Már majdnem hétezer köztisztviselő csatlakozott a pénteki és hétfői sztrájkhoz

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. január 12.

Belpol

A munkabeszüntetéssel azt akarják elérni, hogy a tíz éve változatlan köztisztviselői illetményalap elfogadható mértékben emelkedjen.

„Kilencvennyolc önkormányzati hivatal 6854 dolgozója csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által, az önkormányzati dolgozók béremelése érdekében meghirdetett pénteki és hétfői sztrájkhoz” – közölte az MKKSZ elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Boros Péterné elmondta, a Magyarországon dolgozó 17 ezer önkormányzati köztisztviselő mintegy 40 százaléka csatlakozott a felhíváshoz. Ez jelentős eredmény annak fényében, hogy a magyar sztrájkelőírások a legszigorúbbak között vannak Európában. Az elnök hozzátette: törvényesen sztrájkolni csak ott lehet, ahol működik szakszervezet, és a dolgozók több mint fele támogatja az akciót. Ez a feltétel a 990 magyarországi önkormányzati hivatal közül most 98-ban valósult meg.

A munkabeszüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a tíz éve változatlan köztisztviselői illetményalap a jelenlegi 38 650 forintról 60 ezer forintra emelkedjen. Arra számítanak, hogy a sztrájk után leül velük tárgyalni a kormány, ám ha nem születik megoldás, akkor készek februárban szélesebb körben folytatni a munkabeszüntetést.

Boros Péterné véleménye szerint a bérfejlesztésnek nincs pénzügyi akadálya, a problémát inkább az jelenti, hogy a parlamentben nincs hatékony képviselete az önkormányzatoknak. Jól mutatja ezt az is, hogy bár a sajtótájékoztatóra meghívták az összes parlamenti párt frakcióvezetőjét, visszajelzést csak az LMP-től kaptak. Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta, az LMP már benyújtott egy törvényjavaslatot a köztisztviselői illetményalap emelése érdekében, így erről a parlament tárgyalni fog.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.