Már az alsós tanítók is oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú végzettség

  • narancs.hu
  • 2024. január 12.

Belpol

Így enyhítené a pedagógushiányt a januártól hatályos kormányrendelet.

Több változás is történt a tanárok és az óvodapedagógusok foglalkoztatásának szabályaiban az új pedagógus életpályatörvény, vagyis a státusztörvény 2024. január 2-ától hatályos végrehajtási rendelete miatt, aminek a pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és szakképzettségi követelményeiről szóló melléklete szerint a tanítók már az általános iskola végéig, vagyis egészen 8. osztályig beoszthatók tanári feladatokra. – vette észre a Népszava.

A változásokkal kapcsolatban a lap megkeresésére a köznevelésért felelős Belügyminisztérium csak annyit közölt, hogy a tanítók eddig is jogszerűen taníthattak az 5. és a 6. évfolyamokon, az új szabályozás csak kibővítette ezt a lehetőséget. A Népszava emlékeztetett, a 2023. december 31-éig érvényes rendelet valóban lehetőséget adott erre, de

abban az is szerepelt, hogy felsőbb évfolyamokon egy adott tantárgyat csak „a tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett” tanító taníthat. Az új szabályozásban ilyen feltétel már nem szerepel.

A rendelet emellett az óvodapedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges végzettségi követelményeken is változtatott: ebben a munkakörben már nemcsak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem a középfokú óvodai nevelő szakképzettség megszerzésével is lehet dolgozni. A lap tavaly nyáron számolt be arról, hogy kormány ezzel az új, technikumokban és szakképző iskolákban elvégezhető öt-, illetve felnőttek esetében kétéves képzéssel enyhítene az óvónőhiányon, ám a szakképzésért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) akkor azt közölte, hogy az óvodai nevelőket nem óvodapedagógusként, hanem szakképzett nevelést segítőként lehet majd foglalkoztatni. Az új kormányrendelet azonban ellentmond ennek.

Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője a rendeletre reagálva elmondta,

egyértelműen a pedagógushiány az oka a foglalkoztatási szabályok változásának.

Szerinte az, hogy a rendelet már nem írja elő a felső tagozatokon tanítók számára a tantárgyakhoz tartozó műveltségi területen szerzett képzettséget, azt jelenti, hogy lényegében bármilyen tantárgy oktatására beoszthatják az általános iskolák felső tagozatain az alsós tanítókat is. Hasonlóképp vélekedett a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke is. Gosztonyi Gábor a Népszavának nyilatkozva hangsúlyozta, a tanítókat a felsőoktatási képzésük során a 6-10 éves korosztály nevelésére készítik fel, amihez teljesen más módszertanokra van szükség, mint a 10-14 éves diákok esetében.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.