Már a háziorvosok is olthatnak az AstraZeneca oltással

  • narancs.hu
  • 2021. március 9.

Belpol

A koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja szerint a fertőzöttek száma emelkedni fog.

Már a háziorvosok is olthatnak az AstraZeneca oltással – mondta Müller Cecília az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Arra kérte a háziorvosokat, hogy főleg a 60 év felettieket oltsák, mielőbb. Közölte, hogy azok a 60 év alatti krónikus betegek, akiknek a múlt héten elmaradt a vakcinációjuk, megkaphatják az elmaradt oltást. 429 kórházi oltóponton várják majd őket e hét második felében. Hogy pontosan hol és mikor, arról mindenki üzenetet fog kapni.

Bejelentette, hogy megkezdik a védekezésben résztvevő rendvédelmi dolgozók, és katonák oltását is. 

Az országos tisztifőorvos a napi tájékoztatón hangsúlyozta, hogy rendkívül súlyos, és komoly a járványügyi helyzet Magyarországon, egyre emelkednek a járványügyi adatok, melyek olyan mértékűek, amilyet még nem tapasztaltunk.

Kiemelte, hogy napról napra rendkívüli mértékű az újonnan azonosított fertőzöttek száma. Ez komoly terhelést jelent a kórházakra nézve. Elmondta, hogy tehermentesíteni kell az intézményeket, ami úgy lehetséges, hogy nem fertőződünk meg.

Ismertette a napi koronavírusadatokat. Mint arról már lapunk is beszámolt, 6494 az új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 475 207 főt regisztráltak. Elhunyt 158 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 146 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 338 946 fő. Az aktív fertőzöttek száma már 120 115 főre emelkedett. 8270 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 833 -an vannak lélegeztetőgépen.

Az országos tisztifőorvos közölte, hogy

a koronavírus örökítőanyagának a szennyvízben mért mennyisége is azt mutatja, hogy a fertőzöttek számra egyre emelkedik, és még emelkedni fog.

Így az elkövetkező napokban még javulásra nem lehet számítani.

Hangsúlyozta, hogy fontos az oltakozás, de az oltást követően még senki se érezze magát védettnek, legalább két-három hét kell a szükséges védettség kialakulásához. Mint elmondta, beoltottak 1 047 045 főt, ebből 314 485 fő már a második oltását is megkapta.

Megváltoznak az Ausztriába történő beutazási szabályok – jelentette be Kiss Róbert alezredes. Az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy az osztrákok Magyarországot is a magas fertőzöttségi osztályba sorolták, így megtagadhatják a beutazást. Abban az esetben, ha az utazó Magyarországon csak áthaladt, akkor engedélyezik a beutazást. Emellett azok utazhatnak Ausztriába, akik 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel rendelkeznek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.