Már több pénzt hagyunk magánorvosnál, mint gyógyszertárakban

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 26.

Belpol

Menekülnek az emberek az állami egészségügyből.

Aki teheti, hátat fordít az állami egészségügynek, és inkább a magánorvosi ellátásokat keresi - írja a Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója alapján a Bank360. Az idei első félévben 31 ezerrel nőtt az önsegélyező- és egészségpénztárak taglétszáma, ami most már meghaladja az 1,155 millió főt, de más mutatók is arra utalnak, hogy a magyarok próbálnak áttérni a magánellátásokra. Az egészségpénztárak első féléves tagdíjbevétele 33,6 milliárd forintra ugrott, ez 25 százalékkal több, mint a tavalyi. A munkavállalók egyéni befizetései több mint 27, a munkáltatói befizetések csaknem 14 százalékkal nőttek 2023-hoz képest.

A második félév várhatóan még erősebb lesz, mert a júliusi-decemberi időszak hagyományosan (adóoptimalizálási okokból) forgalmasabb, mint az év első fele. Egy átlagos pénztártagnak 77,5 ezer forintja volt a számláján. Az MNB adataiból kiderül az is, hogy már nem a gyógyszer, hanem a magánorvosi ellátás áll az első helyen.

Az egészségpénztárak 25 évvel ezelőtti indulása óta most először fordult elő olyan, hogy a tagok magánszolgáltatóknál többet költöttek, mint gyógyszertárakban: utóbbira 18,26 milliárd, magánszolgáltatásokra 18,43 milliárd forint ment el. 

A pénztárak már 2023-ban is rekordmértékben, több mint 81 milliárd forintot fizettek ki különféle szolgáltatásokra, 25,7 százalékkal többet, mint 2022-ben.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.