Már jövőre meg is kezdené a próbaüzemet a debreceni akkumulátorgyár

  • narancs.hu
  • 2023. március 27.

Belpol

Idén nyáron megépítenék, 2025-ben pedig beindítanák a tömeggyártást.

A kínai CATL tervei szerint már idén júliusban megkezdődne a Debrecen mellé tervezett gyára építése, 2024-ben pedig már a próbaüzemet is megkezdenék, míg 2025-ben beindítanák a tömeggyártást – írja a Telex a cég szűkkörű tájékoztatója alapján.

A debreceni gyár úgy tudni, három fázisban épül fel. A teljes projekt 221 hektárt használna fel, bizonyos, hiányzó földterületekre vásárlási opciója van a CATL-nek. Az első fázis109 hektáron zajlik. 

Az üzem vízfelhasználásáról Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetője azt mondta a lapnak, az első fázisban a gyárnak napi 3378 köbméter vízigénye lesz, míg ha mind a három fázis elkészül, már körülbelül 10 ezer köbméter lesz a napi vízigény. A jelentkező egyenetlenségek miatt a biztonságos ellátáshoz egy napi 18 ezer köbméter áteresztésű kapacitású csővezetéket kell kiépíteni. A felhasznált víz 70 százalékban lehet szürkevíz (azaz tisztított szennyvíz), 30 százalékban pedig ivóvíz.

Az első fázisban 80 MW-os átlagfogyasztás prognosztizálható, a hármadik fázisban pedig 300 MW-ra nő a tervezett maximális fogyasztás.

 
Munkagépekkel talaj-előkészítő munkálatokat végeznek a leendő CATL akkumulátorgyár területén a Déli Ipari Parkban Debrecen közelében.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság korábban arról írt hatósági szakvéleményében, hogy Debrecennek az újonnan megjelenő ipari vízigények miatt koncepcionálisan kell átalakítania a teljes városi ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatot, mert az eddigi rendszer néhány év múlva már nem fogja bírni a terhelést. Azzal számoltak, hogy az ipari park átlagos napi vízfogyasztása 42 500 köbméter lesz, amitől a debreceni vízforrások a teljesítőképességük határára kerülnének. Később Papp László polgármester arról beszélt, hogy az ipari park vízfelhasználása nem haladhatja meg a napi 24 ezer köbméteres maximumot. Mindeközben a szakvélemény készítőjét Pintér Sándor nemrég kirúgta.

Mint ismert, a gyár megépítése ellen több helyi népszavazást is kezdeményeztek, de a választási bizottság mindegyik kérdést elutasította.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.