Már az európai néppártiak szerint is az Orbán-rokon körmére kellene nézni

  • narancs.hu
  • 2018. február 28.

Belpol

"Valódi" nyomozást szorgalmaz az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke.

Ingeborg Gräßle, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke, Európai Néppárthoz tartozó német politikus nyilatkozott a Politico.eu brüsszeli portálnak az Elios-ügyet érintően.

Grässle "valódi" nyomozás indítását sürgeti, ugyanis a lap szerint bár az ügyészség elrendelte a nyomozást, nem valószínű, hogy a legfőbb ügyész, a Fidesz korábbi politikusa vádat emel a miniszterelnök egyik családtagja ellen.

"Azt szeretném, ha valódi rendőrségi nyomozás folyna a miniszterelnök vejével kapcsolatos ügyben – nyilatkozta Grässle. – Az a célunk, hogy támogassuk Magyarországot, de a magyar hatóságok úgy állítják be a dolgot, mintha zaklatni akarnánk Magyarországot, és ez nem igaz."

A Fidesszel egy pártcsaládba, az Európai Néppárthoz tartozó politikus egyébként nem járatlan magyar ügyekben, tagja volt például a felcsúti kisvasutat szemléző delegációnak is.

Közben a Politico azt is felhozza, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az Eliosszal kapcsolatos "vádaskodás" csupán nyilvánvaló kísérlet a választásokba való beavatkozásra.

Nemcsak az Elios-ügyben, hanem a négyes metró építése körüli vizsgálatra is reakciót várna Grässle, A magyar ügyészség karácsonyig ígérte a vizsgálatra adott választ, de eddig semmi nem történt: "Az OLAF vizsgálata világosan kimondta, hogy csalás történt, és most a magyar államon a sor, hogy lépjen" - mondta Gräßle.

EU lawmaker calls for 'real' police probe into Viktor Orbán's son-in-law

BUDAPEST - A powerful member of the European Parliament on Tuesday called for a "real" police investigation into alleged misuse of EU funds by Hungarian Prime Minister Viktor Orbán's son-in-law. Last month the EU's anti-fraud agency, OLAF, revealed serious irregularities in EU contracts awarded to a company formerly co-owned by Orbán's son-in-law István Tiborcz.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.