"Jót nem tudok, rosszat meg nem is akarok mondani", hárította el érdeklődésünket a Magyar Nemzet (MN) újabban fölöttébb kacskaringós története iránt a lap egy már korábban elbocsátott újságírója. A nagy hagyományú napilap az egyszer már Új Magyarország néven megbukott Napi Magyarországgal "egyesül", miután a Fidesz közelinek mondott Mahir Lapkiadó Kft. március végén megvette a Magyar Nemzet alapítói és kiadási jogát az eddigi tulajdonostól, a P and B Média Rt.-től. A Mahir felelős kiadója, Győri Tibor üzleti titokként kezeli az adásvételt, ahogyan a P and B-ben sem nyilatkoznak az összegről. Ám több forrásból is úgy tudni, hogy egymillióért vették meg a napilapot, amely naponta - szintén ellenőrizhetetlen adatok alapján - egy-kétmilliónyi veszteséget termelt kiadójának. A Mahir nem vállalja át az adósságokat, amelyek voltaképp nincsenek is, hiszen a postabankos érdekeltségű eddigi kiadó (közvetve az adózó állampolgár) minden veszteséget le is nyelt (az 1998-as deficitet 100-200 millió köztire becsülték; a P and B 1998 első felében 300 milliós veszteséget halmozott fel).
Ezzel együtt is sokan értetlenkednek. Csapody Miklós (MDF) szerint - aki egy parlamenti felszólalásban is szót emelt az egyesítés ellen -
nem gazdasági döntés
született, és azt kérdezte, miképpen adhattak el egy hetvenmillió forintot érő lapot egyért.
Kormányzati (fideszes) körökben folyamatosan téma, miképpen kellene lenyomni a "szoclib" sajtót, hogyan lehetne kreálni egy élet- és versenyképes jobboldali napilapot. Stumpf István kancelláriaminiszter 1998 augusztusában éppen a Magyar Nemzetet látta a Népszabadság lehetséges konkurenciájának.
A Magyar Nemzet sorsát már korábban is kezelték politikai kérdésként. Például 1957-ben, amikor a Hazafias Népfront lapja volt; az MSZMP illetékesei akkor csavarták ki a lapot az "ellenforradalmi" kisgazdák kezéből. A lap privatizálásakor, 1989-1990-ben folyt csupán piaci(nak tűnő) verseny az MN megszerzéséért. A Postabank és Soros György "kiesése" után a liberális irányultságú svéd sajtócéggel, a Bonnierrel már a szerződés is kész volt, de Antall József - Matolcsy György államtitkár révén - leállíttatta a tranzakciót, és 1990. november 30-án a lapot a kisebb összeget ajánló francia Hersant csoport kapta (amelynek a konzervatív Le Figaro a zászlóshajója). A médiabirodalom itteni hídfőállása lett volna a lap, ám az MN veszteségessége, a további terjeszkedés kudarca miatt az Hersant 1994-ben távozott Magyarországról: 1994 áprilisában az Állami Vagyonkezelő Rt. visszavásárolta a lapot (a Nemzettel kapcsolatos összes adásvétel nagyságrendje mindmáig üzleti titok maradt). Az Hersant-időkben kezdődtek a nagyobb zűrök is: 25 embernek mondtak fel minden ok nélkül, emiatt 1991 októberében háromnapos sztrájk is volt a lapnál. A munkatársakkal ezek után - 1992-ben - munkaügyi szerződést kötöttek, majd 1993-ban lett egy kollektív szerződés is; ma, amikor a lap munkatársainak több mint a felét elbocsátják, ezt akarják érvényesíteni, vagyis a végkielégítések összegének megállapításakor az 1992-es dátumot kezelik a legkorábbi időpontként (bár a jelek szerint nem kizárt, hogy a munkáltatóval folytatott tárgyalások eredményeként az elbocsátandók hozzájuthatnak jogos jussukhoz).
Az Hersant 1994-ben adott túl a lapon, amely ekkor a Hírlapkiadó Vállalathoz kerül, egy rövid időre pedig a Mahirhoz. Az utóbbit nyélbe ütő szerződést azonban érvénytelenítik, így az MN újra a Hírlapkiadóé lesz. Az ekkor már masszívan veszteséges lapot - Hornék politikai áldása mellett - 1995-ben a Princz-féle Postabank szerzi meg. Még jobboldali körökben is az a vélemény, hogy ezzel Hornék lényegében megmentették a Magyar Nemzetet.
