Mostantól egyoldalú döntéssel szüntethetik meg az idősebb katonák szolgálati viszonyát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 17.

Belpol

A haderő személyi állományának fiatalítása a cél.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden tartott évértékelő értekezletén arról beszélt, hogy a modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan a haderő szervezeti átalakítása is zajlik, ennek során pedig a hederő személyi állományának is meg kell újulnia.

A HM közleménye szerint a modern fegyverrendszerek, hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához, az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz, valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány. Annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására. Hozzátették: a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet célja a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai állományának fiatalítása.

Mint írták, a kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél szolgálatot teljesítő

azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti. 

Az érintett állomány részére a kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást – írták, kiemelve, a honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.

A tárca közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt is elmondta, hogy az új juttatási forma nem automatikus a rendelet hatálya alá esők számára, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.