagy legalább arra kényszerítsék, hogy koalícióban legyen, ami hatalmas munka szerinte. 

Az interjúban egyébként szakpolitikai témákról, konkrétumokról is kérdezték, melyek elől kitért. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.