Nem világos az 1989-ben a lap munkatársai által alapított Magyar Nemzet Újságírói Alapítvány (MNÚA) szerepe: ez egyes visszaemlékezések szerint kezdetben húsz százalékot birtokolt, és az egyezség szerint az alapítvány ajánlhatta a főszerkesztőt is. Az MNÚA mára elvesztette befolyását - már ha volt neki egyáltalán -, a most kirúgott újságírók viszont életet próbálnak lehelni bele a kb. nyolcmillió forintos vagyonú alapítvány alapító tagjainak összehívásával (a kuratórium mandátuma már rég megszűnt), hogy - amennyiben erre lehetőségük van - visszapereljék a kiadói jogot.
1999-ben aztán több, "szoclibnek" - vagyis nem megfelelőnek - minősített ajánlat után
"alkalmas" vevő érkezett,
az ún. ajánlat mindenki számára "elfogadható" volt. A Mahir eddig nem cáfolt hírek szerint egymillióért vette meg a kiadási és a névhasználati jogot, a gépparkot (amelyet még az Hersant vásárolt), a négy autót, és például a hárommilliót érő, nemrég vásárolt gyorsmásolót, no meg persze az előfizetői tábort. Ezenfelül színtiszta megtakarításnak számít a lap főszerkesztőjének eddigi, irreálisan magas fizetése is (havi nyolcszázezerről beszéltek informátoraink). Az új hibridlap tényleges főszerkesztőjét a Napi Magyarország adja majd, ahogyan a munkatársak javát is. A Magyar Nemzetből 29 újságírót vesznek át a 65-ből, továbbá ötöt a 40 kiadói és szerkesztőségi dolgozóból. A két lapnak összesen 36 ezer előfizetője van; az MN olvasótábora 1999 második félévében 123 ezres volt, a Napié 57 ezres, ehhez jön még az ezentúl szerencsenapilapként hozzácsatolt Sportfogadás 59 ezres közönsége, mely már eddig is grátisz járt a Napi Magyarországhoz.
Azt persze senki sem gondolja, hogy az olvasótáborok automatikusan összeadódnak. A hirtelen fúzió ráadásul mindenkit meglepett, a felszerelés nincs egységesítve, semmiféle új koncepcióról nem tudni, illetve marad minden a régiben (újban): Napi Magyarország a Magyar Nemzet álköntösében.
A végjáték Kormos Valéria főszerkesztőségével
kezdődött. Kormos tavaly júliusban felmondott Avar Jánosnak, Martin Józsefnek és Fehér Bélának. Idén február 18-án újabb öt újságírót küldtek el (forrásaink egyiküket kakukktojásnak tartják; a Kormos közeli Kocsis L. Mihályt, mondják, csak azért rúgták ki, hogy ne mondhassa senki sem, hogy politikai tisztogatásról van szó). A kirúgottak között volt Zsigovits Edit is, aki 1964 óta dolgozott a lapnál; ő próbapert indított, hogy a végkielégítésnél ne a munkaszerződés időpontját vegyék figyelembe, hanem esetében 1964-et. Mint a Narancsnak elmondta, az egyesülésre vonatkozó döntés mindkét lap halálát jelenti, hiszen "Lovas Istvánokkal mi nem fogunk együtt dolgozni", igaz, már a Nemzetnél is egyre érzékelhetőbbé vált a régiek számára elfogadhatatlan napimaós stílus. Kristóf Attila, aki régi kolléga, például nem értette, "mi a bajom Haiderrel, ez a demokrácia kifejeződése", mondta Zsigovits Edit.
Március elején távozott a laptól a szakszervezeti titkár, Szendrei Lőrinc is, akit saját bevallása szerint már korábban elbocsátották volna, ha funkciója miatt nem védi őt a törvény. A Népszabadság ajánlata után nem várta meg a felmondást. Szendrei szerint itt egy "abszurd klónozásról" van szó, ahol az utódnak genetikailag semmi köze a szüleihez. "A szerkesztőség morálisan és szakmailag is meg van alázva, az újságírói szabadság érzetét egyáltalán nem lehetett érezni az utóbbi időkben. A Nemzetnek azok az új munkatársak ártottak a legtöbbet, akik csupán pénzkeresetnek tartják az újságírást, nem pedig hivatásnak. Nekik semmi közük a Magyar Nemzet tradíciójához."
Az egyesülés apropóján az elbocsátandók külön is kaptak egy emlékezetes seggbe rúgást: múlt szerda este Kormos Valéria telefonon összehívta másnapra a Mahirba azokat, akik tovább dolgozhatnak; a többiek egy kifüggesztett cetlin silabizálhatták, számít-e rájuk a Fidesz közeli.
