Magyar Kábel-Budapest Erőmű 3:1: "A Gammában több fröccsöt ittál"

  • Szlankó Bálint (Pul-i-Kumri)
  • 1996. július 4.

Belpol

- tódor -

"A meccset vezesd, ba´meg, mert otthon már fölforr a leves!", üvölti kidagadó nyaki erekkel egy ezüsthajú. Szombathelyi játékvezető, aki a hazaiak jobb-bekkjének meggondolatlanul fölmutatta a sárga lapot, elvörösödik, behúzza a nyakát, s a mérkőzés folyamán többé már nem nyúl a zsebe felé. Megkapja még, hogy egy elfuserált nyári mikulás ("Nézzétek a lábait, tornából biztos fel volt mentve!"), akit nem szeretnének még egyszer a Hengermalom utcában látni. Egyedül nekem sikerült a bíróról elterelni a figyelmet, amikor megkérdeztem a Kábel-nyugdíjasoktól, hogy melyik az Erőmű. "A piros a Kábel", vetik oda nem titkolt megvetéssel. Mutatom Winkler kollégának, hogy ott van a Jancsika, de ez a név nem mond semmit. A Törőt is csak az első félidő 41. percében ismerjük fel. Nem tehetünk róla, soványabb, mint fénykorában. Nem fut egy métert se, mégis néha odaér. Erre a mozgáskoreográfiára Knézy (Chopin) Jenő azt mondaná, hogy "elmozog". Winkler a nyakig érő sövényre támaszkodó Kábel-drukkereket teljesen lefárasztva Szabó Feri (FTC) Savaria Cipős korszakáról tart sporttörténeti szemináriumot. Jancsika Károly szelíd, mint a bárány. Winkler nem akarja elhinni nekem, hogy egykor rettegett Fradi-csonttörő volt. Éppen Ercsi Kinizsi játékosügynököket leplezek le, amikor Törőcsik (Magyar Kábel) két védő között elnyesi a bőrt, de Ságit, a BLASZ I. gólkirály aspiránsát föllökik. A büntetőt a Kábel Sukermanja könyörtelenül bevarrja. Ez Sági 19. gólja. Elvileg a Kábel lehet még harmadik, persze ehhez nem elég az utolsó meccsen lealázni a Nagytétényt, a Gázműveknek is veszítenie kell. Ilyeneket hallunk a szünetben, miközben próbáljuk kitalálni, hogy ki kicsoda a BMW-knek támaszkodó, vastag aranyláncos szoláriumarcok közül. Negyven körül legkevésbé egykori önmagukra hasonlítanak a kiöregedett játékosok. Aztán azért drukkolunk, hogy Pécsi Feri ötvenévest behozza a Kábel trénere. Hiába neki a legjobb a sajtója (Hadley fotós percekig fényképezi, ahogy dekázik), ma pihentetik. Becserélik viszont a sumobirkózó-szerű Pogányt (ex-Fradi), aki a Harmadik Kábel-gólt hozó labdát szabadrúgásból varázsolja a társa fejére. "A Gammában több fröccsöt ittál, jobb is voltál", kiáltja oda egy lecserélt erőműves csatár felé valaki. Az csak megrántja a vállát, és zihálva kocog be a Gilde Sportvendéglő nyitott ajtaján. Ott van az öltöző.

Magyar Kábel-Bp. Erőmű 3:1 (1:1). Hengermalom u., 150 néző. V.: Szombathelyi. G.: Sági (2, egyet 11-esből), Juhász, illetve Ódor. Kiállítva: Novoszádi P. (Bp. Erőmű)

Ui. A Kábel utolsó meccsét a Nagytétény ellen 7:0-ra nyerte, és negyedik helyen végzett a bajnokságban. Sági négy gólt rúgott, így fölényesen lett a BLASZ I. gólkirálya.

Pécsi Ferenc (50)

Magyar Narancs: Azt hallottuk, hogy ön Magyarország legidősebb aktív labdarúgója.

Pécsi Ferenc: Így van. Nemrég múltam ötvenéves, s négy évtizede vagyok igazolt játékos. Az MTK-ban, a hatvanas években voltam a csúcson, aztán a III. kerületi TTVE-ben futballoztam, majd az Erdértben, s most itt a Kábelben.

MN: És bírja még szuflával?

PF: Jó kondiban vagyok, rendszeresen edzek, szemben sok olyan öreggel, akik csak a meccsekre járnak le. Rutinból el lehet lopkodni a labdát, de ahhoz, hogy a félpályáról fölérjen az ember, ez kevés. Heti egy alkalommal még az MTK Öregfiúkban is játszom.

MN: Egy ilyen hosszú pályafutáshoz szerencse is kell. Soha nem volt komolyabb sérülése?

PF: Hát, szerencsém nem nagyon volt. Legalábbis negyven felett utolért a baj. Negyvenkét éves koromban leszakadt a bokám, csak a bőr tartotta. Öt szalag elszakadt, csont is törött. Egykori játékostársam, Berkes doktor műtött meg, s azt mondta utána, "Feri, legfeljebb csak a strandon folytathatod". Tavaly egy súlyos fejsérülés ért, napokig élet-halál között lebegtem. Januárban mégis újra kezdtem.

Törőcsik András (41)

MN: Karcsúbb, mint valaha, mégis jobbára csak ácsorgott a pályán.

Törőcsik András: A cigi az oka. Sokat szívok, nincs is súlyfeleslegem, de tüdővel nem bírom. Meg aztán a héten egy elmaradt meccset is abszolváltunk, s a heti négy félidő már sok nekem.

MN: A Kábel a végállomás, vagy vannak még tervei a focival?

TA: A BVSC-nél a serdülő három edzője voltam, de be kellett látnom, nincs türelmem a srácokhoz. Most Fekete Laci, aki elnökségi tag lett, hívott vissza Újpestre, majd meglátom. A Kábelbe csak meccsekre járok le, edzeni nem szoktam. Emellett beszálltam a Fradi Öregfiúkhoz, aztán ott van még Nyilasiékkal a lábtenisz.

MN: Kacérkodik a sportújságírással is.

TA: Hát, ezt egyelőre nem nevezném újságírásnak. Hetente a Népszavának írok elemzéseket A középcsatár szemével címmel. Egyszer a Duna tévéhez is elhívtak szakkommentátornak. Egyelőre ennyi.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.