Már egy éve is felmerült
az MN és a Napi Magyarország egyesítése. Akkori sajtóhírek szerint Stumpf ugyan keresett Angliában befektetőket az MN talpra állításához, ám már ekkor felmerült ötletként, hogy a Mahir adja ki mindkét lapot. Gyors számítások után azonban világos volt, hogy gazdaságilag ez kész öngyilkosság lenne. Karácsonytájt újra hallani lehetett az egyesítésről, volt olyan híresztelés is, miszerint az MN a Napi mellékleteként jelenik majd meg.
A szerkesztőség mindenesetre későbbre várta a döntést, a gyorsaság mindenkit meglepett. (Igaz ez a Napi munkatársaira is: többségük ugyancsak a Népszabadságból értesült a megállapodásról.) A szerkesztőbizottság sem tudott közelebbit a készülő fúzióról; Kristóf Attila elnök maga esküdözött, hogy fogalma sem volt a dologról (amire mások azt mondják, ez az ő szegénységi bizonyítványa). Ugyanígy egy másik bizottsági tag, Jankovics Marcell is (ő a 16 órának még azt is bevallotta, hogy a Napi Magyarországot nem is olvassa).
Forrásaink emlékeztettek: Kövér László nem nagyon titkolta, hogy a Fidesz mindenképpen egy lapot akar. Orbán a két lap egyesítéséről viszont úgy nyilatkozott: az ilyen ügyek nem a miniszterelnöki szobában dőlnek el.
Mint fentebb jeleztük, Kormos Valéria elévülhetetlen szerepet játszott a lap végjátékában. Kormost, a Nők Lapja legutolsó, igen keménynek tartott párttitkárát egy éve választották meg főszerkesztőnek. Forrásaink szerint Kormost Kristóf Attila "találta ki". Kormos férje, Szényi Gábor főszerkesztő-helyettes régóta Kristóffal ül egy szobában. Hamar kiderült, hogy a Nemzetet Kormoson keresztül valójában Schmidt Mária, Orbán Viktor tanácsadója irányítja. Információink szerint Kormos Schmidt beleegyezése nélkül semmilyen lényegi döntést nem hozott. Zsigovits Edit szerint ez olyannyira elképesztő méreteket öltött, hogy például egy késő este Kormos a fodrásztól hívta fel Schmidtet, milyen kommentárral lássák el azt a cikket, amely a mérsékelt konzervatívnak számító Neue Zürcher Zeitung egyik, a magyar kormányzatot bíráló cikkét ismertette. Noha Kormost, valamint Szényit és Kristófot is "átigazolta" a Mahir, úgy tudni, nem sok vizet fognak zavarni.
Az MN eladása akkor tekinthető gazdasági lépésnek, ha úgy nézzük, hogy a P and B végre megszabadult egy veszteséges üzlettől (bár minden bizonnyal áron alul, azaz mégse racionális a döntés). Nem csupán ellenzéki, de egyes konzervatív-jobboldali körök is politikai lépésnek tartják a Fideszt fenntartások nélkül kiszolgáló Napi Magyarország e formában való továbbfejlesztését. Aggodalmukat fejezték ki az MDF-hez és MDNP-hez közel álló körök; a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége; a Magyarok Világszövetsége a Nemzetben fizetett hirdetésben szeretett volna tiltakozni, de azt a kiadó
az utolsó pillanatban kivette
A jobboldali újságírók szervezete, a Magyar Újságírók Közössége kifogásolta, hogy hiteles információk híján nem tudni semmit, és veszélyben érzik az MN szakmai, szellemi örökségét. A Narancs úgy tudja, az alapító Pethő Sándor özvegye azon gondolkodik, hogy levetesse férje nevét az új-régi lapról.
Az aggodalmaskodókat és az elbocsátottakat pénteken maga Kristóf Attila hűtötte le: írásában egy némileg konfúz Winnetou-példamesével magyarázta meg az MN új helyzetét, és a Népszabadságot vádolta meg az alaptalan híresztelésekért, a konzervatív körök aggodalmaskodását is rákenve.
Az (egykori) nemzetesek egy része attól tart, hogy az új lap közönséges pártlap lesz. Tény azonban, hogy a Magyar Nemzet nem jól szerkesztett újság, az információk sokszor elvesztek a betűtengerben. Néhányan úgy látják, a Fidesznek jobban megfelel a Napi, amely pörgő bulvárstílusban nyomatja a hivatalost. Hogy ez aztán a Magyar Nemzet neve alatt mennyiben lesz sikeres, mi nem tudjuk.
Kormos Valériát és Kristóf Attilát hétfőn késő délután (lapzártájuk idején) és kedden délelőtt (lapindítójuk idején) többször is kerestük a Nemzet szerkesztőségében, ám azt közölték velünk, hogy a lap főszerkesztője és a szerkesztőbizottság elnöke nem tartózkodnak a munkahelyükön.
Szerbhorváth György
